Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

110. Bakony

Március 17. (csütörtök)
Az ébresztőm hajnalok-hajnalán felvert. Jó, háromnegyed hétkor, de nekem az még annak számít.
Felkaptam a tegnap este előkészített ruhám, kifésültem a hajam (a fele most a fésűmből lóg ki), megreggeliztem, majd elindultam gyalog a sulihoz.
Mivel úgy volt, hogy negyed kilenckor találkozunk a sulinál, ráérősen, zenét hallgatva sétáltam a suli felé.
Hatodikként érkeztem meg - Mira, Saci, Casso, Ricsi, Betti és Marci már ott ácsorogtak a padoknál. Jobbára telefonoztak, beszélgettek, ettek valamit, vagy ezek kombinációi, illetve persze ott volt Ricsi, Casso és Betti triója, akik az egyik padnál kiválóan elszórakoztak így hárman. Hát, Betti igen közkedvelt lehet a Varga famíliában, vagy szűkítsük a kört, az ikerpárnál, erre pedig jobb is, ha nem mondok semmit.
Negyed kilencre mindannyian összegyűltünk (addig Sacival felváltva játszottunk a telefonján). A két osztályfőnök (Pásztor és Szekeres) megszámolt minket, majd felszálltunk a várakozó kisbuszra.
A vonaton előkerült Andris bluetooth-os hangszórója, amin ezerrel üvöltették a zenét, egészen addig, amíg a tanárok rá nem szóltak.
Van ilyen.
A szálláson két tizenhatos szobát kaptunk (nyolc darab emeletes ágy), ebből az egyik a lány, a másik a fiú szoba volt.
- Stipistopi felső ágy! - rohant be a szobába Saci, aki az emeletes ágyak közül elfoglalta az egyik felső részét.
Szinte mindenki felül akart aludni, úgyhogy Mira döntött, az önjelölt főnök, aki rendet rakott.
Végül Lili, Enikő (aki szerencsére mára meggyógyult és el tudott jönni), Marcsi és én lemondtunk a fent alvásról, úgyhogy így már nagyjából el tudtuk osztani az ágyakat. Hozzátenném, egy éjszakára, szóval azért annyira nem volt sorsfordító a dolog.
Pásztor benyitott a szobánkba.
- Tíz perc múlva találkozunk az épület előtt, addig legyetek készen! Kirándulni fogunk - harangozta be, majd kiment.
Gyorsan felkaptam (ügyesen magamra zárva a vécéajtót) egy lazább farmert és egy zöld, hosszúujjú, cipzáros felsőt, majd az edzőcipőmmel a lábamon kimentem a többiekhez.
- Mindenki itt van? - nézett körbe Szekeres, mire mindannyian bólintottunk - Kolos, számold meg légyszíves a gyerekeket!
A vörösesbarna hajú a-s srác megszámolt minket.
- Huszonkettőt számoltam - közölte Kolos.
- Nem tudsz számolni, tesó - vihogott Samu, az ikre. :)
- Akkor kettő gyerek nincs meg - reagálta le Pásztor - Valaki menjen be megnézni a lány- és fiú szobát! Ricsi, Leni. Nyomás - utasított minket.
Benéztem a lányszobába, ahol nem volt senki, bár a szekrényt nem néztem meg, de nem hinném, hogy bárki is bepréselte volna magát oda.
Vagy ha mégis, az a valaki tényleg nagyon utálhat kirándulni.
- Itt nincsenek! - biccentettem Ricsinek a szoba felé.
- Itt se - rázta meg a fejét a fiú szobából kiérve.
- Mosdó? - gondolkodtam el.
- Lehet - vont vállat, majd pont onnan hangokat hallottunk, úgyhogy összenéztünk.
- Várjuk meg őket.
- Oké - biccentett.
Nemsokára ki is ért a két keresett személy a fiú vécéből.
Tomi és Kitti.
Egyből Ricsi kifehéredésig összeszorított ökléhez kaptam a kezem, majd nyugtatóan megérintve a karját, felé fordítottam a fejem.
- Ne csinálj semmi felelőtlent - súgtam oda neki, miközben Tomi és Kitti vigyorogva kisétáltak az épületből. Ricsi szemei szikrát szórtak, tekintetével pedig szinte ölni tudott, és őszintén szólva meg tudom érteni.
