Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

40. Lakáskulcs

November 25. (szerda)
Azt hiszem, ezen a napon annyi minden történt, hogy bevezetésnek nem tudok mit írni. Inkább írom a szakkörtől.
Hatodik óra után átmentem rajzkörre, és helyet foglaltam. Megvártuk Váradyt, aki miután köszöntött minket, elmondta az óra feladatát.
- A mai órán azt kell lefesteni, ami eszedbe jut a karácsonyról - csapta össze tenyereit, majd leült a számítógépes asztalhoz - Minden festményt kiállítunk, és a diákoknak jövő héten szavazni lehet arra az alkotásra, amelyik legjobban elnyerte tetszésüket - mesélte - Jó munkát!
Egy fél percig elgondolkodtam, hogy mit fessek, aztán végül lefestettem egy karácsonyfa ágát díszekkel.
Festés közben végig Cassora gondoltam, aztán rájöttem, hogy tök hülye vagyok. Mármint, jó volt eddig fantáziálgatni, hogy mi lenne, ha lenne olyan, hogy ő és én, vigyorogni, ha rám pillant, direkt elmenni előtte, hogy láthasson, minden szavam után rálesni, hogy mit reagál, ha hallotta egyáltalán, de nem kicsit vonz a gondolat, hogy mi van, ha megvalósulna, amiről képzelegtem. Persze, én tennék érte, annál tovább is, hogy igyekszem a lehető legjobbat nyújtani magamból előtte, mondjuk megtehetném, hogy megpróbálok valamit kezdeményezni felé, vagy ilyesmi, de még ahhoz is több bátorságom van ennél, hogy kiugorjak egy repülőből egy talán működő ejtőernyővel...
Persze a rajzkorrepem (vagyis Cassoé, amit én tartok) jó alkalom lenne ehhez az egész kezdeményezős dologhoz, de... de azért na. Meg az is a baj, ha jól tartom a korrepet, egy idő után nem kell majd Cassonak korrepetálásra járnia, ha meg nem, akkor pedig Várady veszi észre, hogy nem vagyok tanításra alkalmas (ami amúgy igaz is, de pszt), úgyhogy akkor meg azért nem jár hozzám Casso. Kész bonyodalom. Úgyhogy inkább szépen, lassan, fokozatosan tanítom. Igen, ez így lesz jó. Egyébként Pityu és Napsugár szétmentek, mert nem illenek össze. Akkor nagy valószínűséggel mi sem illünk össze Cassoval. Mert ha a Varga István és Székely Napsugár párosítás nem jó, akkor a Varga Roland (te jó ég, mikor hívtam utoljára Rolandnak? Szeptemberben kábé) és Székely Levendula sem jó. Vagyis el kell felejtenem Cassot, mert mi nem illünk össze. Inkább maradok vele barát. Hiszen, ha elfelejtem, nem törhetek össze. Ugyanis szerelmesen végignézni a Nikivel, vagy bárkivel való kapcsolatát kész összeomlás lenne. Ergo nem leszek belé szerelmes. Egyébként ez mind szép és jó terv, de hogyan? Mindegy. Viszont van a B terv is, miszerint el kell érnem, hogy ő legyen belém szerelmes. Mondjuk ez teljes röhej, inkább maradjunk az A variációnál, miszerint nem leszek belé szerelmes. Igen.
De a karácsonyi festéstől hogyan jutottam el ideáig? Na, mindegy, folytatom a festést. :)
Szakkör végén megkaptam a magam 5 pontját (Mirával holtversenyben), majd (a képet bennt kellett hagyni a suliban) a suli előtt megvártam Sacit.
Leültem a Szent Ferenc gimi melletti másik suli (Hajós Alfréd gimi, nyolc-, hat- és négyosztályos elitnek tartott sportsuli, szerencsére Anyuék nem oda irattak be, mármint nem próbáltak rávenni, hogy oda jelentkezzek) lépcsőjére. Pár percig elgondolkoztam, de egyszer csak valaki odébblökött. Egy barna hajú, tetovált srác volt. Nem mellesleg elég helyes volt, de ez akkor nem nagyon foglalkoztatott.
