Izzadtan, a levegőt kapkodva ültem fel az ágyamban. A takaró a földön feküdt, teljesen összekuszálódva, a párnám pedig sötét foltokkal volt beborítva. Végignézve magamon, még a pólóm is tiszta víz volt, ahogy a tenyerem, miután végighúztam a homlokomon. Gyűlöltem a rémálmokat. Annál pedig nincs rosszabb, ha egy valós esemény tér vissza álom formájában.
Lerántottam magamról a felsőmet és az éjjeliszekrény fiókjához nyúltam, hogy a cigis doboz társaságában mehessek ki az erkélyre. Elég sokáig aludhattam, a Nap hamarosan az ég tetejét éri és ebben a pillanatban visszasírtam a londoni időjárást. Minden mindegy alapon kiültem az ajtó mellé és a kertre nézve gyújtottam rá.
Zaynen gondolkodtam és megpróbáltam felvenni vele a fonalat, bár nem volt nehéz tekintve, hogy megmagyarázott mindent. Régen csináltunk hülyeségeket, bármikor, ha rossz történt velünk, utáltuk az egész világot, ahogy minden tinédzser ilyen helyzetekben. Nem foglalkoztunk az értékeinkkel, hogy mit veszíthetünk el egyetlen mozdulattal. Bár én mindig is erősnek tartottam magam, Z volt az egyetlen igaz barátom és elborult az agyam, mikor rájöttem, hogy mit tett.
Ha visszagondolok azokra az időkre, amikor még padlón volt a szülei miatt és inkább lázadt, minthogy hálát adott volna, kiráz a hideg. Ameddig az iskolában minden elkényeztetett kölyök felvágott a pénzével, amit egyébként nem maguknak köszönhettek, hanem a szüleiknek, Zayn csendben volt. Ő nem azt az oldalt élte meg, hogy hatalmas házuk van, hogy bármikor repülőre ülhet és ha úgy tartja kedve, bejárhatja az egész világot. Neki fájdalommal járt minden nap, amit a szülei nélkül kellett eltöltenie és egyfolytában történeteket olvasott a neten, amikben általában a családé volt a főszerep.
Ezért, amikor egyedül maradt napokra, hetekre, bezárkózott és megpróbálta enyhíteni a hiányt. Én pedig elsősként kerestem a kapcsolatokat. Haverkodtam, beszélgettem, de senkit nem tartottam annyira érdekesnek, mint Zaynt. Ő olyan más volt, egyszerűen vele akartam lenni, akkor még magam se tudtam, miért. Szóval nem hagytam annyiban, miután hetekig nem jött suliba, egymásra szálltunk. Én kezdtem persze, de amikor nem hívtam, jött magától... Legjobb barátok lettünk. Annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy bármit feladtam volna érte.
Aztán hirtelen mindketten megtörtünk.
A hamutálat magam elé húztam és nagyot sóhajtva dőltem a szék támlájának, miközben visszaemlékeztem az álmomban megelevenedett eseményekre. Meg akartam lepni Zaynt, éppen téli szünet volt és nála akartam aludni, hogy mindent fel tudjunk forgatni és jól érezzük magunkat. Rosszkor érkeztem, vagy, ha úgy nézzük, éppen, hogy jókor. A tükör előtt állt a szobájában és egy ollót emelt a csípőjéhez. Nem értettem, mit akart azzal csinálni, de amikor észrevettem több, régebbi sebet a bőrén, megfordult velem a világ. Kiakadtam, elkezdtem ordibálni, hogy mégis hogy merészel ilyet tenni, miért nem gondol rám, vagy azokra, akik szeretik őt és csapkodva rohantam a szélső fürdőszobába. Durván viselkedtem, Zayn pedig meghökkenve, ugyanakkor rettegve követte figyelemmel, ahogy elvettem a gyógyszeres dobozt. Az anyukája néha nyugtatóval tudott csak elaludni.
Esküt tettünk ott, a szobája közepén, egymás vállán zokogva, hogy nem próbálunk véget vetni semminek, mert van értelme élni. Zayn nem akart öngyilkos lenni, de megértette, hogy nem helyes az öncsonkítás. Hittem neki, bár azóta egyértelműen mindkettőnk fejében megfordult párszor, hogy mi lenne, ha...
-Nem jössz le? - megugrottam, észre se vettem, hogy idő közben Zayn elfoglalta a medencét. Egy matracon feküdve, jeges teát szorongatott a kezében és kíváncsian nézett fel rám.
