Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

121. Konyhapult

Március 28. (hétfő)
Az ébresztő nem kegyelmezett, rendíthetetlenül harsogta nekem reggel a Waka Waka-t, ráadásul egyre hangosabban.
A szekrényemhez csoszogtam, elővettem a farmernadrágom, a fehér hosszúujjúm, majd ellenőrizve, hogy be van-e húzva a függöny (be volt), öltözni kezdtem.
Magamra dobtam egy lehelletnyi sminket (szájfény, szempillaspirál), majd lesiettem a konyhába.
Összedobtam magamnak valami tízórait a suliba, felvettem a fehér tornacipőm és az iskolatáskám, majd elköszöntem Anyuéktól.
Napsugár már a kocsinál várt. Fekete csőfarmer volt rajta, piros rövidujjú blúz és Converse. Szőke haja napszemüveggel volt "hátrarögzítve", a kocsikulcsot pedig az ujján pörgette.
A nővérem annyira gyönyörű, nem csoda, hogy imádják a fiúk (is). Büszke vagyok rá. :)
- Unalmas volt egyedül menni egy hétig - vallotta be, mire elmosolyodtam.
A suli elé érve az egész csapat ott ácsorgott. Saci, Ricsi, Laci, Andris, Lili és... és Casso. Aki vigyorogva nézett engem, az előző estére célozva.
- Már is szakítottatok? - döbbent le Ricsi. Ezt a kérdést Sacinak címezte. - Mit csinált az a seggfej? Leütöm.
- Nem fontos - rázta meg a fejét Saci.
- Dehogyisnem - kontrázott Ricsi - Gyere csak! - húzta maga után Sacit egy pad felé. A barátnőm félve hátranézett rám még egyszer, mire csak egy biztató mosolyt intéztem felé.
- Nem nagyon aludtál, ahogy látom - mosolygott rám Lili.
- Nem igazán - förmedtem Cassora.
- Mit csináltatok ti? - röhögött Laci.
- Leni letépte a függönyét, javítottuk közösen - mondta Casso vigyorogva.
- Mi? Nem! - ráztam a fejem.
- Dedeee - bólogatott Casso szórakozottan - Leni elesett, belekapaszkodott a függönybe, ami leszakadt, nekem meg át kellett menni hajnalban függönyt javítani.
- Nehogy elhiggyétek neki! - fordultam a többiek felé.
- Ebből már nem jössz ki jól - rázta a fejét Andris nevetve.
- Mindenkivel előfordult már, hogy leszakított egy függönyt - mondta Laci vigyorogva.
- Nem vagytok viccesek - fontam össze a karom magam előtt.
Matekon Horváth ismét percpontosan érkezett.
- Levendula, gyere felelni! - szólított.
- Én itt sem voltam egy hétig - próbáltam kimenteni magamat.
- Pótlás esetleg? - kérdezte Horváth unottan - Mindegy, jószívű leszek, holnap felelsz. Nikolett, te jössz - nézett a mögöttem ülő lányra.
- Ajj, neee, muszáj, tanár úr? - nyafogott, de muszáj volt, úgyhogy kisétált a táblához.
Fél óráig szenvedett a táblánál. Egyest kapott volna, de a végén elsírta magát, ezért Horváth megszánta és megadta a kettest. Picit sem szánalmas.
Nyelvtan utáni szünetben a Havana után az egyik sulirádiós hangját hallottuk meg.
- A következő számot Varga Ricsi küldi az éber Székely Levendulának - mondta, majd felcsendült Radics Gigitől a Mire vársz. Az Anyunak beállított csengőhangom, ami felkeltette őket a szülinapi út harmadik reggelén (kedd). Nagyon. Nagyon. Vicces.
- A mai napon nem igazán értékelem a humorotokat - fordultam Casso és Ricsi felé, akik megállás nélkül röhögtek. Magamban persze én is nevettem, mert azért ez valahol mégiscsak vicces, még ha a többiek nem is értik. :)
Angolon új szavakat sajátítottunk el... újra. Például az ilyen nyelvészeti kincseket: School. Numbers. Timetable... blablabla.
Egyszerűen minden pillanatát élveztem.
Informatikán (szükségét éreztem, hogy a szó hét betűvel hosszabb változatát írjam le) mindenféle hülyeséget kellett körmölnünk, kémián pedig dogát írtunk.
- Jössz korrepre? - kérdeztem Cassotól óra után.
- Oké - vont vállat, majd elindultunk a házunk felé a többiekkel.
