Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

106. Fénykép

Március 10. (csütörtök)
Ma reggel már kissé bizonytalanabbul ébredtem, mint tegnap.
Háromszor is megmostam az arcom, hogy kissé frissebb legyek, ugyanis nem hazudok, ha azt mondom, pár órácskánál biztos nem aludtam többet.
Nagy nehezen eltüntettem a szemem alatti karikákat, majd egy sima szempillaspirál használata után befejeztem a reggeli készülődést és elindultam Napsugárral a suliba.
Sugár bement az épületbe, én pedig a Lilivel bővült, megszokott csapathoz sétáltam.
Mindenki egy telefon felé görnyedt, úgyhogy valami vicceset nézhettek (gondolom).
- Sziasztok - köszöntem, de gyanítom, fel sem tűnt nekik, hogy ott vagyok. Vagyis de, Cassonak igen.
- Szia, Szöszi - mosolyodott el halványan - Beszélhetnénk?
Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Titkon reménykedtem, hogy a szülinapi útról lesz szó, úgyhogy töprengve sétáltam utána az egyik padig, ami egy pár méterre lehetett a többiektől, mi pedig leültünk oda.
- Szóval, Szöszi, rám érsz egy hétig? - kérdezte egyszerűen, mire először ledöbbentem, aztán elmosolyodtam.
A fejemben már nagyon sokszor lejátszódott a jelenet, amikor felhozza a témát, de azzal, hogy ennyire természetes volt, csak mégjobban levett a lábamról. :)
- Persze - vigyorogtam.
- Akkor jó. A többit meg már gondolom mondta a nővérem - tette hozzá szórakozottan, mire elnevettem magam.
- Honnan tudtad? - nevettem fel hitetlenül.
- Ismerem. Na, mit szólsz hozzá? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Hogy most legszívesebben a nyakadba ugranék? - feleltem vigyorogva, félig kérdésként.
Ez volt a legőszintébb válaszom.
- És mi akadályoz meg benne? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Hát, ha felállsz, akkor már semmi - néztem rá, mire Casso hitetlenül elröhögte magát, felállt, én pedig gondolkodás nélkül a nyakába ugrottam, miközben szorosan átöleltem, ő pedig szórakozottan visszaölelt. Vííí. :) - Köszönöm - suttogtam halkan - Amúgy Casso - szólaltam meg, miután elengedtük egymást.
- Igen?
- Szerinted Anyu elenged?
- Ja, anyám beszélt vele, meg tudta győzni - biccentett. Ííí, de ciki, tuti nem volt egyszerű menet.
Deeeee Casso végre megkérdezte, és nem nézett komplett idiótának, ahogy a nyakába ugrottam. Mármint elvileg. :)
Nemsokkal később visszamentünk a többiekhez, én pedig vigyorogva gondoltam vissza az elmúlt perceimre.
Te jó ég! :)
Először is sikerült úgy ledöbbennem valamin, hogy arról már tudtam, másodszor, Anyut meg kellett győzni, ami gáz, harmadszor pedig még mindig forog körülöttem a világ Casso érintésétől. Ahhhw.
A sulirádióból egy Billie Eilish szám szólt, amit Saci - szokásához híven - előszeretettel végigénekelt.
Fizikán épp valami fura számolásokat írtunk a füzetbe, amikor egyszer csak a mellettem ülő Casso megbökte a vállam a tollával.
- Mi az? - kérdeztem suttogva.
Casso erre csak magában elmosolyodott, majd egy szót sem válaszolt, mint ha azt sem tudná, miről van szó, úgyhogy csak visszafordultam a füzetemhez és tovább jegyzeteltem, amíg meg nem bökött megint, ezúttal a derekam legcsikisebb pontján, mire összerándultam, és megpróbáltam nem foglalkozni vele egészen addig, ameddig nem bökött meg újból, újból és újból.
- Hagyd abba - hajtottam a fejem a padomra, nehogy felnevessek.
- Mit? Én nem csinálok semmit - mondta szórakozottan mosolyogva, majd miután a következőnél már felnevettem, az egész osztály, sőt, a tanárnő is felénk nézett.
- Levendula helyet cserél Kittivel - közölte Szekeres, mire kinyújtottam a nyelvem Cassonak és átköltöztem.
Órák után Casso odajött hozzám, mire reflexből odatettem a kezem az oldalamra.
- Nyugi van, abbahagytam - röhögött fel Casso, mire bizonytalanul elvettem a kezem, ő pedig a tarkóját megvakarva témát váltott - Ma ráérsz amúgy?
- Sajna nem végig. Természetképeket kell fotóznom a suliújságba, azt mindig én szoktam, és ma van a határidő. Virágok, égbolt, satöbbi - soroltam előre is fáradtan, majd miután ezt végigmondtam, leesett, hogy Casso most gyakorlatilag a délutánomról érdeklődött, és ettől magamban iszonyatosan bezsongtam.
- Szívás. És ezt mind hol akarod? - kérdezte egy elfojtott mosollyal az arcán.
- Jó kérdés - gondoltam át - Esetleg tudsz valami jó helyet?
- Esetleg igen - bólintott mosolyogva.
- Hol van?
- Megyek veled és megmutatom. Úgy is rég voltam ott - vont vállat.
- Rendben. Én olyan három körül indulnék - tűrtem egy tincset a fülem mögé.
- Akkor háromkor ott leszek nálatok. Csók - intett egyet, majd mosolyogva megfordult és kiment az épületből. A francba, lehet egy embert ennyire szeretni?
Háromkor Casso tényleg ott állt előttem egy farmerban és egy szürke pólóban (amiben amúgy napközben is volt, de olyan jól áll neki, hogy az leírhatatlan). Én egy normális, szűk farmerben voltam és egy fehér pólóban, a hajamat copfba fogtam, a fényképezőm táskája pedig a jobb vállamat húzta.