-De - biccentettem. Felkeltem, a szobámban átvettem az úszónadrágom és bármiféle pakolászás nélkül, úgy hagytam az ágyamat, mintha egy tornádó söpört volna rajta végig. Befordultam a konyhába, hogy kivegyem a hűtőből a nekem készített teát és egy kitalált dallamot dúdolva követtem Z-t. Elvettem egy másik matracot és igyekeztem úgy ráfeküdni a vízen, hogy semmiképp se essek vissza.
-Jó sokáig aludtál - jegyezte meg Z, miközben közelebb evickélt hozzám.
-Sajnos. Olyan rosszat álmodtam, hogy szerintem most egy darabig hanyagolni fogom az alvást - morogtam keserűen.
-Biztosan szar lehetett, ha utána annyira a gondolataidba merültél, hogy csak harmadszorra hallottál meg - mosolyodott el sajnálkozva. Lassan bólintottam egyet és nagyot kortyoltam a frissítő italból.
-Mit csináljunk ma? - kérdeztem, miközben egyik kezemet a vízbe lógattam.
-Elmegyünk a plázába, keresünk valami jó videó játékot és azzal játszunk. Niall azt mondta, hogy csak délután tudnak átjönni, mert Harrynek készülnie kell holnapra - magyarázta.
-Szegénynek még van egy éve - sóhajtottam.
-Rosszul vagyok a suli gondolatától - grimaszolt szörnyülködve.
-Én meg attól, hogy holnaptól minden reggel korán kell kelnem - nyögtem. Én, aki általában tíz előtt nem kel fel... ez érdekes lesz.
-Miért? - vonta fel a szemöldökét Z.
-Én viszem őt a suliba - rántottam meg a vállam. Na és, egyelőre egyikünk se tudja, hogy hogyan lesz beosztva a munka.
---
A DvD-k között járkáltunk, vagyis járkáltam és toltam a kocsit, amiben Zayn ült.
-Olyan kell, amiben lehet harcolni - mondta szétterpesztve a lábait. Egyszer jobbra, egyszer balra nézett, míg én azzal szórakoztam, hogy mennyi ideig tudom megtartani magam a bevásárló kocsi szélén állva.
-Abban tuti leverlek - értettem egyet. Nem vártam meg, hogy reagáljon, folytattam. -De amúgy, szerintem már az összes lemez megvan. Úgy értem, anyukádék készletekben küldték el az új játékokat.
-Pont ezért, most valami régebbit választunk - felelte, miközben feltérdelt és oldalra nyúlt. Levett a polcról egy érdekesnek tűnő játékot, majd maga mellé dobta és intett, hogy mehetünk tovább. -És én fogok nyerni.
-Hát hogyne - kuncogtam fel.
-Múltkor is csak azért győztél, mert kikapcsoltad a konzolomat - duzzogott tovább.
-Én is ezt mondanám! - nyújtottam ki rá a nyelvem. Egy üres sor elé értünk, aminek a másik végén egy hatalmas kosár állt, tele plüssökkel. Támadt egy ötletem, ami persze Z-nek is feltűnt, mert az arckifejezésemet látva, ő is hátrafordult.
-Louis, mire... - kezdte, azonban felkiáltott, mikor rohanásnak indultam. Az volt a tervem, hogy majd belehasít a plüssáradatba, de ő átírta a számításaimat. Amikor elengedtem a kocsit, hirtelen megragadta a felsőm és rántott magával. Mindketten a puha játékok között feküdtünk és azt hiszem, eltörtem a karom.
-Zayn? - szólaltam meg elfúlt hangon, miközben eltoltam az arcomból egy macit. -Szállj le a kezemről! - visítottam éktelenül.
-Szerintem leszakadt valamim... - nyöszörögte. Félredobáltam néhány idegesítő babát és nevetve szedtem ki a bevásárlókocsi kerekét Z oldalából. -Oh, máris jobb!
-Nem tudok felállni - szusszantam.
-Idióta vagy! - dorgált meg hitetlenül és egy majmot dobott hozzám, aminek a kemény része az orromat érte, elkezdett mozogni és fura hangokat kiadni.
-Egy démon! - hajítottam messzire, illetve, azt hittem, hogy sikerült megválnom tőle, de az érkezést bizonyító puffanást nem hallottam. Zayn a szája elé tette a kezét, én pedig lassan és óvatosan fordítottam a fejem a biztonsági őr felé.
