128. Énekverseny

3.6K 238 7
                                    

Április 22. (péntek)
Egész nap hulla ideges voltam. Minden átkozott órán is akaratlanul a versenyre gondoltam. Remegtem. Mi van akkor, ha elrontok valamit és kárba megy minden perc, amit a gyakorlásra fordítottam?
- Nyugi már - suttogta Casso éneken mosolyogva.
- Órák óta csak ezt próbálom - fújtattam, mire Casso csak bólintott, majd az órára nézett. Kicsengettek.
Casso egyből megragadta a karom, majd elindult velem az udvarra.
Leültünk egy padra.
- Mi a szabadon választottad? - kérdezte.
- Shakirától a Deja vu.
- Énekeld el - nézett a szemembe.
- Mármint most? - jöttem zavarba.
- Aha - biccentett.
- Ó, rendben. Megkeresem a telefonomon az alapot - nyúltam a zsebembe, de Casso megrázta a fejét.
- Nem kell, hagyd. Csak simán, minden nélkül.
- Ja, értem - mosolyodtam el zavartan, majd elpirulva elnevettem magam - De most nagyon zavarban vagyok - temettem a tenyereimbe az arcom nevetve.
- Az gáz, pár óra múlva egy egész terem előtt énekelsz értékelésre, nem bestresszelésként mondom, csak emlékeztetlek.
- Jó, jó, na - szedtem össze magam, majd nemsokára kezdetben remegő hangon belekezdtem.
Ha le tudom küzdeni a zavaromat előtte, nincs mitől félnem a versenyen.
Csukott szemmel énekeltem, figyelmen kívül hagyva mindent.
Zavarban voltam, nagyon, de akkor is végigénekeltem a legjobb tudásom szerint.
- Na? - kérdeztem halkan, amikor befejeztem a dalt.
- Megnyered. Ez ennyi.
- Gondolod?
- Tudom, Szöszi - mosolyodott el - Nyugi már.
Szótlanul néztünk egymás szemébe. Nem szólaltunk meg, mindkettőnket elfogtak a távoli emlékeink, majd egyszerűen csak átöleltem, és a nyakába fúrva a fejem, mélyen beszívtam magamba azt az imádnivaló, összetéveszthetetlen illatát.
Csak a közös múltunkra tudtam gondolni, miközben akaratlanul bevillantak a szemem elé a különböző, régebbi pillanataink.
Amikor megismerkedtünk Tihanyon a napfelkeltében, ahogy először hallottam a nevem a szájából, ami olyan gyönyörűen hangzott, amikor táncoltunk Halloweenkor, amikor nála aludtam, ahogy közeledett hozzám, az elköszönéseink a kapuban korrep után, amikor órákig vigyorogtam egy érintése miatt, amikor a karácsonyi bálban lassúztunk, ahogy koccintottunk szilveszterkor a konyhában kettőnkre, eszembe jutott a csókja, ahogy újra és újra érzelmesen, gyengédből szenvedélyesbe váltva csókol meg újra, a tűzijátékoktól megvilágított arcvonásai, és a csillogó tekintete, ahogy eltol magától, majd ugyanez a tekintet, amikor kikosaraztam, az a túl sok érzelmet eláruló szempár, vagy ahogy elfordította a fejét, hogy ne lássam az arcát, amikor összetörtem, ahogy ő is, és végignéztem, ahogy más lányokkal van, majd a néha megmagyarázhatatlan, de annál imádnivalóbb közeledései, ahogy a nyakába ugrottam, amikor elhívott a szülinapjára, majd a szórakozóhely oldalteraszán randira, ahogy majdnem megcsókolt a konyhánkban, a randink, amikor futottunk közösen a kórházba...
Annyira szeretem, hogy az elmondhatatlan.
- De akkor is szurkolj - túrtam a hajamba zavartan felnevetve, mire csak elmosolyodott, és megígérte, hogy szorít értem. :)
Ofőóra után a vécében lecseréltem az ejtett vállú, szürke pólómat egy barackszínű blúzra (a fekete csőfarmert meghagytam), kifésültem a hajam, majd az előadóterembe siettem.
A három zsűri Hajnal, Kántor és Mátrai voltak, akik már a színpad előtt elhelyezett székeken ültek a lábuknál egy-egy üveg vízzel és az ölükbe helyezett papírokkal, tollakkal.
Mi, a versenyzők a nézőtéren helyezkedtünk el. Elméleteg kettő korcsoport lesz, a kilencedikesek-tizedikesek és a tizenegyedikesek-végzősök. Ezt csak Napsugártól tudom, aki természetesen nem indul, mert kettőnk közül mindig én voltam a "jó tanuló, versenyzős" (pedig Sugárnak is jó hangja van, meg tök okos is, csak nem túl motivált ezekhez :D), de a barátnője, Erika viszont igen.
Leültem az egyik üres székre, aminek a "szomszédját" azonnal elfoglalta Szabina. Elég régen találkoztam Casso sokadik rajongójával, és szerintem ez eddig jól is volt.
- Szia, hogy vagy? - kérdezte erőltetett kedvességel.
- Ööö... köszi, megvagyok - nyögtem ki, majd a színpad felé fordultam, ahol Sárváry a mikrofon előtt állva próbált meg lecsendesíteni minket.
- Köszöntök minden kedves diákot az idei évben megrendezett énekversenyen! Szerintem sokat nem kell mondanom, úgyhogy vágjunk bele már is a versenybe - mondta lelkesen, majd a színpad széléről felvett egy kalapot, amikben cetlik voltak. - A sorrend határozatlan, húzni fogunk. Akkor az első versenyző... -  nyúlt a kalapba - Székely Levendula! - nézett rám, mire teljesen lefehéredtem.
Miért vagyok annyira szerencsétlen, hogy nekem kell kezdeni?
Magamat nyugtatva az "essünk túl rajta" érvemmel sétáltam a színpad felé. A lábaim remegtek, a fogamat összeszorítottam, majd őrült tempóban dobogó szívvel felbotorkáltam a színpadra.
- Melyikkel kezdjem? - kérdeztem a mikrofonba mondva.
- A kötelezővel - mosolygott rám Sárváry, majd lesietett a színpadról.
- Te a kisebb korcsoportba tartozol, ugye? - nézett rám Mátray.
- Igen - bólintottam.
- Akkor mehet a Bódottá - dőlt hátra.
A zenei alap elindult, én pedig lehunytam a szemem és nagy levegőt véve belekezdtem a dalba.
- Köszönjük - mosolyodott el Hajnal a dal befejeztével - Mi a szabadon választott dalod?
- Shakirától a Deja vu-t választottam - feleltem. A hangom határozottabb volt, hiszen mégiscsak túlestem az egyiken.
- Ne izgulj - mondta Hajnal mosolyogva, majd Kántorral együtt biccentett, hogy mehet.