- Sziasztok! - intett nekünk Saci, majd befordult a Petőfi utcába.
Amikor megérkeztünk, ráparancsoltam Cassora, hogy törölje meg a lábát a lábtörlőn, mert tegnap porszívóztam fel.
- Te ilyen kis házitündér vagy? - kérdezte Casso mosolyogva.
- Miért, mások nem? - néztem rá.
- Amilyen lányoknál jártam eddig, nem nagyon.
Na, itt jöttem rá megint, hogy mennyire tudni akarok legalább csak egy icipici infót is azokról a lányokról, akikkel Casso járt régebben, mert hiába nyomoztam, egyszerűen szinte semmit nem találtam a volt barátnőiről, pedig tök kíváncsi vagyok.
Szívesen megfojtanék egyet-kettőt. :)
(Na jó, ez csak vicc volt.)
- Mondjuk lehet azért, mert eddig sikerült kábé mindig a legnagyobb selejteket kifognom - tette hozzá szórakozottan, mire felnevettem, ő pedig megjegyezte még, hogy "eskü mindig jó volt az ízlésem amúgy". :)
Közben bementünk a konyhába.
- Kérsz valamit inni? - néztem rá.
- Nem, köszi - rázta meg a fejét.
- Ropit? - tartottam felé egy pohárral.
Csak mi pohárban szoktuk tartani a ropit?
- Oké, egyet - nyúlt a pohár felé, mire letettem azt a konyhapultra, majd vettem belőle egy párat.
Csendben ropogtattuk a ropit (ahaaa, szóval innen ered a név), miközben senki nem volt a házban, csak mi. Napsugárnak még órája volt, Apu az irodában dolgozott, Anyu pedig Juditnál (én inkább Ms. Hisztinátornak szoktam hívni) volt magánórát tartani.
- Hát, ezt elpusztítottuk - jelentettem be nevetve, amikor elvettem az utolsót, mire Casso mosolyogva bólintott - Szerintem veszek elő helyette, hogy Anyának ne tűnjön fel, hogy megettük - határoztam el derűsen, majd hátat fordítottam neki, mire Casso elnevette magát.
A szekrény felé nyújtózkodtam, amikor Casso mosolyogva megbökte a derekam, ami a felhúzódott pólóm miatt fedetlen volt előtte.
Erre az érintésére automatikusan végigfutott rajtam a libabőr, és egyszerre rándultam össze egy picit.
Felé kaptam a fejem, ő pedig mosolyoga nézett.
- Érzékeny vagy - mosolygott rám jókedvűen, mire automatikusan zavarba jöttem, és talán egy picit el is pirultam, ő pedig ezt érzékelve mosolyogva témát váltott - Segítsek levenni? - szólalt meg a ropira utalva.
- Nem kell, megoldom. Csak ne bökj meg - kötöttem a lelkére.
- Oké - mosolyogott.
Így újra hátat fordítottam, ő viszont nagyon élvezte a helyzetet, éreztem magamon a tekintetét, de aztán leszedtem, amit akartam, megtöltöttem a poharat, majd ahogy megfordultam, ő gondolt egyet és belépett elém, elzárva a kiutat.
Elnevettem magam.
- Engedj ki.
- Szabadulj ki - mosolygott jókedvűen, megtámaszkodva a derekam két oldalán a kezeivel a konyhapulton, ami egyszerre volt játékos, ahogy egy kamasz srác tud szivatni egy szintén tini lányt, aki bele van esve, és egyszerre volt észvesztően imádnivaló.
- Ne már - nevettem, majd megpróbáltam a karját odébb tolni, átbújni alatta, mindent megpróbáltam, folyamatosan nevetve, de mindenre fel volt készülve, jól elszórakozott velem.
Utolsó ötletként stratégiát váltottam, fel akartam huppanni a konyhapultra, ami először nem jött össze, de mosolyogva segített, megfogta a derekam és felültetett.
- És most? - kérdezett mosolyogva, végigpillantva rajtam.
- Nem tudom - nevettem el magam tanácstalanul - Ha feladom, kiengedsz?
- Miért, Szöszi, készülsz valahova? - kérdezett vissza derűsen.
- Nem szeretem, ha Szöszinek hívsz. Idegesítő - mondtam akaratlanul mosolyogva.
- Idegesítelek. De rossz.
Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy mindeközben én a konyhapulton ültem, ő azóta is a derekamhoz zavarbaejtően közel pihentette a kezeit, alig valamennyi távolságra tőlem, nagyjából egymagasan velem.