Végül egy másik boltban vásároltunk be, mert, egyrészt kitessékeltek minket az üzletből, másrészt egy csomó vásárló megnézett minket és fotókat készítettek rólunk.
Otthon pedig a fejünket fogtuk, mert mire hazaértünk, elment a kedvünk a játéktól. Besötétítettünk a nappaliban, levittük a takarókat és a párnákat, hogy tökéletesen kényelmes helyünk legyen és beraktunk egy filmet.
-Sok értelme volt elmennünk a plázába - sóhajtottam szórakozottan. Zayn megrántotta a vállát és pár szem pattogatott kukoricát tömött a szájába. -Meg fogsz fulladni - figyelmeztettem őt.
-Mi lenne, ha inkább a filmre koncentrálnál? - vonta fel a szemöldökét és felém fordult. A nyelvével csettintett, miközben lenyúlt és feljebb húzta a melegítő nadrág alját. Elvigyorodva néztem, hogy mennyire küszködik, amíg én egy halásznadrágban feszítettem és semmi bajom nem volt.
-Minek vetted fel ezt a szart? - kérdeztem.
-Nem tudom - morogta, majd arrébb tolta a kukoricás tálat és lerángatta magáról a fullasztó anyagot. Annyira meleg van, nem is értem, hogy miért viselünk ruhát. A válasszal két másodperccel később szembetaláltam magam, mert az ajtó kivágódott és Niall szökkent be rajta, nyomában Harryvel.
-Sziasztok! - intett a szőke és a kanapé háttámlájába kapaszkodva nyúlt a kajához. -Mit néztek?
-Őőőőő, nem tudom... - motyogta Zayn.
-Zayn semmit se tud - horkantam fel. Elkaptam Harry derekát és az ölembe rántottam őt, mire édesen elmosolyodott és a tarkómra kulcsolva az ujjait hajolt a számra. -Hiányoztál, baby - mondtam, és egy puszit nyomtam az arca jobb oldalára.
"Te is nekem, cica. " jelelte, majd leszállt rólam, elhelyezkedett mellettem és a távirányítót babrálta, hogy beállítsa a feliratot. Ekkor viszont a filmben olyan rész következett, amit már láttam a neten és nem bírtam megállni, hogy a fiúk agyára menjek.
-Jöjj hát, jöjj hát, majd ott várok rád - kezdtem énekelve. Zayn és Niall egyszerre néztek rám. -Ahol felkötötték, a hármuk gyilkosát...
-Fogd be - szólt rám Z. Fellelkesülve, emelt hangon folytattam.
-Láttak itt sok csodát, és nem lenne furább - dülöngélve vettem észre, hogy Niall jelel valamit Harrynek, aki hirtelen felém fordult és a homlokát ráncolta. -Ha az éj sötétje ott... - a sort nem tudtam befejezni, mert ameddig Zayn a karomat szorította meg és sziszegett, Harry a számba tuszkolt egy maréknyi kukoricát és elvigyorodott, amikor Niall felé mutatta a hüvelykujját, meghálálva a segítséget. Duzzogva összefontam magam előtt a karjaimat és lejjebb csúsztam, de sajnos a többiek nem foglalkoztak velem. Harry a vállamra hajtva a fejét nézte a filmet, Zayn még mindig a címen gondolkodott, Niall pedig kisajátította a kukoricás tálat.
Sziasztok! Wow, alig hiszem el, hogy ez már a 70. rész... Hűha. Olyan távolinak tűnik az a pillanat, amikor Louis megkérte Harryt, hogy legyen a barátja:')
Csak annyit szeretnék írni ezután a rész után, megnyugtatásképpen, hogy nem szándékozom átvezetni a történetet egy depresszióval körbeölelt sztorira. Ami azt illeti, ennyit -három részt- akartam szánni Zayn és Louis rossz korszakának bemutatására, mert a jövőben fontos szerepet fognak játszani ezek a momentumok. Nem mindig, de lesz olyan idő, amikor feltörnek az ilyen dolgok. Remélem, nem érzitek túl soknak, vagy, hogy nem illik a történetbe. Ez már az első részeknél megfogalmazódott bennem és így terveztem el mindent. Szeretném, ha továbbra is ugyanannyira szeretnétek a Süketnémát:)
<3