Tú me abriste las heridas que ya daba por curadas
Con limón, tequila y sal,
Una historia repetida
Solamente un déjà vu que nunca llega a su final.

Hajnalra néztem, akiről tudom, hogy tud spanyolul (Casso mondta). A tanárnő elégedetten elmosolyodott, úgyhogy megújult erővel folytattam a dalt.

Mejor me quedo solo
Y me olvido de tus cosas, de tus ojos
Mejor esquivo el polvo
No quiero caer de nuevo en esa foto
De locura, hipocresía total.

Quién puede hablar del amor y defenderlo?
Que levante la mano por favor
Quién puede hablar del dolor y pagar la fianza?
Pa' que salga de mi corazón
Si alguien va a hablar del amor
Te lo aseguro, esa no voy a ser yo
No, esa no voy a ser yo.

Esta idea recurrente
Quiere jugar con mi mente pa' volverme a engatusar
Una historia repetida
Solamente un déjà vu que nunca llega a su final.

Mejor me quedo sola
Y me olvido de tus cosas, de tus ojos
Mejor esquivo el polvo
No quiero caer de nuevo en esa foto
De locura, de hipocresía total.

Quién puede hablar del amor y defenderlo?
Levante la mano por favor
Quién puede hablar del dolor y pagar la fianza?
Pa' que salga de mi corazón
Si alguien va a hablar del amor
Te lo aseguro, esa no voy a ser yo.

Quién puede hablar del amor y defenderlo?
Que levante la mano por favor
Quién puede hablar del dolor y pagar la fianza?
Pa' que salga de mi corazón!

Si alguien va a hablar del amor
Te lo aseguro esa no voy a ser yo
Esa no voy a ser yo.

A dal végén megtapsoltak, mire kifújtam az egész eddig bennt tárolt levegőmet. Lesiettem a színpadról, majd lehuppantam a helyemre.
- Pál Szabina! - olvasta fel Sárváry a következő versenyző nevét.
Szabinával egy korcsoportban vagyunk, úgyhogy szép dolog, vagy nem szép, kicsit remeléltem, hogy ront valamit, Szabinának sajnos gyönyörű énekhangja van. Mázli, hogy egyszer picit megcsuklott a hangja, úgyhogy fellélegeztem. :)
A verseny végén (Erikán kívül alig ismertem a többieket) éppen az előadóteremből mentem ki, amikor valaki megszólított.
- Várj már! - jött utánam Napsugár.
- Te mit kerestél itt? Nem is versenyeztél - értetlenkedtem.
- Megnéztelek - vont vállat.
- Beengedtek?
- Neeem, dehogy - röhögött fel - Belógtam.
- Akarjam tudni a részleteket? - húztam el a szám.
- Nem - rázta meg a fejét, miközben elindultunk hazafelé - Egyébként jó voltál, tuti te énekelsz a sulis majálison - vigyorgott.
- Mi? - pislogtam.
- Nem tudtad? Az eredményt ott hirdetik ki, a nyertes pedig énekel - mesélte.
- Nagyszerű - sóhajtottam.
Szóval most előjöttek a kételyeim. Akarjam, hogy nyerjek, vagy sem? Ha nem nyerek, az nem jó, viszont nem kell énekelnem az egész suli előtt. Ha nyerek, akkor meg fordítva. Franc tudja!

Mai nap - 5/?: tippem sincs. Hova tűnt a "meg akarom nyerni" versenyszellemem? Hahóóó!

Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."Where stories live. Discover now