November 26. (csütörtök)
Amikor kinyitottam a szemem, nem értettem, hogy hol vagyok, aztán hamar leesett, hogy Cassoéknál, Casso pólójában, Casso illatával.
Korábban keltem, mint Casso és Ricsi, viszont gyorsan elkészültem és úgy voltam vele, hogy most már sokat lábatlankodtam itt, meg egyébként is hazavárnak a szüleim, szóval lementem a lépcsőn.
Casso anyukájától azért el akartam köszönni, udvariasan, szóval az volt a tervem, hogy megkeresem, viszont ezen sokat nem kellett törnöm magam, mivel összefutottunk a konyha környékén.
- Jó reggelt - köszöntem zavartan mosolyogva megigazítva a hajam.
- Neked is - mosolygott rám Amarilla (így hívják, tegnap bemutatkoztunk) - Kérsz valamit reggelire? Csináljak neked valamit? - ajánlotta fel kedvesen - Esetleg tea, kávé...? Minden van, amit csak szeretnél.
Egy biztos, Casso anyukája eszméletlenül aranyos, annyira, hogy nem is tudtam ellent mondani, udvariasan elfogadtam, ezermilliószor megköszönve.
Ekkor még senki nem volt ébren rajtunk kívül.
Casso anyukája nagyon kedves volt, beszélgettünk reggeli közben, majd evés után megköszöntem a vendéglátást és hazamentem.
Anyukám szintén ébren volt, majd ahogy vele is beszélgettem, kiszúrta, hogy nem vagyok valami jól.
Megfogta a homlokom.
Lebetegedtem. Irány az ágy. Éljen.
- De ne már! - nyöszörögtem.
Pfúúú.
Befeküdtem az ágyamba, majd bekapcsoltam a Messengert.
Senki nem írt semmi érdekeset, csak pár "jobbulást" üzit kaptam, amit szünetben (vagy órán) írtak, én pedig mindenkinek megköszöntem.
Casso és Ricsi is írtak, hogy mi van velem, nekik is mondtam, hogy hurrá, lebetegedtem.
Nagyon utálok betegnek lenni.
Unalmamban csináltam egy pár idióta képet a Snapchat-kamerával, amiket elküldtem Sacinak. Ennyi. Ja, és meg is néztem pár karácsonyi ajándék-készítős videót. Na, ez aztán program a javából. No comment.
Mai nap - 5/2: miért kellett lebetegednem?