Ezt most úgy írtam le, mint valami mesekönyv főhőse, aki elindul egy nagy kalandra világot menteni, de ez mellékes.
- Mehetünk? - kérdeztem.
- Aham - bólintott Casso rágózva.
Egy szép parkig mentünk, ami tele volt növényekkel, gyönyörű, üde volt a pázsit, a padok pedig meglepő módon nem voltak összefirkálva, és rajtunk kívül senki nem volt ott, így pont tökéletes volt a fotózáshoz.
- Ez nagyon szép hely - néztem körbe - Honnan ismered?
Casso a hajába túrva felröhögött.
- Tudod, mennyit bandáztunk itt általánosban?
- Na, ezek szerint neked legalább volt "bandád"  - bólintottam kínosan felnevetve, mire elröhögte magát. Igen, valami ilyesmi a forever alone.
Meg a katasztrofális osztály tele bunkó idiótákkal.
- Még mindig nem bírom a régi sulid - jegyezte meg jókedvűen.
Igen, Casso egy párszor már említette nekem korrepen, meg ilyeneken, hogy nem szimpi neki a régi sulim, amit nem értek, de általában ráhagyom. :)
- Pedig amúgy jó volt - bólintottam, majd elővettem a fényképezőm, és lefotóztam a tiszta, márciusi égboltot - Szerinted milyen lett?
- Jó lett - biccentett Casso, majd lazán leült egy padra és onnan nézte, ahogy fotózom.
Meglepően hamar lezavartam a fotózást, de közben azért nagyon jól elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól.
Amikor úgy éreztem, hogy megvagyok, lehuppantam mellé a padra és végignéztem a képeimet a fényképezőmön.
- Szerintem ezek jók lesznek - állapítottam meg végül.
- Ja, szerintem is - biccentett Casso - Amúgy őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy másfél év után veled jövök ide vissza először virágokat fotózni.
- Másfél éve voltál itt utoljára?
- Aha - számolta át újra, elfordítva a fejét - Nyolcadikban, ősszel, a haverjaimmal. Részben - tette hozzá, valószínűleg akaratlanul, ahogy átgondolta.
- Hoztatok még egy-két idegent? - mosolyogtam jókedvűen, miközben elraktam a gépemet, mire elröhögte magát.
- Nem - nézett maga elé egy, a nevetéstől rajta maradt mosollyal az arcán, majd mivel furán jött volna ki, ha nem válaszol bővebben, hozzátette - A volt barátnőm volt még velünk. Asszem. Meg nem is mindenki a haverom onnan azóta - magyarázta elnevetve magát, ahogy beletúrt a hajába.
Még soha nem került szóba kettőnk között bármilyen formában, akármilyen volt kapcsolata ezelőtt, szóval szívem szerint órákig tudtam volna kérdezni erről, de nem tettem.
- Megesik - mosolyodtam el - Én még nem voltam itt, de örülök, hogy jöttél velem - fordítottam felé a fejem mosolyogva - És köszönöm.
- Nem kell - mondta, miközben a lágy szellő fújni kezdte a hajam, ő pedig a hozzám közelebb eső kezével mosolyogva a fülem mögé tűrte egy tincsemet, mire ránéztem.
Egy pár pillanatig csak szótlanul egymás szemeibe néztünk, majd egyszer csak akaratlanul megtörtem a csendet.
- Szépek a szemeid - szaladt ki a számon halkan, mire Cassonak egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- A tieid is, Szöszi - mondta, miközben óvatosan megsimította a kezem.
Ez az egész jelenet annyira álomszerűen romantikus volt és aranyos, hogy tényleg azt hittem, hogy ez nem megtörtént esemény és csak a fantáziám szórakozik velem.
- Annyira jó ez a hely - húztam fel a térdeimet magam elé, amiket csak kényelmesen átkulcsoltam a karjaimmal - Egyébként tudom, hogy ez nem teljesen illik a témához, de annyira fura lenne nem Budapesten élni. Vagy csak szerintem?
- Mármint? - fordította felém a fejét.
- Nem tudom, csak úgy fura lenne. Biztos jó, de fura. Más a tömegközlekedés, mások az utcák, más a hangulat, más az egész életforma... de lehet, én csak azért gondolom ezt, mert világ életemben itt éltem a mostani házunkban - vontam vállat elgondolkodva.
- Ez attól is függ, hogy azon belül, hogy nem Budapesten, hol élsz - mondta, mire bólintottam. Ez végülis igaz - De amúgy nem olyan fura.
- Miért, te éltél már máshol? - néztem rá.
- Négy éves koromig - felelte - Szegedhez közel.
- Tényleg? - lepődtem meg mosolyogva - Az tök jó.
- Ja, amire emlékszem - vont vállat.
Cassoval elbeszélgettünk még egy jó darabig, és elképesztően jó volt, majd amikor már mennem kellett, közösen hazamentünk, és egy öleléssel elköszöntünk egymástól a kapuban.
Úgy imádom.
- Mit csináltatok ti azzal a gyerekkel? - ráncolta a szemöldökét Apu, amikor beértem a házunkba.
- Fotóznom kellett a suliújsághoz, és Casso mutatott egy jó helyet, ahol elkészíthetem a képeket - vontam vállat.
- Ahha... és romantikusakat beszélgettetek? - vigyorgott Anyu.
Ez egy nagyon hosszú beszélgetés lesz, úgy érzem.

Mai nap - 5/5***: Cassoval utazni megyek. És ma több órát kettesben töltöttünk egy romantikus parkban, amitől a lepkéim ismét felébredtek, én pedig elképesztően boldog vagyok. :)