Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

111. Másnap

Március 18. (péntek)
Miért nem tudok elaludni? Őrület. Lassan hajnali kettő lesz, Pásztor már rég kiment, én pedig itt bambulok a fal felé fordulva.
Az ablak mellett voltam, a függöny résnyire el volt húzva. Néztem a bakonyi tájat, ugyanis egy erdő mellett voltunk.
Hirtelen valami rezegni kezdett a táskámban. Kolos írt, hogy szökjünk ki hozzájuk a faházhoz, ha ébren vagyunk. Mert ez aztán olyan egyszerű...
Pásztor már rég kiment a szobából, úgyhogy erőt vettem magamon, és az ajtóhoz lopóztam. Kinéztem a kilincsen. A francba, Pásztor és Szekeres szobája velünk szemben van, az ajtajuk pedig nyitva! Nem lehet igaz.
Visszaültem az ágyamra, majd a fejemet kétségbeesetten nekidöntöttem az ablaknak.
- Megvan! - suttogtam magamnak.
Kinyitottam az ablakot, és hálát adtam magamnak, hogy a lenti ágyat választottam, így a szinte ajtóméretű ablakon könnyen kisurrantam.
Rettegtem a lebukástól, de a fekete színű pulcsimnak köszönhetően - amit a szökés előtt felvettem - sikeresen elértem a kis faházig.
- Sziasztok - suttogtam, majd leültem az egyetlen üres helyre, Casso mellé.
Marcin, Benedeken, a szőkén (tuti Levente, egyre biztosabb vagyok benne) és Tomin kívül (szerintem az első nem mert, az utóbbi három pedig nem is akart jönni) minden fiú ott volt.
- Kérsz? - tolt az orrom elé Andris egy tál gulyáslevest.
- Öööhm... nem, köszi - húztam el a szám - Honnan szedted?
- Megmentettem - közölte büszkén.
- Értem - bólintottam, igyekezve "persze, érthető, én is ezt tettem volna, az ilyesmi normális dolog" hatást kelteni.
Ekkor Ricsi előrukkolt valami ötlettel.
- Felelsz vagy merszezünk? - kérdezte. Rajtam kívül mindenki beleegyezett, úgyhogy én is beleadtam a derekam.
Úgy döntöttünk, illetve döntöttek a fiúk, hogy a "mersz vagy mersz" típust játsszuk, mert szerintük az sokkal viccesebb, meg "nehogy már mindenki ellógja a merést". Samu azt az ötletet adta, hogy mindenki írjon egy cetlire egy "küldetést", és majd húzunk.
- De nem jut eszembe semmi! - fogtam a fejem.
Azért meg kellett oldanom valahogy.
Itt jegyzem meg, hogy elképesztően felemelő érzés volt ennyi fiú között lenni egyedüli lányként, de egyben emiatt néha elfogott a kisebbségi érzetem is, de szerencsére ez sosem tartott olyan sokáig.
Végül lefirkantottam valamit, majd bedobtam a cetlit Laci baseball-sapkájába.
Andris kezdett.
- "Hívj fel egy random számot és rendelj tőle pizzát" - olvasta fel. Na, ezt írtam én.
Kreatív, tudom.
Andris beírt egy telefonszámot, eközben Casso Ricsire nézett.
- Egyszer be kéne adni valamikor Titanillával - jegyezte meg neki szórakozottan, mire Ricsi hangosan felröhögött.
Ezt nem teljesen értettem, de jól elpoénkodtak. :)
- Hallóhallóó - szólt bele Andris időközben a telefonba vigyorogva - Egy házhozszállítást szeretnék kérni.
Nevetést visszafojtva figyeltem.
- De most miért kell ilyen agresszívnak lenni, csak rendelni akartam! - vágta be Andris szórakozottan a hisztist - Jaaa, hogy téves. Akkor engem átvertek.
Kész voltam. :)
Miután Andris letette, Ricsi következett.
- "Üvöltsd ki az ablakon, hogy PÁSZTOR, INKÁBB MENJ VISSZA NYÁJAT TERELNI ARRA A KIBASZOTT ALFÖLDRE!" - olvasta a cetliről, majd felnézett a papírból - Basszátok meg, ha ezért bukom meg föciből... - kezdte Ricsi röhögve, majd gondolkodás nélkül teljesítette.
Casso következett.
- Ezt ki írta? - mosolyodott el halványan.
- Mutasd - hajolt oda Ricsi, mire Casso odatartotta neki a cetlit.
Csak ők ketten látták, miközben vigyorogva összenéztek, mindenki más pedig kíváncsian próbálta megtudni.
- Na, mit húztál? - kérdeztem pislogva, mire Casso és Ricsi egyszerre rámnéztek, Casso pedig egy apró mosolyra húzta a száját.
- Gyere - biccentett maga felé, mire közelebb ültem hozzá, teljesen abban a hitben, hogy a cetlit fogja megmutatni, viszont már csak annyit nem értettem, hogy mások miért nem láthatják, de ez annál jobb érzéssel töltött el.
Casso még utoljára összenézett Ricsivel, majd mosolyogva visszanézett rám.
- Oké. Bocs, Szöszi - mondta egyszerűen, majd levágta a cetlijét az asztalra, amire összesen egy pillanatom volt, hogy el tudjam olvasni.
"Csókolj meg/smárolj le valakit a jelenlévők közül."
