23.

2.6K 210 12


Az egyik dalunkat dúdolva vetődtem el az ágyon, majd felkönyökölve a párnámra húztam magam elé a laptopom, amin még mindig vörösen villogott a kamera képe. Összevontam a szemöldököm, már éppen készültem egy sms-t küldeni Ethannek, azonban amint a telefonomhoz nyúltam, bejövő hívást jelzett a gépem. Széles mosollyal az arcomon kattintottam rá a fogadás ikonra és izgatottan integettem, de a kedvem egy kicsit leengedett, amikor nem láttam Ethan mellett Martinát.

-Szia! Egyedül? - hajoltam közelebb a laptop kameraképéhez, hátha a háttérbe látok. 

-Tina a konyhában van. Vacsit csinál - kényelmesen hátradőlt a bőrfotelben és kérdőn nézett rám. -Kezdhetjük? 

-Szeretnék előtte mondani valamit - köszörültem meg a torkom, mire kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét és ő is bizalmasan közelebb hajolt. -Harry és én összejöttünk. 

-Hogy miiiiii? - a szemei elkerekedtek, döbbenten meredt rám, amitől szórakozottan vontam meg a vállaimat. -Mikor?

-Tegnapelőtt - sóhajtottam visszaidézve a kellemes, nem is olyan rég szerzett emlékeket. -Elmentem hozzá. Elég nehezen találtam meg, de ezt majd elmesélem személyesen! - kacsintottam, hogy érezze, már csak azért is meg fogom magunkat hívatni az esküvőjükre. 

-Várj, ezt muszáj elmondanom Tinának! - felpattant, így percekig csak a baba kék falat bámultam. Aztán hirtelen a képernyő elé ugrott a kedves arc és csillogó szemekkel hadonászott (jelelt), semmit nem értettem belőle. Összeráncoltam a homlokom, mire Ethan halkan nevetve fogta meg a menyasszonya derekát és ültette le maga mellé.

-Minden részletre kíváncsi - kuncogott. 

"Szerintem Harryvel meg fogjátok találni a közös hangot." jeleltem.

"Ebben biztos vagyok!" bájos mosolya majdnem kettészelte az arcát. Hihetetlenül boldog voltam, amiért ennyire örülnek nekünk, azt hiszem, új, igaz barátokra leltem bennük.

-Egyre jobban megy a jelbeszéd, fiú! - emelte fel a tenyerét Ethan, így cselekedtem én is és egy levegőpacsit adtunk egymásnak. 

-Sokat gyakorlom. Persze tudom, hogy még nagyon az elején vagyok a tanulásnak, de...Legalább már megértem Harryt. Ő meg tud a számról olvasni, szóval megoldjuk valahogy - magyaráztam és figyeltem, ahogy Ethan mindent, amit mondtam elismétel Martina felé fordulva. A nő hirtelen rám nézett, majd mielőtt jelelni kezdett volna, halk nevetést hallatva emelte a szája elé a kezét.

"Együtt vagytok. Szerinted ő majd arra fog koncentrálni miközben a szádat nézi, hogy mit mondasz?

"Remélem, hogy nem!" feleltem és hangosan felnevettem. 

-Ha tényleg nem avatsz be minket a részletekbe, akár folytathatjuk is a tanulást - ajánlotta Ethan, mire egyetértve bólintottam és elővettem a füzetem, amibe csupán rajzokat készítek a kézjelekről, legalábbis a bonyolultakról. -Bár ezek után Harryvel is gyakorolhatsz.

-Igen. Tervemben áll - mosolyogtam. Éppen feltettem volna az egyik kérdésemet a sok közül, mikor az ajtómon határozott kopogás szakította félbe a webes beszélgetést.

-Louis, le tudnál jönni egy percre? - kukkantott be anyu a szobámba és mikor megtalált a tekintetével, kedvesen rám mosolygott. 

-Beszélgetek, anya. Nem ér rá? - nyafogtam, akár egy kisgyerek. Megforgatta a szemeit és a fejét ingatva tárta szélesebbre az ajtómat. 

-Fontos - támasztotta alá a komoly arckifejezését. Kelletlenül fordultam vissza a laptopom felé, ahol Ethanék érdeklődve hallgatták a beszélgetésünket anyával.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!