- Művészlélek a Szent Ferencből... - húzta gúnyos mosolyra száját - Hallod, ne a lépcsőnkön csövezz, kösz.
A tekintetétől szinte megsemmisültem, majd teljesen megalázva lassan feltápászkodtam, a srác pedig elégedetten felröhögött és elment. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és beszaladtam az épületünkbe, hogy minél hamarabb elmesélhessem Sacinak ezt az egészet, mert kiakasztott. Igen ám, de a lépcsőn szaladva véletlen nekimentem Cassonak (igen, már megint).
Ezért már valami díj járna.
- Bocsi - szabadkoztam ellépve tőle.
- Nem gáz. Minden oké amúgy? - fürkészett.
- Persze, köszi - bólintottam enyhén szétszórtan - Bocsi, hogy neked mentem, szia! - hadartam el, majd tovább futottam.
Útközben azért megtorpantam, és kínosan homlokom csaptam magam az előző fél percet visszaidézve, de aztán mentem is tovább, felszaladtam Sacihoz, aki pont akkor végzett, úgyhogy elindultunk együtt, és közösen megállapítottuk, hogy az a fiú a Hajós suliból egy köcsög.
(Plusz Saci mondta, hogy Gergőnek hívják, mert már látta Instán.)
Amikor hazaértem, örömmel vettem tudomásul, hogy senki nincs otthon, és lakáskulcs sincs nálam, a telefonom meg töltőn a szobámban. Jaj, de jó.
Leraktam a táskámat az ajtó elé, leültem rá, és úgy fél óra várakozás után (legalább végeztem a házimmal) elgondolkodtam, hogy hogyan tudnék bejutni. Gondoltam rá, hogy bemászok valahogy kívülről, de ez elég esélytelennek tűnt, úgyhogy csalódottan visszahuppantam a táskámra. Pár perc töprengés után felálltam és mindenféle izéket összegyűjtöttem (pl. faág), hogy megpróbáljam kinyitni a kulcslyukat, mint ahogy azt a filmekben szokták.
Nos. Fél óra elteltével sem sikerült bejutnom, úgyhogy már csak azt az egyet reméltem, hogy Anyuék vagy Napsugár hamarosan megérkeznek.
Sajnos nem ez lett, sőt, ha ez mind nem lenne elég, fáztam is rendesen, meg persze, hogy meglegyen a napi szerencsétlenségem, esni is kezdett. Hurrá.
Újabb fél óra elteltével jutott csak eszembe, hogy talán átmehetnék Cassoékhoz, ami azért nem nagy távolság. Először megrettentem a tervtől, de aztán összeszedtem a bátorságom. Bármi is lesz, sokkal jobb, mint kint elázni, aztán lefagyni, úgyhogy kimentem a kapunkon (ahhoz nem kellett kulcs), és becsengettem hozzájuk.
Pechemre (vagy nem pechemre, nem tudom) Casso nyitott ajtót, majd egy halvány mosollyal az arcán végignézett rajtam. Csupa víz voltam, a nedves hajam tapadt a bőrömhöz, dideregtem... ááá. Neeem, ez nem Casso elé való kinézet.
Ennyit a "szerelmes lesz belém" tervről.
- Mit csináltál? - röhögött ki, mire zavartan lesütöttem a szemem.
- Kizártam magam a lakásból - mondtam a hajamba túrva, mire Casso egy féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Gyere be.
Megborzongtam a hirtelen melegtől, de mégis nagyon jól esett. Casso azt mondta, hogy ne csak ácsorogjak már, nyugodtan üljek le valahova, így engedelmesen lehuppantam a kanapéra, ő pedig, mivel eléggé dideregtem, adott nekem egy pulcsit.
Nem is akármilyet, az ő egyik pulcsiját. ÚRISTEN.
Azt hiszem, kész vagyok férjhez menni. Ááá! <3
Egyébként Casso anyukája megkínált teával.
- Köszönöm szépen - fogadtam el megilletődötten mosolyogva.
Mondhatni, elkényeztettek. :)
Cassoval a nappaliban maradtunk, egymás mellett a kanapén.
