83.

1.6K 144 30


Némán pásztáztam Zayn arcát, próbáltam egy hasonló, már megtörtént helyzethez mérni a kifejezését, és amikor rájöttem, hogy a barátságunk során csak egyszer láttam őt ennyire megtörtnek, a félelem és aggodalom átvette felettem az uralmat. A kezeim remegni kezdtek tehetetlenségükben, így azokat a hátam mögé rejtettem és halkan felsóhajtottam.

-Mi történt? - kérdeztem újra. Nem nézett rám, csupán akkor pillantott fel, mikor Harry egy bögre forró teával a kezében jött be a szobába. 

-Végre valamit komolyan gondoltam... - nyöszörögte szárazon, rekedt hangon. El nem tudom képzelni, mennyit sírt, hogy egyáltalán mióta van ilyen állapotban. 

-Nem értelek - ráncoltam a homlokom. -Mi van Niallel? - puhatolóztam tovább, azonban ahogy a szőke fiú neve elhagyta a számat, Z válla megrázkódott és úgy dőlt előre, mintha nem kapna levegőt. 

-Szakított velem! - kiáltotta olyan hangosan, hogy még a teáját is magára öntötte. Mielőtt cselekedhettem volna, Harry felugrott és elvette tőle a bögrét, az éjjeliszekrényre tette és egy zsebkendő után kutatott. 

Csendben maradtam. Vártam, hogy kikeljen magából, bár a nappali és az előszoba tudtunkra adta, hogy a magába dúló dühöt már sikerült levezetnie a berendezésen, még mindig nem volt rendben. Az lett volna az első kérdésem, hogy ennyi? Azért csinált harcteret a házból, mert Niallre rájött az ötperc? De aztán végiggondoltam a történteket és tudtam, ennél komolyabb dolog van a háttérben. Zayn nem akad ki egy semmiség miatt, amiről ráadásul tudja, hogy úgyis rendbe hozza. 

"Hazamegyek." biccentett felém Harry. "Beszélek Niallel."

"Túl késő van hozzá. Zaynnek szüksége van ránk, kérlek, maradj!" jeleltem. "Holnap reggel, talán már ő is érezni fogja, hogy hülyeséget csinált. Ha nem, akkor megyek veled én is.

Lassan bólintott, de nem ült vissza mellém. Helyette kiment a szobából és két perc múlva egy párnával és takaróval tért vissza. 

-Aludjunk, oké? Holnap megbeszélünk mindent - suttogtam, mire Z zavartan rázta meg a fejét.

-Nem - ellenkezett.

-De - vállainál fogva döntöttem őt hátra. -Pihenned kell - mondtam és mellé feküdtem, míg Harry a másik oldalára.

-Nem vagyok gyerek - motyogta. 

-Nem vagy az. De mi a barátaid vagyunk és nem mozdulunk mellőled - bólintottam. 

-Nem csinálok butaságot - folytatta. 

-Tudom - hazudtam. Most nem bíztam benne. Elhinni a szavait olyan lett volna, mintha magam alatt ásnám a gödröt, hogy majd szépen beleessek és soha nem jussak ki élve. Mind ismertük a múltját. 
Átfordult a másik oldalára.

-Nem csinálok butaságot - ismételte. Nem láttam Harryt, de biztos voltam benne, hogy ő is helyesel. 


Kialvatlanul és nyűgösen ébredtünk fel kora reggel, mégis valamivel könnyedebb volt a lelkünk és azt hiszem, ezt Zayn nevében is mondhatom. Jobban nézett ki, mint tegnap, attól függetlenül, hogy az arcán meglátszanak a szenvedés nyomai. A nappaliban fogyasztottuk el a kávénkat, próbáltunk rendesen felébredni. Nem vettem a fáradtságot, hogy betelefonáljak Darrennek, ma nem megyünk stúdiózni, és Harry se foglalkozott azzal, hogy mivel igazolja le a napját az iskolában. Tettem egy ígéretet Ms. Cox-nak, de biztosan megért minket... Remélem.

-Nem akartam ennyire kiborulni - húzta el a száját Zayn, miközben a kanapé háttámlájának döntötte a fejét. -De olyan hirtelen jött minden!

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!