December 25. (szombat)
Irány Rio de Janeiro! :)
Reggel Anyu kopogására keltem. Igeeeen, ma megyünk Anyu szüleit meglátogatni Brazíliába. Jupiii! :)
Mamiék szülei (vagyis a dédszüleim) egyébként még a második világháború idején menekültek ki, és ott is maradt a család egy része, de szerencsére a Mamiék még mindig tudnak magyarul (hibátlanul). :)
(Egyébként anyukám Magyarországon született és nőtt fel, itt ismere meg Apát, már felnőtt volt, amikor Mamiék nyugdíjasként visszaköltöztek oda, ahol ők felnőttek.)
Szóval visszatérve Anyu kopogására, ami akkorra már átment dübörgésbe, jól felriasztott.
- Felkeltem! - kiáltottam Anyunak. Mindezt az ágyban fekve, csukott szemekkel.
- Igen, én pedig egyiptomi vagyok! - mondta Anyu gúnyosan. Hjaj, de sürgős valakinek.
Felkaptam a bőröndömet, felvettem valami kényelmeset, majd futottam le Apuékhoz a ház elé, akik a taxit várták.
- Elméletileg tíz perc múlva itt lesz - nézte a karóráját Apu, miközben a téli hideg miatt meg-meg borzongott. Nem válaszoltam, úgyhogy csend volt közöttünk.
- Jó reggelt! - hallottuk meg a hátunk mögött Ricsi hangját, mire odanéztem.
Ricsi egyébként melegítőben volt, és nemrég kelhetett, kicsit hunyorgott a természetes fénytől, ahogy kinézett hozzánk.
- Szervusz, Richárd - biccentett Apu.
- Szia, Ricsi! - intettem neki, mire maga felé legyintett "gyere ide" stílusban.
- Hali - köszöntött, majd odamentem hozzá - Hova mentek?
- Rio-ba - feleltem.
- Brazilba? Mert? - döbbent le.
- Nagyszülőkhőz megyünk - világosítottam fel, mire bólintott.
- Jaaa, adom - bólogatott - Hozol szuvenírt? - vigyorgott.
- Persze - nevettem fel - Mit szeretnél?
- Portugál póló?
- Megbeszéltük - mosolyogtam.
- Jófej vagy. De szilveszterkor itthon lesztek már, ugye?
- Persze. Harmincadikán jövünk haza - mosolyogtam, majd észrevettem a házunk előtt várakozó taxist - Mennem kell, szia! - intettem neki, majd bepattantam a kocsiba.
A repülőútról nem igazán írnék, olyan volt, mint a többi. Elértük a repülőt, amin vettünk mogyit és Napsugárral megosztott fülhallgatón zenét hallgattunk.
A zene legalább jó volt. :)
Mamiéknak egyébként Brazíliában óriási házuk van (gazdagok nagyon, jórészt családi örökség), úgyhogy nem volt nehéz megtalálni, meg egyébként is kismilliószor voltunk náluk.
- Hát sziasztoook! - ölelt át minket a Mami, majd Papa is. - Gyertek beljebb! - invitált, majd bennt megkínált a saját maga sütötte puszedlivel.
Mami sütijei a legjobbak. Tény. Pont.
Elég későn érkeztünk meg, úgyhogy otthonról számítva hamar kidőltünk a mínusz öt órás időeltolódás miatt. Természetesen az ottani időben számítva, Magyarországon ez hajnali 2-nek felelt meg. :)
Mai nap - 5/5: jó végre találkozni a Mamiékkal (sajnos ritkán van erre lehetőség), csak az utazás ne lett volna ilyen hosszú. Casso pedig hiányozni fog.