Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

129. Ösztönök

Április 25. (hétfő)
- Casso? - kérdeztem Ricsitől a suli előtt reggel, csak mert nem láttam az említettet sehol.
Pedig ma egész csinos volt a szettem szerintem, igazán láthatta volna.
- Beteg - vont vállat - Szombaton is szarul volt, vasárnap meg lázas lett.
- Ó - szomorkodtam - Mondd meg neki, hogy jobbulást kívánok.
- Mondd meg neki te - vigyorodott el - Vagy nem jössz hozzánk? Azt hittem.
- Éppenséggel mehetek - mondtam, majd Lacihoz, Lilihez, Enikőhöz és Sacihoz fordultam, akik egyszerre felnevettek valamin az utóbbi telefonja fölé görnyedve, majd én is csatlakoztam Ricsivel a videót néző társasághoz.
Órák után (semmi nem történt, csak egyszerűen hiányzott Casso) nem haza, hanem egyből az Arany utca 14-be mentem.
- Jó napot - köszöntem, amikor kinyitotta az ajtót Casso anyukája - Cassonak hoztam a tanulnivalókat.
Na jó, igazából azt át is küldhettem volna, de most az volt a lényeg, hogy lássam. :)
- Szia - mosolyodott el - Gyere beljebb. Roli az emeleten van, a szobájában.
Ahogy (kopogás után) benyitottam a szobába, azonnal megpillantottam az ágya szélen ülve, ahogy csinált valamit a laptopján. Melegítőben volt, kapucnis pulcsiban, és bár ugyanúgy nagyon helyes volt, mint mindig (ezek szerint csak én nézek ki otthon általában lepukkantan), látszódott rajta, hogy nincs annyira jól.
Érkezésemre felkapta a fejét és lehajtotta a laptop tetejét.
- Szia - csuktam be az ajtót magam után - Zavarlak?
Casso egy pillantással tetőtől talpig végigmért, majd megszólalt.
- Nem, dehogy - mosolyodott el halványan, majd körbepillantott a szobában és elröhögte magát - Miben zavarnál egyáltalán?
- Jó, na - mosolyogtam megilletődve - Hogy vagy?
- Hát, szarul - vallotta be őszintén - De nyugi, leprás azért nem vagyok - tette hozzá szórakozottan, megelőzve bármiféle aggodalmat, ami felmerülhetett volna bennem azzal kapcsolatban, hogy elkapok-e valamit, amíg itt vagyok.
- Nem aggódtam miatta - nevettem el magam - De sajnálom, hogy rosszul vagy. Meddig írtak ki?
- Még jópár napra. Nem ülsz le amúgy? - kérdezte, mivel ott ácsorogtam csak a szoba közepén.
- Ja, de - jutott el az agyamig, majd körbepillantottam, hogy hova ülhetnék.
Casso derűsen mosolyogva nézte a szerencsétlenkedésemet, de aztán megoldotta az egészet azzal, hogy jókedvűen megpaskolta maga mellett az ágyát, mire lehuppantam mellé a dísztakaróra.
- Bocsi, de... - nyúltam a homlokához ösztönszerűen, hogy megnézzem, mennyire lázas. Tűzforró volt - Jaj. Jó magas lehet a lázad.
- Meg rohadt meleg is van - tette hozzá, mire elnevettem magam.
- Mert a szervezeted úgy reagál a betegségedre, hogy úgy érzed magad, mint ha a trópusokon lennél - válaszoltam mosolyogva, bölcsen.
- A trópusokon egy fokkal azért jobb.
- Lehet - mosolyogtam tovább, mire rámpillantva ő is elmosolyodott, ahogy elvettem a kezem az arcától.
Egy pár pillanatig csak mosolyogva egymás szemeibe néztünk, közben továbbra is összeértünk, ez az egész pedig akaratlanul beindított közöttünk valamit, így Casso nemsokára valószínűleg az ösztöneitől vezérelve hirtelen hátradöntve az ágyán felém magasodott, ami meglepett, de mindenesetre imponáló helyzet volt.
