Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

43. Ibolya

November 30. (hétfő)
Szerencsére ma már egészségesen, iskolába készen keltem. Jupiii.
Ma Andris megint késett, úgyhogy lemaradt Horváth (Dobar Dan :D) fantasztikusan érdekes órájáról.
Egészen konkrétan második órán, vagyis nyelvtanon érkezett meg khm... egy és negyed óra késéssel, ha az egész napot számoljuk, miszerint már 7:50-kor meg kellett volna érkezni. Bogdán kegyetlenül leszidta, majd kihívta felelni. Andris semmit nem tudott, úgyhogy Bogdán beírta az egyest.
- De tanárnőőő! Andrisnak ma névnapja van - jelentkezett Laci.
- Isten éltesse, attól még beírom - zárta le a témát Bogdán, mire Andris röhögve összenézett Lacival.
Nagyon meghatotta. :)
- Akkor jössz? - kérdeztem Sacitól órák után, aki éppen a cipőfűzőjét kötötte be.
- Nem, bocsi - rázta meg a fejét - Randim van.
- Randi? Kivel? - kérdeztem.
- Az a-s Marci elhívott - húzta el a száját, mire értetlenül ránéztem. Miii? - Az az izé, hogy engem nem érdekel, és egyáltalán nem akarok randizni vele, de nem akartam megbántani...
Saci túl aranyos néha. :)
- Ne csináld már. Mondd meg neki, hogy programod van, ha nem akarsz randizni vele. Vagy csak egyszerűen mondd le.
- Jó, okés. Megmondom neki - bólintott - Várj meg, egy perc és jövök!
Saci elszaladt a folyosó másik végébe, ahol Marci éppen magára öntötte a kakaóját (valaki szándékosan nekiment). Saci felvette a poharat és visszaadta neki, majd valamit mondott. Nos. Én csak annyit láttam, hogy a 9/A-s Marci lehajtott fejjel bólint és elkullog.
- Annyira gáz, hogy most miattam szomorú - sóhajtott fel Saci.
- Ez az élet rendje. De ő választotta, hogy szomorú legyen - tettem a vállára a kezem. Egyébként így utólag tök hülyeséget mondtam, de mindegy, akkor bölcsnek éreztem.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte.
- Lehetne vidám is. Mondjuk azért, mert lett egy szabad délutánja - vontam vállat. Saci elgondolkodott azon, amit mondtam, majd töprengés után lelkesen bólogatott. Így indultunk el a suliból.
A suli előtt megint észrevettem Gergőéket. Pfú, de utálom azt a gyereket! Szerencsére nem vett észre, úgyhogy nyugodtan mentem tovább Sacival.
Útközben felhívtam Anyut, hogy nem baj-e, ha most később érek haza, ugyanis Sacival kitaláltuk, hogy beülünk az Ibolya Cukrászdába. Az a kedvencünk, szinte már törzsvendégek vagyunk ott. :)
Saci a karamellás-kavalkádjával, én meg a málnás mousse-ommal leültünk egy szimpi asztalhoz és csevegni kezdtünk az élet fontos dolgairól.
- Szóval nem tudok kiigazodni rajta - folytattam a monológomat - Az egyik pillanatban megfogja a kezem, a másikban kiröhög, a harmadikban leráz, aztán meg akar csókolni... vagyis azt hiszem, meg akart csókolni... teljesen kikészít - fakadtam ki - Most meg tök olyan, mint ha nem lett volna semmi. Fogalmam sincs, mit akar, mi vagyok a szemében, mire megy ki minden, és ez nagyon zavar. Mindezt úgy, hogy ő a suli egyik legmenőbb fiúja, ki tudja, hány barátnője volt eddig, elképesztően helyes és egészen biztosan nem kellek neki. Miért kellenék? Annyi lány van, akivel jobban járna. Meg ott van Niki is, meg a többi lány, akik ráakaszkodnak, mint valami pióca, nekem meg már most elegem van ebből az egészből! - hadartam, mire Saci megértően bólintott.
- Szerintem akkor is érdekled - jegyezte meg - Tökre úgy tűnik.
- Bárcsak - nevettem fel feszülten, majd beleszúrtam a villám a sütimbe.

Mai nap - 5/5: meggyógyultam. Saci meg a legjobb barátnőm. :) De Casso lassan tényleg kicsinál idegileg. És még csak három hónapja ismerjük egymást...