Süketnéma {Larry Stylinson}

28.

A kanapén feküdve legyeztem magam a frissen nyomtatott, befóliázott lappal. A jogosítványommal. El sem hiszem, hogy végre megvan, már csak egy autó kéne és én lennék a világ legboldogabb embere. A tévében a Nagyfiúk második része ment, néha felnevettem egy-egy jó poénon, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, mert már ezerszer láttam. Ellenben apával, aki direkt feljebb hangosította a készüléket, hogy pattogatott kukorica csinálás közben is hallja a konyhából. Bevallom, többször szórakoztam az ő röhögésén, mint magán a filmen. 

-Nem akarod végre letenni? - kérdezte mellém ülve. Lerúgta a papucsát és feltette a lábát az asztalra, a tálat pedig az ölébe helyezte. -Vagy még csókolgatni is fogod? - összeszűkítettem a szemeimet és már csak azért is nyomtam egy cuppanós puszit az igazolványképemre. Apa megforgatta a szemeit és Sandlerre összpontosított.

-Remélem, Angliában is érvényes - mondta anya, miközben letámasztotta a falhoz a seprűt és lehajolt a lapátért. Nem volt a hangjában semmi gonoszság, vagy kárörvendés, nekem mégis rosszul esett, amit mondott. 

-Elvileg igen - válaszolt apa helyettem. -Bár ki tudja. 

-Muszáj elrontanotok a kedvem? - morogtam a zsebembe csúsztatva a jogsimat. Nem elég, hogy az összes szekrényünk üres és bőröndök sorakoznak az emeleti folyosón, még szóvá is teszik a fájdalmam. Utálom Angliát...

-Még mindig duzzogsz emiatt? - sóhajtotta anya, miközben leült a másik oldalamra. Ajaj, két szülő közé kerültem, ez sose jelent jót. 

-Itt kell hagynom a legjobb barátomat, a bandámat és a szerelmemet, szerinted?! - hitetlenkedve felé fordultam és igyekeztem a tekintetembe sűríteni minden fájdalmam. Az arcomra simította a kezét és együtt érzően rám mosolygott. Mondani akart valamit, ám végül meggondolta magát és csak egy lágy puszit hintett a homlokomra, majd a tévére nézett. Ennyit erről. 

A telefonom rezegni, két másodperccel később pedig zenélni kezdett, mire a homlokom ráncolva néztem meg a hívót. Zayn. 

-Mondd, tesó - lejjebb vettem a hangom, hogy ne zavarjam a szüleimet, de amikor Z kiabálni kezdett már éreztem, hogy feleslegesen tettem.

-Kapcsolj a H'its-re! - ezzel bontotta a vonalat. Amilyen gyorsan csak tudtam, ráléptem az TuneIn alkalmazásra és kapkodva írtam be a rádió címét. Türelmetlenül vártam, hogy betöltsön az adás és amikor ez megtörtént úgy pattantam fel, mintha minimum szálkák nőttek volna a kanapéra. 

-Úristen! Benne vagyunk a rádióban! - kiáltottam boldogan, mire apa lenémította a tévét és érdeklődve nézett a telefonomra, amin feljebb nyomtam a hangerőt. Anya izgatottan a szája elé kapta a kezét, de még így is láttam, hogy mosolyog. Végighallgattuk a dalt, aminek a szövegét én írtam és még mindig nem tudom felfogni, hogy tényleg lejátszották az egyik leghíresebb rádiós műsorban, amit szinte mindenki hallgat. 

-Önök a One Direction fiúbandát hallhatták! - mondta a rekedtes férfi hang, majd rögtön elindult Selena Gomez legújabb száma. 

-Gratulálok! - ugrott fel anyu, persze csak óvatosan. Amióta tudja, hogy terhes, minden lépését kétszer meggondolja. Szoros ölelésbe vont és szipogva kezdte simogatni a hátam. -Annyira büszke vagyok rád!

-Ez igen, fiam! - szólalt meg apa is és a kezét nyújtotta, hogy elismeréséül megrázza a jobbom. 

-Látjátok, ezért nem mehetek el! Egyre jobbak vagyunk, nem léphetek ki most! Hiszen ez volt az álmom! - a mosoly eltűnt az arcukról és rosszallón ingatták a fejüket, szinte egyszerre. -Kérlek!