10.

3.1K 258 6

A fekete napszemüveget a szemem elé rakva fordultam be a következő utcán. Fülemben a Papa Roach nevű együttes lehangoló, de vérpezsdítő dala üvöltött, remix változatban. A táskám könnyedén lógott a vállamon, mintha ott se lett volna. Amikor beléptem a stúdió ajtaján, dúdolva intettem a portásnak (mert itt még az is van), aztán végigszökkentem a folyosón egészen az ajtóig, amire nagy, és persze aranyozott betűkkel volt felírva Darren neve. Benyitottam, ledobtam a táskámat az egyik bőrfotelbe és kitéptem a fülemből a fülhallgatót, elkapva Zayn epés megjegyzését.

-Jé, előkerült az elveszett bárányka! - gúnyolódott. Felvontam a szemöldököm, miközben magamhoz vettem egy üveg ásványvizet. -Már háromnegyed órája várunk rád!

-De még Darren sincs itt - néztem körbe feltűnően.

-Ő csak négykor jön. Azért szóltunk, hogy gyere előbb, mert beszélnünk kell - mondta Liam, az ölébe dobott párnát piszkálva.

-Akkor bocs... - őszintén sajnálkozva néztem végig rajtuk, mire legyintettek egyet és mindenki lazább pózba helyezkedett.

-Tudomásunkra jutott, hogy Darren elszalasztott egy turnélehetőséget a nyáron. Nem indokolt, egyszerűen csak rávágta a nemleges választ - vázolta fel röviden a helyzetet Edward és a középen helyet kapó asztalra tett egy papírt. Rögtön felé hajoltunk és elolvastuk a szerződés feltételeit, amiknek teljesen meg tudtunk volna felelni (a főbb, vastagon kiemelt pontoknak legalábbis). Hitetlenkedve a combomra csaptam kezeimmel.

-Mégis miért?! - kérdeztem teljesen kiakadva.

-És mégis miért beszélsz ilyen tárgyilagosan?! - fordult Liam a srác felé, kérdő tekintettel. Neheztelve szusszantam egyet és a kezembe vettem a lefénymásolt lapot.

-Idióták... - motyogtam elolvasva a kisbetűs részt. Mindhárman leálltak és elnémulva figyeltek rám. -Itt az van, hogy akkor érvényes a szerződés, ha minimum öt évre írjuk alá, és még akkor is vannak feltételek. Gondolom itt az ivászatra meg a csajozásra gondolnak.

-Vagy arra, hogy mit vegyünk fel az utcán.... - nyögte Z.

-Ugyan már, emberek vagyunk, szabad akarattal - sóhajtott Edward.

-Ez ebben a világban nem számít - felelte halkan Liam, miközben hátravetette a fejét a kényelmes kanapén. -És mi azon gondolkoztunk, hogyan rúgjuk ki Darrent...

-Két éve fogja a kezünket, és mi most bizalmatlanok voltunk vele szemben... - reposztolt Zayn is.

-Oké, de minderről nem tud, szóval... - összenéztünk, majd egyszerre bólintottunk.

---

-Hé, Louis. Valami Harry írta, hogy vár a stúdió előtt - majdnem levertem a mikrofont, akkora lendülettel fordultam Zayn felé, aki a telefonomat forgatta a kezében.

-Tomlinson, ott maradsz! - parancsolt rám a fal túloldalán feszülten dolgozó Darren. Tehetetlenül felnyögtem és figyelmeztető pillantást vetettem a barátomra. Kell majd tennem egy biztonsági kódot a telefonomra. Csak remélni tudom, hogy nem olvassa tovább az üzeneteimet. Azok csak rám és Harryre tartoznak. A következőkben sokkal jobban koncentráltam és minden erőbedobással kiénekeltem az összes hangot, Darren arckifejezését látva azt hiszem, helyesen. Ám még így is negyed órába telt, mire végeztünk, összekaptam a cuccaimat és kitépve Zayn kezéből a telefonomat egy hangos köszönéssel rontottam ki a teremből. A főbejáratig futottam, azonban ott megállva lelassítottam és megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, mikor az üvegajtón kinézve megláttam Harryt. Az épülettel szemben, az út másik oldalán lévő szökőkút melletti padon ült, figyelve a víz játékát. Elmosolyodva vártam meg, hogy az autók elhajtsanak előttem, majd átfutottam az úttesten, amire Harry is felkapta a fejét. Nyilván felkelti a figyelmét egy őrült (vagy inkább lusta), aki nem képes elmenni a zebráig és inkább átrohan az úton, ezzel kockára téve az életét -nagyon beleéltem magam.
Amint odaértem hozzá, egy puszit nyomtam az arcára és átkarolva a derekát mutattam abba az irányba, amerre a virágos park van, bár feleslegesen, mert biztosan ő is tudta, csak szerettem volna valahogy jelezni, hogy felőlem mehetünk.