Amikor becsukódott az ajtó, megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Menjünk ki - bíztattam, mire csak komolyan bólintott.
Amikor kiértünk, minden, ismétlem, minden egyes szempár ránk szegeződött.
- Indulunk! - kiáltotta Pásztor.
Hátul álltam a sorban. Sorban? Csordában, maximum. Mindegy, az a lényeg, hogy hátrébb voltam benne.
Casso, Ricsi, Andris és Laci mentek elöl Szekeres parancsára, hogy "szem előtt legyenek", Tomi, Kitti és Niki mögöttük, középen Lili, Enikő és az a-s lánybanda (Mira, Betti, Kriszti, Marcsi, Paula), mögöttük pedig egymagában Karolina. Mögöttem az a-s, normális fiúk (Kolos, Ágoston, Samu), amibe Tomi, Benedek és egy másik szőke fiú (úgy emlékszem, Levente a neve) nem tartozik bele, ők a csapat végén bóklásztak.
Mellettem pedig Saci ment.
- Kivel beszélsz? - érdeklődtem Saci telefonjára pillantva.
- Bobóval. Kedden randi - mesélte, miközben folyamatosan a telefon képernyőjét nézte.
- Klassz - biccentettem mosolyogva.
- Annak a lánynak mi is a neve? - kérdezte Kolos a hátam mögül valakitől.
- Leni, asszem - hangzott valahonnan.
A következő pillanatban Kolos megszólított, én pedig hátrafordultam hozzá.
- Szerinted Samu vagy én vagyok a magasabb? - kérdezte a barna hajú srác.
Erre a kérdésre őszintén szólva nem nagyon számítottam.
- Miért engem kérdeztek?
- Mert nem tudunk megegyezni.
- Oké. Álljatok egymás mellé, háttal - parnacsoltam rájuk.
- Le fogunk maradni - nézett a sor elejére Samu.
- Majd sietünk - legyintettem - Na, álljatok egymás mellé!
Kölcsönkértem Karolina jegyzetfüzetét, amivel összemértem a magasságukat.
- Talán mint ha Samu egy kicsit magasabb lenne... - hunyorítottam.
- Ennyi vagy - röhögte ki ikrét Samu.
- A csajok az alacsonyabb srácokat bírják jobban - vágott vissza Kolos.
- A magasak nem.
- De az alacsony lányok szebbek - közölte Kolos. Ohh, köszönöm. :)
A magas lányok nevében pedig kikérem magamnak ezt a kijelentést.
- Szerinted.
És kész. Kolos és Samu képesek voltak percekig tartó vitát rendezni abból, hogy Kolos három milliméterrel alacsonyabb, mint az ikre, mint ha ez annyit számítana. Nincs hozzáfűznivalóm.
A kirándulás alatt végig Kolossal és Samuval beszélgettem, akik egyébként mindketten tök jófejek és viccesek. :)
Saci előttünk haladt, közben pedig nagyon koncentrált, nehogy lebukjon a telefonozás miatt. Gyanítom, továbbra is Bobóval beszélt.
Ágoston Enikővel beszélgetett. Nagyon úgy látszik, hogy megkedvelték egymást. :)
A szállásra visszaérve mindenki kidőlt. Pech, hogy Pásztor konkrétan betört a szobánkba és közölte, hogy ebéd van.
Az ebédlő épület, vagy mi előtt gyüleleztünk - nem is tudtam, hogy van ilyen -, ahol beosztották az ülésrendet. Külön a két osztály kettő-kettő hosszabb asztalnál, és persze egy fiú, egy lány a kőbevésett törvény. Hogy miért, azt nem tudom, ez valamiért a tanárok mániája, mert így azt hiszik, nem fogunk beszélgetni. Jó vicc.
Ez általánosban se jön be, nem hogy kilencedikeseknél.
- Ideülök melléd, jó? - érdeklődtem Cassotól.
- Ja, nyugodtan - válaszolta egyszerűen, majd ahogy már mellette ültem, elmosolyodott és rámnézett - Na, mesélj, jófejek a Lesnyákok? - kérdezte Casso halványan mosolyogva (Kolos és Samu vezetékneve Lesnyák, mint azt megtudtam).
- Igen, velük voltam egy csomót - bólintottam visszaemlékezve az ökörködős pillanatainkra Kolossal és Samuval.
