Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

90. Korcsolya

Február 19. (szombat)
"Szombat van, nem kell korán felkelni" - gondoltam magamban, amikor megszólalt az ébresztőm, kilenc óra nulla nullakor pedig mint egy őrült, úgy pattantam ki az ágyamból.
Miután rendbetettem magam, a táskámat felkapva eldobattam magam a suliig Napsugárral (mármint kikönyörögtem, hogy vigyen el a kocsijával), majd a lehető legkisebb feltűnést keltve csatlakoztam.
Az épület előtt Andris kivételével már mindenki ott várakozott. Ezt Lacitól tudom, akinek elméleileg Andris megírta, hogy öt perce jutott eszébe ez az egész korizósdi, előtte egy sima szombati napnak gondolta a mait, úgyhogy leült játszani a gépén. Mondanám, hogy tapsot neki, de az én reggeli produkciómmal inkább meg sem szólalok. :)
- Késünk, Szöszi? - kérdezte Casso egy halvány mosollyal az arcán.
- Úgy néz ki - vontam vállat - De még mindig Levendula a nevem, és nem Szöszi! - kértem ki magamnak.
Casso csak elnevette magát, majd lepacsizott az akkor érkező Andrissal.
Nagyon meg szokta hatni. :)
- Indulhatunk? - kérdezte Pásztor, mire bólintottunk.
Elsétáltunk az utca végén található buszmegállóig, ahol pár perccel később megérkezett a buszunk.
Alig volt rajta hely, úgyhogy eléggé nyomorogtunk rajta.
- Levegőőő! - tárta szét a karját Laci, amikor megérkeztünk. A többiek (köztük én is) is kábé így reagáltak rá, csak nem jelentették ki hangosan.
Körülbelül fél óra utazás után meg is érkeztünk a korcsolyapályához, amire egy fából készült, egyszintes épületen lehetett bejutni.
Az épületben leültünk a padokra és felkaptuk a korikat. Már nagyjából mindenki megvolt ezzel és a jégen száguldozott, csak Saci és én ültünk kinnt. Én az utóbbit vártam, aki a bérelt korcsolyájának a csatjaival szenvedett.
- Ehhez én olyan hülye vagyok - fejelte le a saját térdét Saci - Tök bonyolult.
- Várj, segítek - nevettem fel, majd lehajoltam a lábfejéhez és segítettem a korcsolyán való kiigazodásban - Mehetünk? - biccentettem a jégpálya felé.
- Aham, köszi - bólintott Saci, majd kinyújtotta felém a kezét. Nevetve felhúztam a padról, majd a koripálya felé vettük az irányt.
Mindig is utáltam középen korcsolyázni (Sacival egyetemben), úgyhogy óvatosan, a pálya szélén tettük a köröket.
Egyszer csak sikítást hallottunk. Azt hittük, valami komolyabb dolog történt, de nem igazán. Az a-s Marci elesett a jégen. Vagy fellökték, nem tudom.
- Nem tudok felállni! Nem tudok felállni!!! - sipította, mire Szekeres (az a-sok osztályfőnöke) nagyot sóhajtva felhúzta a jégről, majd megmondta neki, hogy ha még felállni sem tud a jégen, akkor ne jöjjön fel a korcsolyapályára.
Sacival egyszerre nevettünk fel. Jó, nem szép dolog, tudom, de ezt azért nem lehetett kibírni. :)
- Kimegyek büfébe. Jössz? - kérdeztem.
- Most nem vagyok éhes - rázta meg a fejét Saci - Meg most végre meg tudok állni a lábamon - vigyorgott büszkén.
- Okés, akkor mindjárt jövök - húzódtam ki a pálya szélére mosolyogva, majd a palánkba kapaszkodva a biztonságos talajra léptem... koriban. Óriásit estem volna, ha nem fogom még mindig a korcsolyapálya szélén elhelyezkedő fehér palánkot.
A büfében nem voltak sokan előttem, úgyhogy illedelmesen beálltam a sor végére, miközben azon gondolkodtam, hogy mire verjem el a pénzem.
Egy lépéssel haladt a sor, ugyanis hallottam, ahogy a legelöl állók fizetnek, akik nem voltak más, mint az a-s Betti és... és Casso. Belül teljesen összetörtem, ahogy Cassot a chipses zacskót széthúzó a-s lánnyal láttam. Nevetve leültek az egyik padra, majd beszélgetni kezdtek, miközben a vásárolt chipsük rohamosan fogyott.
Kedves féltékenység, utállak.
- Kislány! - lobogtatta meg a kezét az arcom előtt az eladó. Valószínűleg elbambultam.