- Bocsi, ha nem nagy kérés... - szólaltam meg zavartan, alig hallhatóan halkan, mire Casso rámnézett, én pedig azonnal elpirultam - Szóval a telefonomat a szobámban hagytam, és ígérem, rövid leszek, hogy ne menjen sok a pénzedből, de ha esetleg kölcsön tudnád adni a telefonod és felhívhatnám Anyát...
- Ja, persze, nyugodtan - ment bele teljesen lazán, mint ha ez tök alap lenne, majd odaadta a kezembe a telefonját.
- Köszönöm szépen - hálálkodtam, majd bekapcsoltam - Bocsi, a kódot... - tartottam neki vissza, hogy oldja fel, de ő az egyszerűbb módot választotta.
- Nulla hét tizenkettő tizenhét.
Meglepődve pillantottam fel rá.
- A kódod? - pislogtam.
- Aha - vont vállat.
- Hű. Megpróbálom majd elfelejteni, nyugi - ígértem meg zavartan elnevetve magam, mire szórakozottan elmosolyodott, én pedig beütöttem a kódot és felhívtam Anyut - Szia Anyu, Levendula vagyok. Hol vagy? - szóltam bele a telefonba.
- Na, épp ezt akartam. Hívtalak, csak nem vetted fel - bosszankodott - Egyébként kinek a telefonjáról hívsz?
- Cassoéról - vallottam be - Nem hoztam lakáskulcsot, a telefonom a szobámban maradt, és kábé másfél óra fagyoskodás után átjöttem Cassohoz.
- Rendben. Add át, hogy köszönjük neki - mondta - Viszont át tudnád neki adni a telefont? Vagy valakinek a családból, mondjuk az anyukájának...
- Ööö... - néztem körbe - Az anyukája jelenleg nincs itt, de neki oda tudom - haraptam a szám szélébe kínosan - Anya szeretne beszélni veled - adtam át Cassonak a telefonját.
Feszengve vártam, hogy befejezzék a beszélést, és nagyon reméltem, hogy Anyu semmi cikit nem mond rólam. Hú, de kínos volt.
- Rendbeeeen. Viszlát - tette le Casso a telefont, majd rám nézett - Hát, Szöszi, itt alszol - jelentette be halványan mosolyogva - Anyukádék hajnalban érnek haza, a nővéred meg holnap reggel.
Na, erre azért lesokkolódtam egy pillanatra.
- Oké - bólintottam, igyekezve természetesen.
Te. Jó. Ég! <3
Miután megittam a teámat, gondosan letettem a bögrét az asztalra, Casso pedig közös megállapodás alapján bekapcsolta a tévét, hogy menjen valami. Sajnos közben kicsit elkezdtem tüsszögni, ami így már egyértelművé tette, hogy megfáztam és beteg leszek, ráadásul meg is dideregtem párszor, egyszer-egyszer megborzongtam, ahogy végigfutott rajtam a hideg, mire Casso magában mosolyogva átkarolt.
Az érintése meglepett, de kellemes volt, és zavarbaejtően közeli a szó minden értelmében, de szimpatizáltam a helyzettel, úgyhogy elpirulva közelebb ültem hozzá, majd mivel feldobta a labdát, éltem a lehetőséggel és a vállára hajtottam a fejem, amit Casso egy halvány mosollyal nyugtázott.
Egy darabig csendben ültünk egymás mellett, csak a tévében ment valami fura film, de az se hangosan - aztán valami olyasmi történt, amire nem számítottam.
Casso továbbra is átölelve a másik kezével felém nyúlt, aztán... aztán lassan, gyengéden megfogta az egyik ölemben pihentetett kezem, és az ujjait rákulcsolta az enyéimre.
Az érintésétől kellemesen megborzongtam, mire elmosolyodott, miközben a szívem vadul dobogott, a pillangóim ezerrel csapkodtak, belül pedig elöntött a melegség.
A keze szokatlanul meleg és puha volt az enyémhez képest, ami szét volt fagyva, és közel sem volt egészséges a színe, és ahogy ott ültünk egymás mellett összekulcsolt kezekkel, összebújva, mondanom sem kell, majd kicsattantam a boldogságtól, még jobban, mint eddig.