A szemembe lógó tincseimet eltűrte, a kezei a fejem mellett helyezkedtek, majd a szemkontaktusunk után egymás ajkaira tévedt a tekintetünk.
A szívverésem felgyorsult, valami belső, bizsergető érzés töltött el, talán közeledett is hozzám egy kicsit, nem tudom, az viszont biztos, hogy mindketten ugyanazt akartuk, ugyanarra vágytunk, egymás csókjára, megismételni azt, amit egyszer már megtettünk, ő is akarta, de mégsem csinált semmit, csak nézte az ajkaimat, olyan vággyal, ami rám is hatással volt, vívódva magában, láthatóan járt az agya.
Minden lány imádja, köztük én is, és tagadhatatlan, hogy ő is imádja a lányokat, tagadhatatlan, hogy több barátnője is volt már, hogy pikkpakk megszerezte mindent, nem csoda, mindenkit képes egy másodperc alatt az ujja köré csavarni, de az is tagadhatatlan, hogy valahogy velem más, óvatosabb, távolságtartóbb, vagyis, nem is értem, milyen. Oka biztos van, és erre jó lenne, ha rájönnék.
Ott volt fölöttem, én ott voltam alatta, alig pár centire egymástól és ugyanazt akartuk. Megcsókolni egymást. Szerettem volna megismételni, ami szilveszterkor történt, csak jó döntéssel, szerettem volna érezni az ajkait az enyémen, ahogy magához szorít, ahogy eluralkodnak felettünk az érzéseink, szerettem volna mégegyszer Casso nyelvét érezni a számban, újra megízlelni a puha ajkait, szerettem volna, ha megint megcsókol, és nem hagyja abba. Szerettem volna, ha nem csak reménykednem kell ezután, hanem minden nap, minden reggel, és este megtörténhetne, mert amíg legutóbb nem álltam készen a vele való kapcsolatra, ma már szinte gyötrődve kívánom, hogy megtörténhessen.
De amíg én lesokkolódtam ez alatt a pár másodperc leforgása alatt, és ezért nem tettem semmit, Casso még mindig ugyanúgy támaszkodott fölöttem, majd a hüvelykujjával gyengéden megsimította az ajkam, és megszólalt.
- Bocs - távolodott el tőlem - Köszi, hogy jöttél.
Visszaült az eredeti helyére, majd beletúrt a hajába.
- Casso - ültem mellé - Ez...
- Nem, bocs, tényleg, ezt most csak felejtsük el, oké? - túrt a hajába kellemetlenül elnevetve magát.
Egy pár másodpercig nem mondtam semmit, majd végül megszólaltam.
- Most komolyan, Casso, mi ez az egész? - fakadt ki belőlem.
- Mármint? - nézett rám oldalra fordítva a fejét.
Néma gyereknek anyja se érti a szavát, úgyhogy eldöntöttem, hogy rákérdezek.
Nem kellett volna.
- Tudod egyáltán, hogy mit akarsz tőlem? -
kérdeztem őszintén, mire nem válaszolt, én pedig ettől kicsit kiborulva folytattam - Mert néha úgy érzem, hogy te sem tudod.
- Miért ne tudnám?
- Miért gondolnám azt, hogy tudod? - kérdeztem vissza hitetlenül elnevetve magam - Nem vagy valami egyértelmű. Letepersz, aztán meggondolod magad, elengedsz, közeledsz, aztán ok nélkül ignorálsz, úgy csinálsz, mint ha kellenék, aztán más lánnyal vagy, mint ha te sem tudnád, mit akarsz, csak amilyen hangulatod van épp, vagy ha csak játszol velem, mert ezt élvezed, mondd meg azt, inkább, mint ami most megy - fakadtam ki őszintén.
- Komolyan ennyi tud neked lejönni? - nézett rám értetlenül.
- Mégis mire kéne gondolnom? - tártam szét a karjaimat - Mert ha rosszul gondolom, akkor arra kérlek, hogy magyarázd meg, vagy tegyél bármilyen egyértelmű lépést!
- Miért kéne bármit megmagyaráznom? - kérdezett vissza.
