Január 5. (szerda)
A suli előtt álló társaság ma nem volt teljes. Casso hiányzott.
- Sziasztok - mentem oda hozzájuk - Cassoval mi történt?
- A héten nem jön suliba - felelte Ricsi, mire bár szívem szerint elkérdezősködtem volna még egy darabig, hogy hogy van Casso, jól van-e, ha nem, akkor mi van vele, inkább csak bólintottam, majd a többieket hallgattam valami focimeccsről.
A téma hamar elterelődött, majd Ricsi hirtelen megszólalt.
- Jé, ott ugrál egy Sac - mutatott a távolba halványan elmosolyodva. Saci valóban felénk közeledett, sötétszőke hajába folyton bele-bele kapott a szél, miközben zöld szemeivel fürkészően nézte társaságunkat. Szerintem neki is feltűnt az egyik személy hiánya a csapatból.
- Hali - pattant oda hozzánk. - Casso?
- A héten nem jön suliba - mondta Laci, mire Saci szomorúan bólintott.
- Ez szomorú - bigyesztette le a száját.
- Nyugi már, nem a Holdra költözött, csak három napig nem látjuk - röhögött Ricsi, mire Saci megvonta a vállát - Vagyis csak ti nem, én látni fogom - tette hozzá.
- Jaja - nevetgélt Saci, majd előhalászott egy csomag gumicukrot - Kértek?
Egy emberként ugrottunk rá a gumicukorra. Saci ránk parancsolt, hogy tartsuk ki a tenyerünket, úgyhogy egyesével osztogatni kezdte azokat. Laci és Andris mindig beosontak a sor végére, hogy kapjanak még, de Ricsi hamar lerendezte őket. :)
- Hoppá - húzta el a száját - Egy maradt - jelentette ki, majd rövid töprengés után Ricsi kezébe nyomta.
- Kösz - vigyorgott Ricsi, majd bedobta a szájába.
Laci és Andris reklamáltak egy sort, én viszont csak mosolyogva néztem. Saci csinálja jól. Kedveskedik Ricsivel, odaadja neki a maradék gumicukrot, mindig mosolyog rá, a legszebb ruháit veszi fel, a táncaikra felkészül... ellenben velem, aki járhatna Cassoval, de elutasítja, mert nem szeretne (vagy is szeretett volna abban a pillanatban) kapcsolatot, és semmit nem teszek érte. Azt hiszem, erre jobb, ha inkább nem mondok semmit.
- Bemegyünk? - fordultam Saci felé.
- Ühüm - bólintott, majd elindultunk a suliba.
A portás ránk szólt, hogy "7:48 van, szedjék a lábukat", de nem igazán foglalkoztunk vele.
- Megmutassam a legújabb nosztalgia-játékom? - kérdezte izgatottan a telefonját nyomkodva.
- Már megint váltottál? - nevettem fel hitetlenül, majd nézni kezdtem, ahogy Saci késeket dobál a Knife Hit-ben. Én a felénél elszédültem tőle, de úgy látszik, Saci bírja a strapát.
Később bejöttek Ricsiék is a terembe. Ricsi helyet foglalt mögöttünk, majd átkiáltott az osztály másik végén telefonozó Kittinek.
- Jössz? - kérdezte a combját paskolva.
- Persze - vigyorodott el Kitti, majd Ricsi ölébe ült.
Ricsi elővette a telefonját, majd átkarolta az ölében ülő Kittit és együtt néztek valamit, mire Saci egy kicsivel később kihívott a folyosóra.
- Te láttad? - csodálkoztam.
- Persze - bólintott, majd elővette a zsebéből a kis tükrét, amiben akkor pont megigazította a fülbevalóját, nekem pedig csak most esett le ez a véletlen egybeesés.
Cseles. :)
- És... és mit szólsz hozzá? - kérdeztem.