Mosolyogva lesütöttem a szemem, majd erőt vettem magamon és picit felemelve a fejem a válláról, ránéztem.
Casso egy rövid pillantást vetett az ajkaimra, majd a szemembe nézett, és egy apró mosolyra húzta a száját.
Valamit mondani akart, de mégsem tette, úgyhogy helyette megszólaltam én.
- Köszi, hogy itt lehetek.
Casso egy bujkáló mosollyal a fülem mögé tűrte azt a hajtincsemet, amit az előbb söpört odébb, ezzel elengedve a kezemet.
- Alap, Szöszi - mondta magában mosolyogva, ami kedves volt, úgyhogy én is elmosolyodtam.
Casso, ahogy gyengéden végighúzta az ujját a fülem mögött, a tincseimen, nem vette el a kezét az arcomtól, csak megsimított, az egyre közelségesebb helyzetünk miatt akaratlanul újra a számra pillantva.
A lélegzetvételem felgyorsult, és akármennyire is fáztam, a tenyerem izzadni kezdett, és ahogy Casso lassan közelíteni kezdett hozzám, csak úgy forgott velem az egész világ.
A szívem ekkor már majd kiugrott a helyéről, és teljes mértékben átvette az irányítást a józan eszem felett, úgyhogy jelzésképpen egy kicsit én is közelebb hajoltam hozzá, minden erőmmel azt kívánva, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége.
A következő pillanatban viszont Pityu és Ricsi jöttek le az emeletről, mire szétrebbentünk.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, ahogy hátranéztem, igyekezve nem elpirulni.
Casso egy pillantással tovább nézett rám, mint én őrá, majd ő is odafordult Ricsiékhez, elengedve a kezemet is.
- Hát te? - kérdezte Ricsi tőlem meglepetten.
- Itt alszik - mondta Casso, mire Ricsi elvigyorodott - Majd mondom - nézett Ricsire, aki bólintott.
- Kérsz kaját? - huppant le mellém Ricsi.
- Nem, köszönöm - mosolyogtam zavartan.
Eközben Casso már a karját is rég elhúzta tőlem, amivel azelőtt átölelt, amit igyekeztem nem észrevenni.
Na, igen.
Őszintén nagyon szeretem Ricsiéket, de most igazán rosszkor jöttek. Soha nem fogom megtudni, mi lett volna, ha később jönnek le azon a lépcsőn. Casso megcsókolt volna? Örök kérdés marad, amihez soha nem leszek elég bátor, hogy feltegyem.
De igen, azt hiszem, meg akart csókolni.
Viszont jobb, ha nem zavarom össze magam azzal, hogy ezt tudatosítom is.
Közben Casso, ahogy már Ricsi is velünk volt, átkapcsolt a tévén, ahol együtt kritizálni kezdtünk mindenkit is - bár ekkor már sokkal kevésbé volt romantikus a tévézés, lássuk be.
Ettől függetlenül jó volt, viszont közben túlságosan megéheztünk, úgyhogy csináltam mindenkinek melegszendvicset (én könyörögtem ki, hogy a vendéglátásért cserébe hagyj csinálhassak), amit közben megettünk.
Szerencsére Cassoék szülei nagyon jófejek, úgyhogy nem zavartak ágyba, inkább magunkra hagytak, mondván, hogy a "mi felelősségünk, hogy ne legyünk álmosak". :)
Azért olyan éjfél körül eljutottunk a szobákig (Ricsi és Casso a sajátjába, én pedig a vendégszobába). Casso adott egy már kinőtt pólóját hálóingnek (ahw), úgyhogy Casso illatával aludtam el. :)

Mai nap - 5/5**: ha nem lett volna a Hajós-Gergős esemény, három csillagot kapott volna. De a kettőt azért megkapta. :) Az öt pont meg automatikusan jár azért, mert Cassoéknál aludtam (igaz így a "nem leszek szerelmes" tervemnek kampec), megfogta a kezem, és talán, esetleg, lehet, hogy meg akart csókolni. Bárcsak, mint barátnőjeként történt volna velem mindez...