- Mert szerintem eléggé benne vagyok a történetben - feleltem egyszerűen - És fogalmam sincs, hogy mi zajlik, mi megy közöttünk már mióta, ugyanaz a körforgás egyfolytában, de nem értem, mire megy ki!
- Miért, szerinted mi van közöttünk? - kérdezett rá, kimondva, amit én minden áron kerülni akartam - Mármint, bocs, de most komolyan, nem azt mondom, vannak dolgok, amik valahol összekötnek minket, de nem tudok semmi olyat, ami miatt meg kéne magyaráznom neked, hogy mit csinálok, kitől mit akarok, vagy hogy kivel vagyok. Vagy szólj, ha te tudsz, én egyelőre nem - mondta kíméletlenül egyenesen, a tények pedig fejbevágóan értek, amiket a fejemet lehajtva értelmeztem.
Egy szomorú, kínos mosolyra húztam a szám, majd felnéztem rá.
- Értem. Most már én se - léptem hátra egyet, majd szó nélkül megfordultam és kiviharoztam a szobájából.
Leszaladtam a lépcsőn, elmormogtam valami "viszontlátásra" félét, majd Casso szülei értetlen tekinteteit a semmibe véve hazamentem.
- Szívem, mi történt? - kérdezte Anyu aggódva.
- Semmi - dünnyögtem, majd felmentem a szobámba és bezártam az ajtóm.
Kedves kamaszkor, most kifejezetten nem vagy szimpatikus.
Leültem az ágyamra, majd dühömben nekivágtam a párnámat a falnak, meg úgy mindent, ami akkor a kezem ügyébe került.
Nem is tudom, mit gondoltam.
Egyszer csak megszólalt a kapucsengő. Rohantam, hátha Casso az, hogy megbeszéljük az elmúlt órában történteket, de nem, az ajtóban Ricsi állt.
- Gyere be - álltam félre, hiszen Casso miatt vele nem kell rosszban lennem.
Felmentünk a szobámba, becsuktam az ajtót, majd leültünk.
- Mi bajotok van egymással már megint? De most őszintén - sóhajtott gondterhelten.
- Ő a bajom - vágtam rá.
- Te sem vagy beszédes kedvedben - jegyezte meg.
- Hát nem! - fontam össze a karom, miközben Ricsire néztem, aki gondolom Cassot is megkérdezte, hogy mi van, ő pedig valószínűleg szintén nem mondott semmit - Jó - adtam meg magam - Játszik velem. Játszik az érzéseimmel, játszik az idegeimmel, játszik azzal, hogy oké, akkor most leteperlek és úgy csinálok, mint ha meg akarnálak csókolni, ja nem, ma páratlan nap van, akkor ma ignorállak, és figyelmen kívül hagylak, de hétfőn meg csütörtökön egyben csinálom a kettőt, majdnem elfelejtettem, ebből nekem viszont már kezd elegem lenni, úgyhogy meg mertem kérdezni, hogy most mit akar, erre pedig nemhogy nem válaszolt, konkrétan a fejemhez vágta, hogy... mindegy, hagyjuk is - hadartam el egy szuszra.
- Te pedig megsértődtél - fejezte be a sztorit.
- Nem sértődtem meg.
- De.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
Ez így eltartott egy darabig, miközben kezdett egyre nevetségesebbé válni.
- A többi lánnyal is ezt csinálja, mint velem? - kérdeztem rá aztán.
- Ez egy szar kérdés - jegyezte meg Ricsi a kezébe véve a hógömbömet, ami az íróasztalomon szokott lenni.
- Miért lenne? - vettem ki a kezéből, legalábbis vettem volna, de Ricsi elkapta a kezét magasabbra.
- Mert ha úgy gondolkodsz, hogy "a többi lánnyal is...", saját magadat sorolod a többi lány közé, ami meg faszság. Sőt, amúgy, ez az egész "többi lány" kifejezés faszság - mondta, majd visszaadta a hógömbömet - Cuki a gömböd.
- Köszi, nagymamámtól kaptam - raktam vissza a helyére.