- Van, amikor - vallottam be vigyorogva - A függönyjavítós dumád pedig nem volt egy szép húzás.
- Mondd, hogy szerinted nem volt vicces.
- Na jó, talán egy kicsit az volt - adtam meg magam nevetve.
- Erről van szó - mosolyodott el.
- Szóval kiengedsz? Látod, nem próbálkozom.
Casso tekintete, ahogy beszéltem, talán akaratlanul az ajkaimra szökött, amit ahogy tudomásul vettem magamban, a belső énem sikításától csak vigyorogni tudtam.
Casso elmosolyodva a combomra vezette a kezeit, és derűsen, felváltva megpaskolta őket egy picit.
- Nem terveztem - válaszolta egyszerűen, mire hitetlenül elnevettem magam, az eddig az ölembe ejtett kezeimmel megtámaszkodva magam mellett.
- Mondom, hogy idegesítő vagy.
- Innen már csak egy lépés, hogy kimondd, hogy bírsz, Szöszi.
Erre már nem tudtam mit mondani, csak akaratlanul mosolyogva elkaptam a tekintetem, össze-vissza olvadozva magamban. Akkor néztem csak vissza rá, amikor az egyik keze két ujjával, lentről felfelé, gyengéden végigsimított a karomon, az érintésére pedig az összes pillangóm egyszerre kezdett ezerrel repdesni a gyomromban.
Összetalálkozott a tekintetünk. Olyan gyönyörűek a szemei.
Újra az ajkaimra pillantott - csak egy apró pillantás volt, de észrevettem, és én is ugyanezt tettem, innentől kezdve pedig alig tudtam elszakítani a tekintetem az ő ajkaitól, amit ő is észrevett, és egy halvány mosollyal nyugtázott, majd erre nem is húzta el tőlem a kezét, amivel érintett az előbb, hanem megsimította vele az arcomat és egy picit közelíteni kezdett hozzám.
Erre automatikusan a vállára szöktek a kezeim, a lábaimat pedig kicsit széjjel húztam, hogy közéjük férkőzhessen és közelebb kerüljön hozzám.
- Nem tudom, Szöszi, van egy olyan érzésem, hogy nem is idegesítelek annyira - szólalt meg mosolyogva, ahogy közelítettünk egymáshoz, mire szemforgatva elnevettem magam.
Lassan közelített hozzám, majd egy kicsit oldalra biccentette a fejét, mire én is ezt tettem és az ösztöneimnek átadva magam, a tarkójára vezetve a kezeimet hajoltam én is hozzá.
Már éppen megtörtént volna, egy picit már éreztem is az ajkait az enyémen, a csókját, a levegő izzott köztünk, én pedig szorosan magamhoz ölelve őt, vártam életem harmadik csókjára immár tényleg vonzódásból, nem úgy, mint az osztálykiránduláson, és helyes döntéssel ellenben a szilveszterrel, amikor mielőtt én is lehunytam volna a szemem, éppenhogy megláttam az ajtó üveg részén keresztül közeledni valakit.
- Jön Anyu! - távolodtam el tőle. Villámgyorsan leugrottam a konyhaasztalról, majd megnyitottam a csapot.
- Mit csinálsz? - kérdezte Casso szórakozottan.
- Elmosogatok - vontam vállat - Szia Anyu! - intettem az akkor belépő anyukámnak.
- Sziasztok - mosolygott ránk - Egy kicsi szünetet tartotok?
- Igen, addig gondoltam, elmosogatok - vontam vállat.
- Ennek örülök. Úgy is meg akartalak kérni, hogy azt a pár edényt mosd el, de ezek szerint nem kell - mosolyodott el hálásan.
- Leni már csak ilyen kis házitündér - szólalt meg Casso, mire diszkréten bokán rúgtam.
- Hát, legalább látszik a jó nevelés - tárta szét a karját Anyu nevetve, majd felém fordult - A dolgozószobában leszek. Jó szórakozást! - intett, majd kisétált a nappaliból.
Egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebülten.
- Befejezem a mosogatást - fordultam vissza az edényekhez halkan nevetve - Megvársz?
- Aha - bólintott, majd mellettem nekidőlt a konyhapultnak.
- Kész - ráztam meg a vizes kezem, majd megtöröltem azt egy konyharuhában - Menjünk föl.
Korrep után kikísértem Cassot, akivel váltottunk pár szót, majd elköszöntünk egymástól.

Mai nap - 5/5*: szeretem. Nagyon. :)