- Ja, észrevettem, jól elvoltál.
Ahogy Casso ezt mondta, magyarul mert megjegyezte, hogy kikkel voltam, és hogy hogy viselkedtem, folyamatos mosolygásra késztetett magamban.
- Miért, zavar? - kérdeztem mosolyogva.
Erre értetlenül elröhögte magát.
- Engem ugyan nem - vont vállat.
- De, szerintem egy picit mégis - vigyorogtam, ahogy őt fürkésztem - Nem csak te lehetsz jó emberismerő, most én is annak érzem magam.
- Igen? - húzta egy apró mosolyra a száját, mire csoda, hogy nem olvadt el a kanál a kezemben. Ahhhw. - Na, és mit látsz? Avass be.
Oké, nagy levegő...
- Féltékeny vagy - jegyeztem meg, mire beletúrt a hajába - Cuki - vigyorogtam, őt visszaidézve még amikor ugyanezt mondta nekem, mire elröhögte magát.
- Miért lennék? - kérdezte mosolyogva.
- Mert mondjuk... - kerestem a szavakat. A fenébe, mit kéne most mondanom? Hogy szeret? Ugyan. Az nagyon romantikus lenne. Mondjuk, bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma és nem az, hogy maximum csak barátilag szeret. Például. - ...meeeert mondjuk együtt megyünk szombaton a születésnapi nyaralásodra?
- Meg Ricsivel, hárman - tette hozzá.
- Úgy értem - bólintottam.
- Akkor oké - biccentett, majd beleivott a limonádéba, amit a rántott húshoz és a rizibizihez kaptunk. - Amúgy mi lesz még ma? - tért át egy másik témára - Mármint programok.
- Felírtuk ofőórán - emlékeztettem.
- Felírtad. És nem küldted át.
- Attól még jegyzetelhettél volna - vágtam le egy újabb darabkát a rántott húsból - Nem az én felelősségem, hogy neked meglegyenek a jegyzeteid, a tied, hogy írj, amikor kell.
- Most sakkozunk, Szöszi, hogy mindig mattot kapok, vagy mi van már? - röhögte el magát, mire elvigyorodtam.
- Nem, simán csak igazam van - vigyorogtam - Amúgy csendes pihenő lesz, valami játékok, estefelé tábortűz, aztán takarodó tizenegykor - mondtam visszaemlékezve Pásztor beszédére.
- Oké, a pihenő, vagy mi alatt dumáljunk majd.
- Persze. Ez ilyen top secret, hiperprivi beszélgetés lesz? - mosolyogtam.
- Jaja - mondta szórakozottan, mire felnevettem.
- A padoknál mondjuk? - kérdeztem a helyszínre utalva, ő pedig belement.
Ebéd után igyekeztük a terítő leevett, lecsöpögtetett részeit a kancsókkal, szalvétatartókkal eltakarni, majd bementünk a házakba.
Pásztor engedélyezte a kis találkánkat (én ragaszkodtam hozzá, hogy megkérdezzük, Casso kiégett rajtam) Cassoval, úgyhogy az épület mögötti domboldalon elhelyezkedő padok felé vettük az irányt.
- Na, szóval? - foglaltam helyet a padon. Casso leült mellém törökülésben, majd oldalra biccentve a fejét rám nézett, miközben a gyönyörű, mélykék szemeivel folyamatosan engem fürkészett. Ahhw.
Oké, én azt hiszem, ha most ez az egész mondjuk korrepen történt volna nálunk, zárt ajtók mögött, elég sok mindent kezdeményeznék vele kapcsolatban így édeskettesben, és az minden lenne, csak nem a festés.
Jézusom, hormonok, nyugalom egy kicsit. :)
- Figyelj - kezdett bele, teljesen kizökkentve a messze szárnyaló gondolataimból - Szar lenne, ha egy hétig úgy lennénk együtt, hogy valami hülyeség miatt elcsesződik az egész, úgyhogy válaszolj őszintén, oké?
- Oké - bólintottam.
- Rendben. Akkor - túrt a hajába - Van bármi, amiért haragszol rám? - kérdezte hirtelen - Vagy akármi ilyen, amit megdumálhatnánk.