Ricsi a hátával nekidőlt a falamnak, én pedig visszatértem a témára.
- Egyébként meg miért lenne hülyeség? Hány barátnője volt már? - kérdeztem tovább visszazuhanva az idegállapotomba.
- Most számoljam össze? - sóhajtott fel fáradtan, én pedig összefont karokkal néztem rá, hogy legyen szíves. Nőiesen ideges voltam, ő is érezte - Öt-hat kábé.
- Tizenhat évesen. Nem hinném, hogy mindbe olyan nagyon szerelmes lett volna, meddig tartottak, két hétig? Miért volt velük együtt, mert jól néztek ki? Gondolom. Mint ahogy azt is, hogy az az öt-hat lány is olyanok lehettek, mint én, ugrottak a csettintésére, kicsattantak az örömtől, ha rájuk nézett és reménykedve epekedtek, ha nem, és ez a szám még csak a volt barátnői! Hány lányt hülyíthetett még rajtam kívül? Tizet? Tizenötöt? Huszat? Harmincat? Na, többek között ezért él a "többi lány" kifejezés! - fakadt ki belőlem.
- Bocs, de nem ismered eléggé - közölte egyszerűen.
- Lehet, annyit viszont pontosan jól felismertem, hogy játszik velem, nem kell hozzá nagy megfigyelőképesség, csak elvakítottak az érzéseim, amiket ő meg szemrebbenés nélkül használ ki!
- Nem használ ki semmit - védte be gondolkodás nélkül.
- De, már mióta, folyamatosan! - folytattam - Én alkalmazkodok hozzá, hogy éppen mikor milyen kedve van velem, hogy épp közeledik, vagy nem közeledik, hogy randira hív, hogy meg akar csókolni vagy hogy úgy gondolja, hogy semmi nincs köztünk és nem tartozik nekem semmivel... mert tudja, hogy ugrok úgy is, amikor megint kedve van hozzám! Mi ez, ha nem kihasználás?
- Nem használ ki - ismételte meg Ricsi, bevédve a tesóját.
- Akkor mit csinál? - kérdeztem vissza hitetlenül, miközben már teljesen az indulataim beszéltek belőlem - Igenis kihasznál, ennek pedig egyetlen egy oka van, hogy Varga Rolandnak hívják, aki valószínűleg előttem és utánam is ebben találta és találja majd az élvezeteit, hogy másokat hülyít, csak úgy szórakozásból, mert megteheti, és meg is teszi!
- Mondom, hogy nem ismered - vágta rá nyomatékosítva.
Ezt olyan határozottan közölte velem, a szemembe nézve, hogy először megakadt a szó a torkomon, nem tudtam válaszolni rá, csak elhalkultam és elkaptam a tekintetem.
Ő viszont ismeri - nagyon is ismeri.
Ez annyi kérdést vetett fel bennem, amennyire talán soha nem kapok választ.
- Akkor avass be - mondtam végül.
- Kérdezd meg őt - közölte körbenézve a szobámban.
- Körülbelül fél órája kérdeztem meg, azt kaptam válaszul, hogy miért kéne, hogy magyarázkodjon, nincs is köztünk semmi - idéztem vissza.
- Hát, mondjuk... - röhögte el magát, mire szúrós szemekkel ránéztem, majd meghallottuk Anya hangját.
- Levendula, tudsz jönni? - szólított Anyu.
- Pillanat, mindjárt jövök - mondtam Ricsinek, miközben feltápászkodtam és lesiettem - Igen?
- Átmegyek Judithoz órát tartani, vigyáznál addig a húgodra? - kérdezte a kabátját venni.
- Persze, vigyázok rá - bólintottam, majd elköszöntem Anyutól.
Kivettem Csepit a babaágyból, majd vele együtt visszamentem Ricsihez.
- Szevasz, Csepi - biccentett Ricsi az icipici húgomnak, majd lepacsizott (?) vele. Csepi pedig cukin felkuncogott.
Imádom a húgomat. :)

Mai nap - 5/?: Ricsi szerint fárasztóak vagyunk.