- Nem tudom - látta be bizonytalanul - De... azt hiszem, még nem járnak, szóval nem mondok le róla.
Hát, ezek szerint a szeleburdi barátnőm is jobban áll hozzá és csinálja, mint én.
Nem kommentálom.
Becsengetéskor Kitti kipattant Ricsi öléből, majd helyet foglalt. Horváth kicsit hamarabb jött, mint szokott, úgyhogy felvont szemöldökkel Ricsire és Kittire nézett, dünnyögött egy sor "ezek a mai fiatalok"-ot, aztán inkább belekezdett az anyagba.
Rajzon Lau boszorkánylépcsőt (?) csináltatott velünk farsangi dekorációnak, így lett egy halom boszorkányképcsőnk (mivel 11-en voltunk és mindenki csinált legalább tizet), de mindegy.
Angolon igéket tanultunk (ugrál, kocog, pörög... izgalmas volt), majd az utána lévő ebédszünetben Sacival lementünk a büfébe.
A Call Me Maybe egyszer csak elhallgatott, majd a sulirádiósok hangját hallottuk meg, ahogy "fánk készítő verseny"-ről hirdetnek, ami jövő héten csütörtökön lesz megtartva a hetedik-nyolcadik óra keretében.
- Úúú, én oda tuti megyek! - ugrált Saci így magára öntve egy pár csepp baracklevet. Megesik. :)
- Még szép - nevettem el magam - A mézeskalács-házad után tuti nyersz.
- Köszi - mosolygott, majd bementünk a mosdóba lemosni az üdítőt a szivárványos pólójáról.
Nyelvtanon Bogdán valami nagy helyesírási tesztet töltetett ki velünk "csapnivaló a helyesírásunk" indokkal. Kiosztotta a feladatokat. Százötven (!!!) szó, negyven helyes választól kettes, hetventől hármas, százhúsztól négyes, és száznegyvenöttől ötös. Kemény.
Szerencsére mindenhez tudtam írni. Kettőben nem voltam biztos, de azért így is elég esélyes vagyok az ötöshöz.
Óra végén Bogdán beszedte a lapokat. Közben oda-oda pillantgattam Saci lapjára, hogy mennyit írt. Ööö... remélem a kettes meglesz. Bár mondjuk a válaszainak helyesnek is kell lennie... Szegény.
Fizikán hiányzott Szekeres (valami továbbképzésen, vagy min van), úgyhogy egy sötétszőke, fiatal nő jött helyettesíteni.
- Hajnal Evelin vagyok, huszonhat éves és a gitártanár - mutatkozott be. Kedves tanárnő, szimpatikus, egyébként Casso hozzá jár gitárra, ezt tudom - Most fizikátok lenne, igaz?
- Neeeeem.
- Költői kérdés volt, tudom hogy az van... - nevetett fel Hajnal - Szabad foglalkozás csendben.
Rajzkör előtt még kicsit kimentem levegőzni egy-két percre. Nekidőltem az iskola falának, és sóhajtottam egyet.
A gondnok és Gecsey (portás) a farsangi égősorokat és dekorációkat szerelték fel az udvaron, majd elégedetten kezet fogtak, amikor az égők különböző színekben világítani kezdtek. Két cinege az egyik fára repült és kiszedegette a madáretetőbe helyezett magokat. Lassan lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a hideg szellő az arcomra leheljen.
Szép leírásomat a fejemben Benedek szakította meg.
- Ha nem gond, bemennék, mert kezdődik a szakkör... - motyogtam zavartan.
- Kit érdekel a szakkör? - nevetett fel.
- Engem és Váradyt is - válaszoltam karomat ráncigálva, amit erősen szorított.
- Ne már - röhögött ki - Jössz velem? Szertár?
- Mi? Azonnal engedj el!
Felcsesz a gyerek, de nagyon.
Ekkor valaki mögülünk lassan és gúnyosan tapsolni kezdett, mire odafordultunk.
