68.

1.7K 159 34


Uralkodnom kellett az arckifejezésemen, nehogy elmosolyodjak. Megígértem Harrynek, hogy nem fogom kinevetni őt, tiszteletben tartom, hogy először próbálkozik és mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy mindezt miattam csinálja. 
  A kertben ültünk a füvön, míg a teraszon Zaynék beszélgettek és néha felnevettek. Egészen a kerítés mellé helyezkedtünk, mert Harry csak úgy egyezett bele az ötletembe, ha nem hall minket senki. 

"Nekem ez nem megy, Louis." jelelte elkeseredetten. Eddig törökülésben ült előttem, de most kinyújtotta a lábait és közelebb csúszott hozzám. Így könnyen elértem a térdeit, hogy egy kis biztatás gyanánt megsimogassam. Tudnia kell, hogy itt vagyok mellette és mindenben segítem őt.

-Úgy kell, ahogyan látod. Nagyszerűen olvasol szájról, szinte mindent megértesz - mondtam. Egy pillanatra lehajtotta a fejét és halványan elmosolyodott. Tetszett neki, hogy megdicsértem. 

"Ez más..." sóhajtott. 

-Figyelj. Itt kell érezned - a torkára simítottam a tenyerem. -Ha itt érzed, hogy rezeg, akkor hangot adsz ki. Ha gyengén, akkor halk vagy, ha erősen, akkor már kiabálsz. De amikor nevetsz tudod, hogy felvetted a normális hangerőt - magyaráztam. 

"Szerinted én azt figyelem, hogy hogyan rezegnek a hangszálaim amikor nevetek?" vonta fel a szemöldökét. 

-Próbáld meg! - bólintottam. Elvörösödve rázta meg a fejét. -Kérlek! A kedvemért. 

Én tényleg nem akartam ráerőltetni semmit. Ha azt mondaná, hogy nem szeretné, én befejezném a biztatását és egy életre békén hagynám. Azonban látom rajta, hogy felkeltettem az érdeklődését és egy újabb kihívást állítottam elé. Csak túl félénk és retteg attól, hogy kigúnyolom őt, pedig soha nem tennék ilyet. Az ajkait résnyire nyitotta és nyögött egyet, majd ugyanezt megtette, csak hosszabban, eközben pedig a torkára tette a kezét. 

-Annyira izgató a hangod - sóhajtoztam elégedetten. -Mély és rekedtes, imádom! 

"Mély és rekedtes?" megütközve bámult rám, mire bólogatva helyeztem vissza a kezeimet a térdeire. 

-Nem mondta még senki? - kérdeztem. Azt hittem, hogy legalább Niall, vagy a szülei tudatosították vele, hogy mit hallanak, amikor ő nevet. 

"Nem. Még nem. És nem is tudom, hogy milyen a mély és rekedtes hang." felelte zavartan. "De, ha azt mondod, számodra izgató, akkor lehet benne valami jó."

-Tökéletes - jelentettem ki határozottan. -Mehetünk tovább?

"Akkor ezt jól csináltam?

-Igen - biccentettem. -Most próbáld meg leutánozni, amit mondok - megvártam, hogy beleegyezzen és szemei az ajkaimra függjenek. -Louis.

"Túl nehéz!" jelelte kétségbeesetten. A nyelvével próbálta ugyanazt a mozdulatot megtenni, amit én az imént. 

-Baby, nem nehéz. Amikor hangot adsz ki, el kell engedned a nyelvedet, amit előtte a szájpadlásodon kell tartanod - mondtam, majd újra kiejtettem a nevemet. Lassan bólintott, és úgy éreztem, most hagynom kell őt, csak egy minimális reakciót kell mutatnom, ha jól ejti ki a betűt. 

Elkápráztatva néztem őt, mert még úgy is gyönyörű volt, ahogy a nyelve félrecsúszott és aztán zavarában a tenyereibe temette az arcát. Megfogtam a kezeit és előrehajolva a szemeibe néztem.

-Nagyon jól csinálod - mosolyogtam rá. -Ez az egyetlen, ami nehéz a nevemben. Ígérem, több szót nem kell megtanulnod. És ezt sem, ha nem szeretnéd.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!