Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

131. Pékség

Április 27. (szerda)
Ébredésem után fáradtan elcsoszogtam a szekrényemhez, majd felvettem egy farmerszoknyát és egy zöld rövidujjút. A hajamat kifésültem, az első tincseimet mini copfba fogtam, felkaptam a táskám, majd lesiettem a konyhába.
Összedobtam magamnak egy szendvicset tízóraira (Anyuéknak van elég dolga, különben is, tizenöt évesen csak tudok már kenyeret kenni), majd elővettem a folpackot, hogy becsomagoljam. Természetesen letéptem egy adagot, ami jól összeragadt, úgyhogy egy átkozott szendvics becsomagolása is több percet igényelt.
Felvettem a derekamig érő, hosszúujjú farmerdzsekim (természetesen nem gomboltam be), majd felkaptam a táskám és elindultam a suliba egyedül, mivel Napsugárnak ma nulladik órája volt.
A suli felé menet zenét hallgattam (Radics Gigi lejátszási lista szokás szerint, függetlenül attól, hogy magyarokat nem nagyon szoktam hallgatni, de nála kivételt teszek, mert imádom a nőt <3), majd a még mindig csonka társasághoz érve kirántottam a fülemből a fülhallgatóm.
- Lau ki fog nyírni! - sopánkodott Lili.
- Miért? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Véletlen leszakadt a rajzfüzetem borítója - fújtatott.
- Ne aggódj, biztos megért - nyugtattam.
- Nem fog - rázta a fejét - Hetedikben költöztünk, ezért átmentem egy másik suliba, ahol félállásban tanított, mindig csak a c-seket, és én c-s voltam, szóval jó, csak másfél évet szenvedtem vele, de akkor is, ismerem. Egyszer az egyik osztálytársam ráborította a füzetére az ecsetmosó vizét, kapott két egyest, egyet azért, mert leázott a borító, egyet meg azért, mert nem volt ráírva a neve a füzetre, csak a belsejében. Azt mondta, hogy: "Nincs pénzetek vignettára?" - mesélte Lili - Olyan is történt, hogy valaki azt mondta, hogy a "technika nem a legfontosabb tantágy", amire nagyon durván kiakadt, és közölte, hogy: "A technika az élet része. Nem fontos? Ilyen erővel nem fontos, hogy szeresd az anyukádat?". Szóval Leni, nem. Nem fogja elnézni nekem - húzta el a száját.
- Még jó, hogy a "b"-be jártam általánosban - bukott ki Ricsiből.
- Mi? - fordultunk felé. Mármint Laci, Andris és én. Azt hittem, ugyanaz lepett meg mindannyiunkat. Hamar kiderült, hogy nem.
- Egy suliba jártatok? - döbbentem le.
- Ilyen baszott mázlista vagy? - röhögött fel Andris.
- A barátnőm kajak c-s volt? - fordult Laci Lili felé, aki csak mosolyogva vállat vont.
- Amúgy... - szólalt meg Saci - Én Lilivel egy évfolyamba jártam - mondta.
- Tényleg? - mosolyodtam el hitetlenül. Ezt még soha nem mondta!
Várjunk.
Következtetés: Saci akkor már a gimi előtt ismerte Cassot, Ricsit és Lilit is, mindháromnak végig évfolyamtársa volt, pontosabb Lilinek csak akkortól, amikortól abba a suliba járt. Mik ki nem derülnek!
- Kajak? - nézett rá Ricsi megdöbbenve.
- Fel se tűnt, hogy Sacival a gimi előtt egy évfolyamba jártál általánosban? Ne már - nézett rá Enikő.
- Jóvanna', nem tehetek róla - védekezett Ricsi - Bocs, Sac, általánosban egyáltalán nem tűntél fel - vallotta be, mire Enikővel és Lilivel rávágtuk, hogy "Tahó!".
- Tudok róla - húzta el a száját Saci.
Harmadik órán, rajzon Lili falfehér arccal vette elő a rajzfüzetét.
Szerencsére Lau ma is hiányzott, úgyhogy odaadtam Lilinek a saját füzetem, hogy majd az újba át tudja másolni a rajzokat.
Órák után (rajzkörön virágokat grafikáztunk) Sacival elindultunk haza.
- Nem bocsájtasz meg neki? - kérdezte tőlem Saci szomorúan, Cassora utalva.
- Nincs is miért - vontam vállat - És mi van veled meg Ricsivel? - tértem át egy másik témára.
- Hétvégén megyünk focimeccsre. Azt mondta, kapok majd perecet - mesélte.
Úgy tűnik, Saci és Ricsi most sem a legromantikusabb randi mellett döntöttek, de ha így látják jónak, akkor nem szólok bele. :)
Amint hazaértem, gyorsan megírtam a házim, hogy szabad maradjon a délutánom hátralevő része.
- Levendula, átmennél a pékségbe hozni valami pékárut? - kért meg Apu - Elfogyott.
- Persze - bólintottam - Kaphatok pénzt?
- Tessék, ez van nálam - adott át Apu egy ötezrest - A visszajárót megtarthatod.
Na, így már sokkal jobban hangzik a dolog. :)
Felvettem a cipőm, majd elindultam a pékségbe.
- Köszönöm szépen, viszontlátásra - léptem ki a Lipótiból, majd elindultam az utcán.
Otthon (másodszor is hazaérve) lehuppantam az ágyamra.
Hátradőltem, majd a rezgő telefonom irányába néztem. Casso írt.
Erőt vettem magamon, nem olvastam el, nehéz volt meglépnem, de tényleg nem nyitottam meg, helyette letiltottam pár helyen. Szerinte semmi nincs közöttünk, nem köt össze minket annyi dolog, hogy magyarázkodjon, ennyire nem számít neki semmi, szerintem meg akkor ugyanúgy nem köt össze minket annyi minden ahhoz, hogy mostantól érdekeljen. Ennyi.

Mai nap - 5/5: kellőképpen határozott lettem az elmúlt napokban.