Mivel azt mondta, szeretne a parkban piknikezni, gondoltam majd ő hozza az ahhoz szükséges dolgokat. Merem remélni, hogy pléd és kaja van a válltáskájában. Azon kaptam magam, hogy még mindig a derekát fogom. Igen, elképzeltem, hogy elengedem őt és tisztes távolságban megyek mellette, de őszintén...Rohadt jó érzés ilyen közel lenni hozzá. És, ha nem zavarja, akkor minek tegyek magamnak keresztbe?
Nem messze a padoktól kiválasztottunk egy tiszta helyet, ahova kipakolhattuk Harry táskájából a nagy, kék színű plédet, a dobozos üdítőket és fóliázott szendvicseket. Lerúgtam magamról a cipőmet és elterültem a puha anyagon.

-Jó napod volt? - kérdeztem, miközben felültem és a göndörkével szemben helyezkedtem el, törökülésben. Harry bólogatni kezdett, majd nagyot harapott a szendvicséből. -A suliban vannak barátaid? - folytattam, mire letette az ételt és elkezdett jelelni. Nem jutott el sokáig, mert hamar észbe kapott és a homlokára csapta a tenyerét, miközben kínosan elmosolyodott. Elővette a füzetet és tollat, majd írni kezdett.

Inkább magamnak való vagyok. Bár, ha úgy nézzük, mindenkire odafigyelek valamilyen szinten, szóval mondhatjuk azt is, hogy mindenkivel barátkozom. Döntsd el te.

Rámosolyogtam és kezembe vettem a másik szendvicset.

-Na és Niall? Mérges, hogy nem lehet veled, mikor találkozunk? - érdeklődtem tovább.

Dehogy. Megérti. Jó fejnek tart téged. Legalábbis azok alapján, amiket meséltem neki rólad.

-Remélem, csak jókat! - ijedtséget tettetve emeltem a kezem a szám elé, és kikerekedett szemekkel néztem rá.

Ne aggódj, nem említettem neki, hogy a lenyúlt pénze nálam maradt, mert te akaratos voltál és kifizetted a sütimet a cukrászdában!

A sorokat olvasva hangosan nevettem és a fejemet ingatva dobtam félre az összegyűrt fóliát. Imádom ezt a fiút.

Küldtem egy "jó éjt" üzenetet Harrynek, majd kikapcsoltam a telefonom és a laptopom elé ültem várva, hogy betöltsön a webkamera. Izgatottan néztem magam a jobb sarokban, majd rendesen a képernyőre meredtem, mikor a már ismerős arcok feltűntek a szemem előtt. Még akkor este felvettem Martinával a kapcsolatot, mikor Edward megadta az e-mail címét. Írtam egy üzenetet a kedves, fiatal nőnek, aki másnap már fel is hívott webkamerázni, de nem volt egyedül.

-Szia Louis! - integetett vidáman a kamerába Ethan, Martina vőlegénye. Igazából ő az, aki segít nekem elsajátítani a jelnyelvet, Martina pedig az alany, akin ki is próbálhatom a kezdetleges tudásom. -Mizu?

-Sziasztok! Errefelé semmi, dög unalom - sóhajtottam. -Veletek mi újság?

-Nemrég értünk haza. Másfél hónap múlva lesz az esküvő, de már most bele kell magunkat temetni a szervezésbe - panaszkodott fáradtan, közben pedig Tina egy képeslapot mutatott fel, amin a hely neve és egy jól elkészült fotó köszönt vissza rám.

-Ne haragudjatok, nem akarlak titeket még én is zaklatni... - motyogtam, mire Ethan eltolta Tina kezét és kimeresztett szemekkel nézett rám.

-Meg ne halljam még egyszer! - emelte fel fenyegetően a mutatóujját. -Találkoztál ma Harryvel? - kérdezte kíváncsian.

-Igen, elmentünk piknikezni - hiába próbáltam, nem bírtam nem mosolyogni.

-Szuper, ugye majd mi is láthatjuk őt? - ha itt lett volna, valószínűleg teljesen befúrta volna magát a magánszférámba.

-Hát, ha nem előbb, akkor majd az esküvőtökön biztos! - kacsintottam.

Hihetetlen, hogy másfél hét alatt mennyire jó barátok lettünk. Teljesen őrültek mindketten, de pont ezért lehet őket szeretni. Minden este feljövünk és kamerán keresztül próbálják megtanítani velem a jelnyelvet, közben pedig magukról beszélnek, vagy éppen nekem ered meg a nyelvem.

-Rendben, akkor kezdjünk hozzá! - egy utolsó csók Martina arcára Ethan részéről, és már mehet is a könnyűnek egyáltalán nem mondható jelbeszéd.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!