Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

130. Haragszom

Április 26. (kedd)
- Tegnap alig láttalak - jegyezte meg Napsugár, amikor reggel ketten sétáltunk a suli felé. Mert napsütésben és jó időben ki az, aki kocsival megy?
- Ricsi átjött - mondtam.
- Úgy értem, előtte - javított a mondandóján - Én nem tudom, mit csináltál, de a matekházit is alig tudtam megcsinálni a dübörgésed miatt - röhögött fel - Pedig ritkán van ilyen, de most tényleg rászántam magam. Szóval, mit csináltál?
- Semmi, ideges voltam és kész - próbáltam lezárni a témát.
- Most is elég idegesnek tűnsz.
- Mert az vagyok - vontam vállat - Haragszom Cassora. Kiakaszt.
- Jézus, mit csináltatok már megint? - forgatta a szemeit.
- Inkább hogy mit nem - mondtam, majd mesélni kezdtem.
Közben megérkeztünk a sulihoz. Lili Laci ölében ült, Ricsi valamit nagyban magyarázott Sacinak, Enikő pedig jegyzetelt. Amikor megérkeztem, felnézett rám.
- Gratulálok a pénteki versenyhez - mosolygott.
- Köszi - ültem le mellé. És ekkor három kérdés is megfogalmazódott bennem.
Honnan tudja? Biztos a nővére (aki Napsugár osztálytársa) mesélt rólam.
Amikor Casso visszajön, milyen lesz velem? Bunkó, vagy bocsánatot kér tőlem?
Mindegy, ez még a jövő zenéje.
Törin már közeledtünk Róma bukásához, úgyhogy be is vállaltam egy részletes előadást róla jövő keddre.
Átlagjavítás, meg minden.
Bioszon Hajdú kihívott felelni. Természetesen a kérdésekkel jól megszívtam (micsoda véletlen...), úgyhogy egy hármassal leültem.
Angolon Kocsis egy magnóval érkezett. A feladat az volt, hogy az angolul folyt párbeszédet írjuk le.
Matekon TZ-t írtunk, úgyhogy Casso üres padjára átpakoltam a cuccaimat és úgy álltam neki a feladatoknak.
Horváth fel-le járkált a teremben többször is megállva a hátam mögött és fürkészve a dogámat. Piszkosul idegesítő.
Irodalmon Bogdánnak felmondtuk a verset, amit elrendelt a mai órára.
Kár, hogy Saci elfelejtette megtanulni, így a névsorban előtte lévők szavalatára komolyan odafigyelt, és memorizált, amit lehetett.
- Gyűlölöm, aki pohárból iszik és háborúzik vala... - próbálkozott Saci nyöszörögve, aki csak a cselekményt jegyezte meg (nagyjából) és régies szavakkal dúsította őket.
Egyik lábáról a másikra álldogált, a kezeit pedig a háta mögött szorítotra össze, így teljesen elfehéredtek azok.
Egyest kapott szegény. :(
Kémiára becsöngetve vártunk egy három percet, majd az egész osztály egyszerre kezdett ugrálni, hogy "lyukasóránk leeeesz!".
- Halkabban! Emberek, HALKABBAN! A végén még meghallják és küldenek fel tanárt! - próbált lecsendesíteni minket Lili.
Nem sikerült.
Második angol után (Kocsis kiosztotta a mindenkinek ötös röpdolit) végre mehettünk haza.
- Szóval most rosszban vagytok? - érdeklődött Anya otthon, miközben ő főzött, én pedig a konyhaasztalnál ücsörögtem.
- Enyhén szólva - dünnyögtem - Ki vagyok akadva.
- Lehet, hogy csak félreérted, nem? Annyiszor volt már itt, láttam, hogy viszonyultok egymáshoz. Meg különben is, beteg, biztos emiatt is lehet, hogy rosszul fogalmazott - próbálkozott megnyugtatni.
- Lázas, nem az agya sérült. Az agya teljesen ép sajnos, anélkül elég nehezen tudna újra és újra kijátszani.
- Beszélned kellene vele.
- Sok kedvem nincs hozzá - vallottam be - Meg ugye semmi nincs köztünk... - tettem hozzá feszülten elnevetve magam, csak hogy idézzem.
- Nem úgy értette.
- Ne védd, Anya, nekem van igazam! - háborogtam.
- Meg is értelek, Szívem - simította meg a vállam - Csak olyan rendes fiú, nem tudom elképzelni, hogy...
- Én se tudtam - dühöngtem - Miért mindig az ilyenek tetszenek???
- Azért ne vegyük egy kalap alá a legutóbbival.
- Tudom, Ákos is kész áldás volt - forgattam meg a szemeimet, belátva a csapnivaló ízlésemet.
- Casso más - vigasztalt.
- Miben? - kérdeztem vissza.
- Már ahogy viszonyul hozzád...
- Ez a különleges bánásmód? - nevettem fel kínosan.
- Beszélj vele.
- Nem akarok. És továbbra sincs semmi közöttünk - emlékeztettem, mire Anya gondterhelten felsóhajtott és inkább csak leszűrte a tésztát.

Mai nap - 5/?: most ezt mégis hogyan értékeljem?