Ismerj meg jobban! Ahonnan a Süketnéma indult.

2.6K 148 19
                                    

Helló!
Wow, nem tudtam kivárni a 100. bejegyzést. Ez így most csak 90🙈
Soron kívüli, mert amúgy is keveset dumálok, nem igaz? Bár úgy érzem, jobban örülnétek egy új résznek. Hamarosan az is érkezik.;) Ha minden jól megy, csütörtökön már kedvetekre küldhetitek utálatotokat Ashley felé.
Először szerintem bemutatkozom, bár ezeket már tudjátok rólam; Alexandra vagyok, 17 éves (már nem sokáig:D).

Hetedikben, azaz már bő 4 éve, hogy bevezettem egy füzetet, amibe történeteket írtam. Az volt az én könyvem, azt hiszem, ott dőlt el bennem, hogy írni szeretnék, mert ez az, ami boldogabbá tesz.

Az első komolyabb blogomat később, a Bloggeren írtam, főszerepben Louis Tomlinsonnal. Akkor kezdtem, nagyon profinak éreztem magam, pedig elég gyatra volt a szókincsem. Fogalmazás kettes. Mindez után megpróbálkoztam egy Harry Styles fanfictionnal. Úgy ahogy, de fejlődtem. A két blog már nem elérhető.

Valamilyen módon Larrynél kötöttem ki. 2013-ban megírtam az első blogomat, ezt már Blogspoton. Valamelyik nap újraolvastam. Inkább letagadnám, de az én művem ez is, szóval... Bár vannak benne izgalmas részek. Vállon veregetném a múltbéli énem.

Számos blogot nyitottam, de egyiket se fejeztem be. Sajnos vagy nem volt időm, vagy elveszett az ihlet, vagy szimplán csak meguntam. Ezért úgy döntöttem, egy teljesen új oldalt nyitok.

Ugyancsak a Blogspoton. Néhány One Shot és két befejezett történetem kapott ott helyet. Büszke vagyok rá, így kerek egész. Ott már úgy éreztem, valamennyire jó írónak számítok.

Mégis, idén áprilisban volt egy pont, ahol azt mondtam a fejemet fogva, hogy "ELÉG!". Az összes önbizalmam elveszett. Abba akartam hagyni az írást. És ez meg is történt.
Nos, az egy borzalmas időszak volt.

Hogy kicsit enyhítsem a hiányt -mert úgy éreztem, egy részemet szakítottam ki magamból azzal, hogy nem írtam- random felléptem Wattpadra. Elkezdtem írni egy,  Harryről és egy lányról szóló történetet, a Három órát. Végül azt is töröltem.

Ekkor már nem nagyon érdekelt más véleménye. Csináltam egy másik Wattpad profilt. Ezt.
Arra gondoltam, hogy valami egyedit, nem sablont kellene felhasználnom az unaloműzésre, mert ez annak indult. Mindig is szerettem volna egy Larrys történetet, amelyikben süket az egyik szereplő.

Hát elkezdtem.

A saját magam szórakoztatására írtam. Nagyon élveztem! Azt hittem, boldogabb nem is lehetnék -aztán kiderült, hogy mégis. Elkezdtek gyűlni az olvasók. Meghökkentem, teljesen ledöbbentem.

A határozatlanság végett, egy álprofilról reklámoztam a Süketnémát. Nem mertem felvállalni magam a Blogspotos munkáim után, de szerettem volna, ha többen látják amit csinálok, mert imádtam azt olvasni, hogy valakit érdekel a történet.

Szövögettem a szálakat, naponta tettem fel részeket és nem volt rajtam nyomás, attól függetlenül, hogy tudtam; most már vannak olvasóim, akik elvárják tőlem az elfogadható folytatást.

Jelenleg ezt az egyetlen történetet vezetem. Szeretem írni és nem kísértenek az idegtépő, önmarcangoló gondolataim, amik régen lehúztak.

Azt hiszem, ezt Nektek köszönhetem.
Most kiegyensúlyozott vagyok és elárulok egy apró titkot, ami még korai, de hát mit is számít ez nekünk?:D
Lesz Süketnéma 2. Akármilyen hosszúra nyúlik a Süketnéma, szeretném megírni azt a szakaszt is, amikor nem tinédzserek, hanem abban a korban vannak, mint most a valóságban.

Még egyszer, köszönök mindent! Ezerszer ölellek benneteket.💕

💕

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Süketnéma {Larry Stylinson}Where stories live. Discover now