Egyszerűen megakadt a szó a torkomon. Lehet valakire haragudni azért, mert imádom, festményeket készítek róla, vele álmodom, a parfümjét, amit használ, fújom a párnámra, ereklyeként őrzöm a pólóját, folyamatosan róla agyalok, sebesebben ver a szívem, ha látom, és őrülten szerelmes vagyok belé? Ebben nem vagyok biztos. Mint ahogy abba sem, hogy haragszom-e rá valamiért. Mert ha így jobban végiggondoljuk... miért haragudnék? Mert megkínálta Bettit egy zacskó chipssel? Mert el akart felejteni, amikor kikosaraztam? Mert amikor azt hittem, bevall valamit, amit várok, csak a nyakláncomat dicsérte meg? Ugyan.
- Nem, szerintem nem - ráztam meg a fejem a lehető legmagabiztosabban.
- Akkor jó - bólintott, majd elkapta a tekintetét, maga elé szegezve.
Pár másodperc csend után én szólaltam meg végül.
- Miért, neked esetleg van, ami...? - kérdeztem halkan, mire zavartan beletúrt a hajába.
- Ja, nem. Nem nagyon.
- Egyébként számítottál valami konkrétra, hogy ezt megkérdezted? - néztem rá óvatosan.
- Nem, konkrétra nem, csak érted, azért volt köztünk... ez-az, és nem leptél volna meg, ha valami nem egyértelmű, vagy ha lenne mit megdumálnunk.
Az, hogy kimondta, hogy volt közöttünk valami, olyan szinten megdobogtatta a szívem, amit ő valószínűleg elképzelni sem tud.
- Szerintem nincsen. De ha lesz, akkor majd kérdezek - mosolyogtam a hajamat megigazítva.
- Oké - biccentett derűsen elmosolyodva és miután csak csendben nézett egy darabig, az ujjaimra pillantott és gyengéden megfogta a kezem, hogy szemügyre vegye - Olyan rohadt kicsi kezed van, kész vagyok rajtad - mosolygott szórakozottan, mire elnevettem magam, majd nevetve összemértük a kezeinket.
Elég volt megérintenie. A pulzusom az egekbe szökött, a szívverésem felgyorsult, ő pedig összekulcsolta a sajátjával a kezem, mosolyogva rámnézett, és hozzám hajolva egyszerűen csak derűsen belepuszilt a hajamba, mire elpirulva, elfojtva a mosolyomat, lehajtottam a fejem, és nem mertem ránézni.
Mint ha egy álomba csöppentem volna.
Nem is akármilyenbe, konkrétan a sajátomba.
- Szerintem akkor is féltékeny voltál - vigyorogtam elpirulva.
- Együtt megyünk a nyaralásomra - emlékeztetett mosolyogva.
- Úgy érted, Ricsivel, hárman.
- Miért, te hogy értetted? - kérdezett vissza, mire őszintén elnevettem magam.
Ahogy egymás mellett ültünk összekulcsolt kezekkel, szinte egyszerre néztünk az épület felé, ahol a többiek voltak, Casso pedig ezalatt, talán ösztönösen simított egyet a hüvelykujjával a kézfejemen, mire rápillantottam, és erre ő is rám.
- Szóval volt közöttünk ez-az - ismételtem meg halkan a szavait mosolyogva.
- Nekem eléggé úgy van meg, hogy volt, Szöszi.
A szavai hatására a lehető legjobb értelemben rándult görcsbe a gyomrom.
Olyan, mint ha nem is ebben az életben történt volna az, hogy megcsókolt az erkélyükön, a derekamat, majd a hajamat végigsimítva, a lehelletével magamon, a száját az enyémre olvasztva, újabb és újabb csókokat nyomva rá, ahogy felém hajolt, mégjobban magához szorítva, ahogy kicsit szétnyitotta az ajkait, végigvezetve a kezét a gerincem vonalán, a végén a hajamba túrva, mindezt azzal az összetéveszthetetlen illatával...
Mint ha minimum az előző életemben történt volna, de inkább az azelőttiben.
- Nekem is - néztem a szemeibe zavartan.
Casso magában mosolyogva nézett, majd a kezeinkre pillantott.
- Azért elég hihetetlen, nem? - szólaltam meg pár másodperc néma csend után.
- Mármint?
- Hát, tudod... - kezdtem, majd zavartan elnevetve magam, inkább megráztam a fejem - Mindegy, semmi.
Casso nem az a típus, aki mindenről tudni akar, ha látja, hogy nem akarom mondani, akkor nem kérdezi.
