Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

44. December

December 1. (kedd)
Ma reggel arra keltem, hogy esik a hó, aminek nagyon örültem. Tavaly szinte csak sár volt meg eső télen, végre egy kis fehérség! :)
Egy sima, szűk farmert vettem fel egy csíkos, kötött pulcsival. A hajamat gondosan kifésültem (mínusz fél óra az életemből, és mínusz rengeteg tincs a hajamból), és hagytam, hogy a vállamra omoljon. A bakancsomat felvettem a dzsekimmel, a sálammal és a sapimmal, majd a táskámat felkapva behuppantam Napsugár mellé a kocsiba.
A suli előtt a szokásos társaság most is ott volt. Laci és Andris hógolyóztak, amibe később Ricsi és Casso is beszállt, Saci és pedig én értetlenül néztük őket, majd bementünk a suliba.
- A lábtörlő nem dísznek van! - förmedt ránk Gecsey, a portás.
- Juj, elnézést - sétáltam vissza a bejárathoz, ahol gondosan megtöröltem a lábam.
- Aki esetleg még nem szavazott a rajzkörösök karácsonyi festményeire, az tegye meg az aulában! Mindenki csak egyet szavazhat, legkésőbb péntekig! - hallatszott a sulirádióból.
A büfénél hatalmas sor kígyózott, aminek gondosan beálltam a végére (néha jó lenne előzni, mint a menőbbek, de ahhoz nem vagyok elég bátor). Magam sem tudtam, mit szeretnék, csak úgy venni akartam valamit inni vagy enni.
Egyébkent hamar kiderült, mi ez a nagy sor (vagyis az átlagosnál sokkal nagyobb) - karácsony, pontosabban a közeledő karácsony alkalmából már bejglit, kókuszgolyót, mézeskalácsot, zserbót, lekváros és csokis linzert, valamint mézes puszedlit is lehet kapni, ami elméletileg nagyon finom, és ha jól tudom, a sütő- és főzőszakkörösök csinálták részben. Gondoltam, én is megkóstolom.
Szerencsére gyorsan haladt a sor, úgyhogy nem kellett sokat várnom.
- Egy olyan mézeskalácsot és két zserbót kérnék - mondtam a büfés néninek, akinek a pólójáról egy bazinagy hóember vigyorgott rám.
- Rendben, Aranyom. A szokásos citromos tea jöhet? - kérdezte mosolyogva.
- Mint mindig. Ki nem hagynám - bólintottam nevetve.
A termünkből tisztán kihallatszott már messziről is, ahogy Laci a Jingle Bells-t énekli. Néha elgondolkozom, hogy hány évesnek is érzi magát, de mindegy. :)
A szép, karácsonyi hangulatnak a matek óra vetett véget.
- Szép jó napot, gyerekek - köszöntött Horváth tanár úr - A mai órán ismétlő feladatokat játszunk, rendben?
Ez persze csak költői kérdés volt.
A suli iratlan szabályai közé tartozik, hogy ha a tanár azt kérdezi, hogy "rendben?", "jó lesz?", vagy esetleg "oké?", akkor fontos tudni, hogy csak átverés, akármit mondunk, az ő akarata érvényesül, csak úgy csinál, mint ha a mi kéréseink is számítanának.
Irodalom után - egész órán az ablakon át a téli tájra bambulva egy klipbe fantáziáltam magam - az udvaron lesöpörtem a havat a szokásos padunkról, majd Sacival együtt leültem oda és onnan figyeltük az eseményeket.
A fiúk hógolyóztak, meg ökörködtek a hóban, a lányok csini vászonkabátban, bojtos, puha sapikban, sálakban és szép csizmákban nevetgéltek és súgdolóztak egymással csoportokba gyűlve, néhány szerelmespár a falnak dőlve fogták egymás kezét, miközben halkan beszélgettek, egy szemüveges lány a kilencedik a-ból olvasott, egészen addig, amíg egy rosszul célzott hógolyónak köszönhetően nem áztak el a lapok, szóval minden úgy ment, ahogy szokott.
- El akarom rabolni - jegyeztem meg Sacinak mosolyogva, miközben szokás szerint Cassot figyeltem, mire felnevetett.
Már meg is van a tervem, egyszer, amikor korrepre jön hozzám, egy óvatlan pillanatban kikötözöm egy székhez, bezárom az ajtót, és soha nem fogom elengedni.
Néhány piszkosabb gondolatom is van hozzá, de azokról nem nyilatkozom. :)
- Szurkolok - nevetett Saci - Egyszer amúgy megmondod neki, hogy szereted? - kérdezte picit elmosolyodva.
- Hát... nagyon egyszer - túrtam a hajamba feszülten felnevetve. Nem vagyok hozzá elég bátor.
Főleg azután, ami nyolcadikban történt velem.
Lényeg, hogy volt egy osztálytársam (Ákos), aki egy csomó ideig tetszett, amikor pedig ez az egész már kezdett szerelemmé válni (bár közel se annyira, mint amit most Casso iránt érzek), egyszer fogtam magam, és bevallottam neki, hogy szeretem, mire egyszerűen csak kiröhögött és annyira megalázott, hogy ezután vagy két hónapig nem tudtam túllépni rajta.
Akkor törték össze a szívem először úgy igazán, és nem akarom mégegyszer átélni.
Úgyhogy ez a szerelmet vallás Cassonak egy darabig felejtős.
- Inkább megvárom, hogy ő kezdeményezzen - mondtam végül egy kicsit bizonytalanul.
- De már kezdeményezett, nem?
- Hát, talán, csak... nem tudom - túrtam a hajamba gondterhelten.
Miért ilyen nehéz? :(

Mai nap - 5/4: valaki adjon nekem egy kis önbizalmat. :( De legalább esett a hó.