- Elnézést - húztam be a nyakam, miközben az eladó szúrós pillantásait igyekeztem semmibe venni - Egy csomag ropit kérnék és egy szénsavmentes ásványvizet - adtam le a rendelésem.
A ropiból ettem egy pár szálat, majd elraktam a táskámba, sok étvágyam nem volt. Az ásványvizemből is ittam egy-két kortyot, majd Casso és Betti mellett elhaladva - Betti éppen nevetve egy chipset adott Casso szájába, aki csak röhögve hagyta... ha nem lennék fülig szerelmes Cassoba, még azt is mondanám, hogy amúgy nagyon cukik voltak, de így nem teszem - visszamentem a korcsolyapályára.
Kishíján megfulladtam a sírógörcs fojtogatásától.
A korcsolyapályán éppen előttem haladt el Ricsi és Saci egymás mellett.
- Húú, és akkor képzeld... - mesélt Saci Ricsinek. Olyan aranyosak voltak együtt.
Kitti aznap hiányzott, úgyhogy egész sokáig elvoltak egymással. Mármint Ricsi és Saci. Tényleg jó lenne őket végre egy párnak mondani, szurkolok nekik.
Elindultam a pályán, egyedül. Ahogy körülnéztem, mindenhol kézenfogva vagy legalább egymás mellett korcsolyázó párokat és barátnőket láttam, fotózkodtak, beszélgettek, versenyeztek, vagy ilyesmik, úgyhogy egy kicsit furcsa érzés volt, hogy én meg itt csoszogok egymagamban. Fantasztikus.
- Hoppá - hallottam meg a hátam mögül egy hangot - Csak nem egyedül?
- De - húztam el a számat kínosan.
- Szégyelled? De gáz - nézett rám lenézően Mira.
- Miért lenne? - sóhajtottam - Mindenki párban van, csak én nem. Meg ezek szerint te is - tettem hozzá.
- Legyél büszke rá. Mutasd meg a világnak, hogy nem csak akkor érsz valamit, ha párod van. Ha meg ezzel sem elégszel meg akkor nézd úgy, hogy egyedi vagy - vont vállat, majd otthagyott - Ja, egyébként nekem van párom, csak most hoz nekem forrócsokit - nézett vissza rám, majd továbbment.
Megfordultam, hogy utána nézzek, amikor elhaladt előttem Casso és Betti... kézenfogva! Összekulcsolt kezekkel! Úristenem.
Sietősen elhagytam a pályát. Az ásványvizemből ittam egy pár nagy kortyot, majd vettem jónéhány mély levegőt.
Nem! Nem szabad, hogy fájjon. Végülis csak együtt büféztek, úgy viselkednek, mint egy szerelmespár és kézenfogva koriznak. Szuper vígasz, első osztályú. Lényeg, hogy pozitívan álljak hozzá a dolgokhoz, és hogy... nem tudom. Annyi a fontos, hogy ne bánkódjak ezért. Vagy nem?
A korcsolyázás végén elindultunk haza a busszal. Betti és Casso egymás mellett ültek, én pedig azt hittem, felfordul a gyomrom.
Nehéz volt nem őket néznem, ahogy beszélgetnek az egyik kettes ülésen ülve, nevetnek, ahogy Casso poénból, mosolyogva megbirizgálja Betti haját, vagy megpöcköli az orra hegyét, ahogy Betti nevetve megfogja Casso karját, képtelen voltam kizárni őket a gondolataimból, még amikor erőt tudtam venni magamon, hogy ne nézzek oda, akkor is, egyre csak jobban felemésztett.
- Nyugi - súgta a fülembe a mellettem kapaszkodó Saci.
- Köszi - mosolyodtam el, bár ez kicsit hülyén hangzott, úgyhogy témát váltottam - Hogy vagytok Ricsivel?
- Nagyon jófej volt - vigyorgott Saci - És egyszer elkapott, amikor majdnem elestem.
Mivel aznap tartottuk a pizsipartinkat Sacival, a barátnőm csak hazarohant ledobni a táskáját és áthozni pizsamát.
- Akkor a hajam? - mutatott magára.
- Lemossuk a festéket - bólintottam a haját fürkészve.
Saci a fürdőkád fölé hajolt, és úgy mostuk le a fekete festéket. Nehéz volt, de lejött és végre megint ott állt előttem a sötétszőke barátnőm, aki már nagy nehezen túllépett a gondjain (nagyjából), ezért a fekete haját mindenképp el akarta tűntetni.
Este egy százas papírzsepi-csomaggal megnéztük a Titanic-ot.
Kérek egy halhatatlan Jack Dawsont. Most.

Mai nap - 5/?: végletes. A korizás jó volt, Sacinak örülök, de... őszintén szólva azt hittem, kevésbé fog fájni, ha Cassot más lánnyal látom majd. És hogy kevésbé fogom őket mélyen magamban gyönyörűnek tartani.