Meglepődni se volt időm, Casso ajkait máris az enyémen éreztem, miközben a kezével megsimította a combom. Csókját a lehető legtávolabbról sem mondhatom diszkrétnek és érzelemmentesnek, ahhoz képest, hogy ez gyakorlatilag egy feladat volt, ráadásul mások előtt, ugyanekkor nagyon meglepett, és sikeresen eszembe juttatta, hogy a francba is, hogy tud élő ember ennyire jól csókolni? Ahhw.
Mire feleszméltem Casso szédítő csókjában, mosolyogva elengedett és eltávolodott tőlem, én pedig csak magam elé pislogva próbáltam felfogni, hogy most mégis mi történt.
Lesmárolt, de úgy istenigazából. Oké, ezt még fel kell dologznom.
- Azt hittem, legalább fiúval, vagy valami, ami kihívás - jegyezte meg Andris vigyorogva.
- Felizgulsz rá, vagy mi van? - röhögött fel Casso.
- Rád önmagadban is, de ha van veled egy másik jó pali, ott már nincs bírás - mondta Andris vihogva, beleélve magát a szerepébe, mire Casso röhögve folytatta poénból egy színészi, igazi fuckboyos, "hódító" mozdulatsorral.
Ami egyébként függetlenül attól, hogy poén volt az egész, rám azért volt hatással, nem is kicsit. :)
- Ez hülye baszdmeg - röhögött Ricsi, teljesen készen.
Oké, akkor itt jelentem be, hogy fogalmam sincs, mit keresek itt, és hogy mi volt ez a jelenet, de azért vicces volt élőben. :)
Miután kiszórakozták magukat, és a röhögéstől kifáradva elcsendesültek egy kicsit, visszatértünk a játékra.
- Na, Leni jön - nézett rám Casso jókedvűen, miközben még utoljára elnevette magát az előző pár perc tömény fiúhumorára visszaemlékezve.
- Te jó ég, mit fogok kapni - húztam el a szám, majd Laci sapkája felé nyúltam, és elolvastam a cetlin szereplő írást - Mi? Nem! Kiszállok - jelentettem ki.
- A-a - rázta meg a fejét Laci - Nincs kiszállás.
- Remek. Újat húzni lehet?
- Nem.
- De én ezt akkor sem merem! - pánikoltam be.
- Figyelj, én kiordítottam az ablakon, ha lebuksz, megyek veled - "nyugtatott" Ricsi.
- Ennek örülök - tápászkodtam fel, majd magamban elmormoltam egy Miatyánkot és nekivágtam.
"Fuss három kört az épület körül!"
Az ablakok alatt simán elsurrantam. Pásztorék már aludtak szerencsére (vagyis nem volt felkapcsolva a villany), úgyhogy villámsebességgel megcsináltam a három kört (soha életemben nem futottam még ilyen gyorsan), majd visszamentem a házhoz.
Belecsaptam a fiúk feltartott kezeibe (a menők úgy mondják, hogy "lepacsiztam", nem?), majd vadul dobogó szívvel, lihegve visszaültem Casso mellé.
Megdörzsöltem a szemem és hátrahajtottam a fejem, így szőke, hosszú hajzuhatagom a hátamra omlott.
Ekkor valaki megbökte az oldalam, mire összerándultam. Na, vajon ki lehetett az?
- Cas...! - fordultam felé hirtelen, aztán végül félbehagyva, felsóhajtva megforgattam a szemem.
- Mi az? - vigyorgott szemtelenül.
Talán azért nem tudok haragudni rá, mert tíz perccel ezelőtt smárolt le mindenki előtt, aminek a gondolata nemhogy nem hagyott nyugton, másodpercenként zavarba jöttem tőle és csak arra a néhány pillanatra tudtam gondolni.
Rá se tudtam nézni anélkül, hogy ne pirultam volna el.
Ő viszont nem volt zavarban, ami még inkább fokozta az enyémet.
- Semmi - dünnyögtem.
Még elszórakoztunk egy darabig, majd szép lassan elköszöntünk egymástól és visszaszöktünk a szobáinkba.
Másnap reggeli után (margarinos kenyér párizsival és paprikával... a tanárok azt mondták, hogy vaj lesz, de közben nem is) összepakoltunk, majd elhagytuk a szállást, onnan pedig a vasútállomás felé indultunk.
A vonaton Saci mellé ültem, aki lelkesen végighallgatta a beszámolómat a hajnalban történtekről.
Kezdve azzal, hogy Casso lekapott felelsz vagy merszben.
Elég nehéz volt erről diszkréten beszélgetni.
Egyébként pedig ÚRISTEEEEN!
Otthon Anyuék úgy fogadtak, mint ha egy hete nem láttak volna. Fura.
- Megyek fel pakolni - indultam fel a lépcsőn.
- Persze. A bőröndből, értem. A szennyeseket hozd le kérlek - biccentett Anyu.
- Casso szülinapi útjára gondoltam bepakolni. De persze, lehozom a szennyest - mosolyodtam el, majd a bőrönddel a kezembem felmentem a szobámba.

Mai nap - 5/5: nagyon jó volt a kirándulás, viszont hullafáradt vagyok. Holnap pedig egy újabb út, ráadásul Cassoval (jó, Ricsivel is), így már negyed órája állok tanácstalanul a szekrényem előtt. A szennyes a "majd leviszem, ha arra járok" kupacban van, a bőrönd az ágyamom fetreng... azt hiszem, jó lenne kicsit összeszedni magam.