- Minden elismerésem, Benedek. Komolyan azt hittem, hogy ennél lejjebb nem süllyedhetsz, de most, hogy egy lánnyal méred össze azt a hatalmas erődet... te jó ég - hallottunk meg mögülünk egy nem kimondottan kedves hangot.
Mira volt (aki egyébként Benedek osztálytársa, ergo mindketten 9/A-sok). Hibátlan testtartással, szemforgatva várta Benedek reakcióját, aki csak szó nélkül elment, Mira pedig kinevetve utánanézett.
Sötétkék csőfarmer volt rajta szőrmés télikabáttal, csini télicsizmával és vajszínű sapkával, aminek egy fehér bojt volt a tetején. Sötétbarna haja a vállára omlott, miközben sötétbarna szemeivel rámpillantott.
- Köszö... - kezdtem hálálkodni, de Mira feltette a kezét "ne folytasd, állj meg" stílusban.
- Nem érted tettem, ne köszöngess - mondta - Csak felháborít a gyerek. Amúgy mindjárt becsengetnek rajzkörre, én mennék is, ajánlom, hogy siess - indult be a suliba zsebretett kézzel.
Nem vagyunk nagy barátnők Mirával, sőt, de azért most tényleg hálás voltam neki.
- A mai órán mindenki a lelki világát festi le. Jó munkát - csapta össze a tenyereit Várady.
Az én festményem háttere egy "örvény" szerűség lehetett különböző színekkel, így ki lehetett venni belőle a zűrzavart. Aztán középre festettem három tűzijátékot, melle egy apró, kettétört szívet és könnycseppeket. Halványan, grafittal lerajzoltam Cassot és engem is oldalról. Szakkör végére kész lettem.
- Huh. Öt pont - jegyezte fel Várady a naplóba, majd Mirát hívta ki, hogy mutassa meg a festményt - Öt pont ez is. Ügyes vagy, Mira, csak így tovább!
Rajz után lassan elindultam haza. Vagyis indultam volna, csakhogy Mira utánam szólt.
- Láttam a festményedet... - kezdte. Basszus. - Volt valami Cassoval?
- Miért érdekel? - kérdeztem vissza.
- De most komolyan, van veletek valami? - ismételte meg, amit mondott elengedve füle mellett a kérdésemet.
- Majdnem összejöttünk, de nem - hadartam el egy szuszra, hogy túlessek rajta, mire bólintott. - Miért kérdezted?
- Jó sztori, csak azért - vigyorgott.
- Most komolyan azért érdeklődsz, hogy elpletykáld? - hitetlenkedtem.
- Cassoról szerelmi sztorit? Nyilván.
Mondjuk ilyen történetekre vannak is vevők.
No comment.
Otthon leültem a fotelembe egyszer átolvasni a naplómat. Jópofa volt, de voltak észrevételeim. Egy: az elején sokkal szebben írtam, kettő: a fele betelt. Ennyi.
Az olvasgatásom közben rendesen elkalandoztam, és leginkább Casso viselkedésén gondolkodtam.
Mivel szilveszterkor "elutasítottam", azt hiszi, hogy nem szeretem. Nem valószínű, hogy ő szeret engem, nem is hinném, de mindegy, lényeg, hogy nem próbálkozik tovább nálam, el akar felejteni. Igen, valószínűleg ez történt. Csodás. Viszont szerintem itt az ideje, hogy én is elfelejtsem őt. Igen. Elfelejtjük egymást.
Mai nap - 5/?: nem tudom. Casso nem lesz a héten, Saci elszánt, a tanárok a félév miatt keményítenek, Benedek nem hagy békén, Miráról nem tudom, mit gondoljak, Casso elfelejt... gáz. Viszont ma megkaptam a nagyötösömet a szakkörös pontokból, és Sacival holnap készülünk a fánkkészítő versenyre... ennyi mindent nem tudok pontozni.