- Oké - vont vállat. Hosszú, koromfekete szempilláival egy pár másodpercig eltakarta mélykék szemeit, amelyeket később újból láthattam. Sötét haja kuszán állt, de mégis tökéletes volt, úgy, ahogy van. Az összhang eszméletlenül szívdöglesztő, pont olyan, mint az évekkel ezelőtt elképzelt hercegem, akivel most egymás mellett ülünk Bakonyban összekulcsolt kezekkel a padon.
Annyi minden összeköt minket, barátságon belül vagy azontúl, csók, ottalvás, ölelések, közös élmények, sok nevetés, annyi, de annyi dolog, és mégis, hivatalosan semmi nincs köztünk.
Pontosan ezt akartam mondani neki.
- Ne már - néztem a leesett, fűben fetrengő táskámat, amit jól kihurcoltam - Fel kéne vennem? - nyöszörögtem.
- Mondjuk - nézett rám elfojtott nevetéssel Casso.
- Ilyenkor nem neked kéne felállnod? - nevettem.
- Tudod mit? Oké - vont vállat Casso röhögve, majd lehajolt érte. Vele egyszerre én is, aminek az lett a következménye, hogy jól összekoccant a fejünk.
- Aú - kaptam a sajgó ponthoz.
- Te mondtad, hogy vegyem fel, nem? - nevetett fel halkan Casso - Fáj? - kérdezte, miközben a kezeink már rég nem voltak összekulcsolva.
- Kicsit - vallottam be őszintén - Neked nem?
- Nem nagyon.
- Mázlista - húztam össze a szemöldököm.
- Ez van - tárta szét a karját jókedvűen - Bemegyünk?
- Mehetünk - bólintottam, majd feltápászkodtunk és bementünk az épületbe.
Ahogy beléptünk, mindenki minket nézett. Saci elráncigált onnan a folyosó másik végére, Casso pedig lazán bement a szobába.
- A fél lányszoba titeket figyelt az ablakon keresztül - kezdte.
- Remek - túrtam a hajamba.
- És azt hiszik, hogy jártok - tette hozzá.
- Mi?
- Ühüm - erősítette meg Saci.
Ahogy beléptem a szobába, csend volt. Gyanús csend.
Mira szólalt meg először.
- Jártok? - kérdezte.
Na, diszkrét.
- Tudom, hogy jó pletyka lenne, de nem lesz, nem mondok semmit - ültem le az ágyamra - A legutóbbi esetnél is egy teljes délutánig edzenem kellett veled, hogy ne legyen a lánybulik fő témája a történetem Cassoval.
- Ezt most nem csak azért kérdezem - legyintett. Nem csak. - De most komolyan, mondj már valamit!
- Valami.
- Haha - forgatta meg a szemeit Mira.
- Mikor jöttetek össze, vagy mi ez az egész? - kérdezett Betti is pislogva.
Hiába kérdezik, én se tudom, mi van közöttünk.
- Hát, az az igazság, hogy... - kezdtem bele. Abban a pillanatban hátrafordultam, mert kopogtak az ablakon, pontosabban Laci és Andris dobálták tobozokkal. Az ablakot.
- Mi van? - kiáltotta ki nekik Paula nem túl kedvesen.
- Leni és Lili jöjjön ki! - mondta Laci.
- Oké, rohannak, csak hagyjatok már! - rivallt rájuk Paula.
- Köszi szépen... - löktem oldalba (Paulát) Lili mellett kifelemenet, mire nem túl diszkréten kiröhögött.
Az ajtó előtt állt Laci, Andris és Ricsi, Casso pedig fogalmam sincs, hogy hol volt.
- Igen? - pislogtam.
- Miért kellett kijönni? - kérdezte Lili.
- Gyertek utánunk - intett Laci, mire Lilivel kérdőn összenéztünk, majd követtük az épület mögötti dombon lévő nyitott faház felé igyekvő társaságot.
Mindannyian leültünk.
- Most akkor ti jártok Rolival, vagy mi van? - tért egyből a "tárgyra" Ricsi - És miért nem tudunk róla?
- Mert nem járunk? - kérdeztem vissza, mire a faházikóban ülő összes ember (rajtam kívül) összenézett - Mármint, azt hiszem - szaladt ki a számon halkan.
