15.

2.7K 237 8

Harry karjait erősen fogva, néha hátrapillantva rá húztam őt végig az úton. Ezúttal ő döntötte el, hogy merre menjünk és a választás egy mellékutcára esett a város szélén, ahol az út egyik oldalán családi házak, míg a másik oldalán egy tisztás nyert helyet magának. Amióta itt vagyunk, egy autó se jött erre, ezért a járdáról az útra léptünk.

Harry a gördeszkán állt és élvezte, ahogy húzom őt. Próbálgatta, hogy hogyan lehet kanyarodni és fékezni, párszor pedig letette az egyik lábát is, hogy kicsit meglökje magát. Alaposan körbenéztem, majd szembefordultam vele és tovább hátráltam.

-Megpróbálod egyedül? - kérdeztem. A fejét ingatta, majd leszállt a deszkáról, ezzel megálljt parancsolva nekem is. Kíváncsian figyeltem, ahogy lefelé mutat, majd a deszka közepére állt és rám szegezte a mutatóujját. Beletelt pár másodpercbe, hogy rájöjjek mit akar mondani, de mikor megragadta a kezeimet és felhúzott magához, vigyorogva léptem a lábai mellé. Átkaroltam a derekát, aztán meglöktem magunkat olyan erősen, hogy legalább pár métert el tudjunk gurulni. Nem estünk el.
Megbízik bennem annyira, hogy ne tegye le a lábát attól tartva, hogy elengedem őt.

Soknak tűnik az a másfél hét. Az utóbbi időben tényleg rengeteget voltunk együtt és most már nem tudnám, és nem is akarnám nélkülözni Harryt. A gördeszkát a hónom alá szorítva sétáltam a göndör hajú fiú mellett, aki olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyenekről még csak álmodni se mertem eddig. Mielőtt megismertem őt azt vallottam, hogy nincs szükség holmi érzelmekre ahhoz, hogy együtt legyek valakivel. Vannak barátaim és családom, ők kiteljesítik azt, amit boldogságnak hívhatok, a testi szükségletekhez pedig találok mindig mást.
Erre jött Harry, és minden elméletemen keresztül húzott egy jó vastag vonalat.

Sötétedett, mikor a házunkhoz értünk. Az ablakokon kiszökött a fény, ezért egy nyugtató mosolyt engedtem Harry felé jelezve, hogy nem lesz semmi baj.

-Hahó! - kiáltottam el magam, mikor beléptünk az ajtón. Hangos csörömpölés a konyha felől, majd anyu arca bukkant fel előttünk.

-Nahát, téged is látni? - kérdezte csodálkozva, kis sértődöttséggel a hangjában.

-Bocsi - beharaptam a szám és magam mellé húztam Harryt. -Ő itt Harry Styles.

-Szia! - anya kedvesen rámosolygott, aztán kérdőn fordult felém, azonban én ügyesen kitértem a minket érő kérdések elől.

-Felmentünk! - és ezzel rohantam is fel a lépcsőn, magam elé engedve az összezavarodott Harryt.
-Ne is foglalkozz vele - mondtam legyintve. Az ablakhoz léptem és felnéztem az égre. A szerencse velem volt, mert szinte egyetlen felhő se takarta a csillagokat. Türelmetlen voltam, nem akartam tovább várni. Megfordultam és az ajtó előtt álldogáló fiú felé nyújtottam a kezem.
-Ezt látnod kell! - nem értette, mit akarok mondani.

Nem tudva, hogy mit tegyen csak állt ott tovább és kételkedve méregetett engem. Megrántottam a vállam és kifordultam az ablakon, majd az ereszen lépkedve húztam fel magam a tetőre. Amikor lenéztem, Harry ijedt tekintetével találkoztam. Mintha parancsolni akarna a szemeivel, elképzeltem, ahogy azt mondja; "Normális vagy?! Gyere le onnan!"
És engedelmeskedhettem volna neki, de az én ötletem valahogy sokkal jobbnak bizonyult, ezért tudomást se véve róla dőltem a hátamra. Csupán két percet kellett várnom, a lábamon megéreztem erős szorítását, így felültem és segítettem neki épségben feljutni. Zihálva mellém dőlt és az arckifejezéséből ítélve, még mindig nem fogta fel, hogy a tetőn vagyunk. A szemem sarkából láttam, hogy az arcomat figyeli, magyarázatot követelve, azonban mikor rájött, hogy nem tőlem fog választ kapni, megadóan fordította fejét az ég felé.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!