Már a fiúk is pletykálnak, vagy mi van?
- De... - pislogott Andris.
- Miért engem kérdeztek egyáltalán? - fészkelődtem kínosan.
- Igazából Cassot is kérdeztük - bukott ki Laciból, mire mind ránéztünk.
- Csönd már - röhögte el magát Ricsi.
Kellemetlen volt. Egyszerűen csak az volt.
Ezek szerint Casso semmi egyértelmű választ nem adott nekik, még a tesójának se.
Fogalmam se volt, hogyan kellene minderre reagálnom, vagy hogy mit kéne, hogy érezzek.
- Ez mind szép és jó, de... - szólt közbe Lili - Nekem miért is kell itt lennem?
- Mert a barátnőm vagy - vont vállat Laci vigyorogva.
- Csodás - forgatta a szemeit Lili, majd halkan hozzátette, hogy "akkor Betti miért nincs itt?".
A fiúk közölték, hogy ennyit akartak, úgyhogy visszamentünk a szobákba.
Ez az egész jelenet túl fura volt ahhoz, hogy reagálni tudjak rá.
Pásztor és Szekeres a "csendes pihenő" után mind a két osztállyal megosztotta, hogy számháborúzni fogunk. Csak hogy jobb legyen, fiúk a lányok ellen. Mivel a fiúk eggyel többen vannak, mint mi, lányok, Marcit fogták, és kiállították a játékból. Probléma megoldva. :)
A játék elején borzalmasan bepánikoltam, mert mindenki elfoglalta a jó búvóhelyeket, úgyhogy fogtam magam, és belefejeltem egy bokorba. Egyedi módszer.
Saci és Marcsi hassal feküdt a földön, Mira egyenesen a fiúk "tábora" mögé lopózott és onnan lőtt ki embereket, Paula leült az épület elé, és közölte, hogy ő most nem játszik, Lili és Enikő fák mögé bújtak, Kitti felmászott egy fűzfára (kábé az egyetlen fafaj, amint felismerek), Niki elbújt a tanárok mögötti padnál, Karolina kétségbeesetten rohangált fel-le, amíg ki nem lőtték, Kriszti igyekezett az épület falának dőlve kilőni az "ellenséget", én pedig a bokorba fejelve vártam, hogy vége legyen a játéknak.
- Szöszi - szólalt meg mögülen egy ismerős hang, mire ösztönösen megfordultam - Ezernégyszázhuszonegy - vigyorodott el Casso. Ó, a francba!
- Ez nem volt szép - téptem le a fejemről a számom - Hoppá - húztam be a nyakam - Nincs véletlenül nálad ragasztó?
- Baszki, otthonhagytam a textilragasztót - csettintett Casso "bosszúsan" - Nem, nincs - röhögött fel egy kis hatásszünet után, majd visszaszállt a játékba.
Játék után játszottunk még valami kézszorítós játékot. Sajnos Cassoval külön csapatba kerültünk, úgyhogy szorongathattam Marci és Barni kezét. Niki persze Casso mellett állt. Mert miért is ne. :(
Délután előkerült egy nagy bogrács, és a gulyásleves összetevői. A fiúk megrakták a tüzet, mi, lányok pedig felvágtuk a hozzávalókat.
A tanároknak biztos szimpatikusak a klasszikus "nemi szerepek".
Amikor elkészült a gulyásleves, műanyag tányérokba kiszedték nekünk (mint ha ovisok lennénk...), és elfogyasztottuk. Elfogyasztottuk, persze. Bezabáltuk.
A kaja után mindannyian elmentünk lefürödni. Szerencsére Sacival elsőként értünk be a házba (futottunk is érte rendesen), úgyhogy nem kellett sorban állnunk a fürdésre.
Felvettünk valami melegítőt, majd visszamentünk a tábortűzhöz, ahol a takarodóig beszélgettünk.
A szobákban fél óráig susogtunk a lányokkal. Pech, hogy Pásztor meghallotta és bejött a szobába "felügyelni" amíg el nem alszunk. Francba.

Mai nap - 5/5: jó volt. :) Szerencsére elhoztam a zseblámpám, aminek a segítségével az utolsó sorokat még le tudom firkantani, de most már 0:01 van, úgyhogy az már másnapnak számít, szóval majd folytatom. :)
***************************************
Folytatás következik!