56.

1.7K 167 22




Kissé rajtakapottnak éreztem magam, amikor belépve a szobába szembe találtam magam Harry meghökkent arcával. Hirtelen azt se tudtam, mi legyen a következő lépésem, nem számítottam rá, hogy pont az ajtóval szemben ül az asztala mellett. Megköszörültem a torkom és zavartam vakartam meg a tarkómat.

-Szia... - mosolyogtam rá félénken.

"Szia." intett. Oké, szóba áll velem. Ez már haladás. "Nem úgy volt, hogy Los Angelesben lesztek egy hetet?" kérdezte felvonva a szemöldökét.

-De... Csak én jöttem. Liam és Zayn a koncertre próbálnak - mondtam.

"Neked sem kéne kihagynod."

-Figyelj, Harry. Megértem, ha dühös vagy rám, mert tényleg elég durva voltam veled. De nem hiszem, hogy ez elegendő ok lenne arra, hogy szakítsunk - tártam szét a karjaimat. Fogalmam sincs, hogyan kellett volna előadnom, hogy nem értek egyet a döntésével, de nyilván szarul kezdtem, mert az arcára kiült düh megrémített engem.

"Ha ezért jöttél, akár mehetsz is." jelelte és az ajtóra mutatott.

-Bocsánatot kértem! Sokszor! Mit akarsz még? - hitetlenkedtem. Homlokát ráncolva fonta össze maga előtt a karjait. -Ne várd, hogy csak úgy, szó nélkül elengedlek.

"Pedig ezt kéne tenned." közölte kimérten.

-Nem csaltalak meg. Nem bántottalak soha, azért szakítasz velem, mert dühös voltam és kicsúszott a számon pár sértő szó? - kérdeztem, miközben az ágyára ültem. -Őszintén, mi a valódi oka annak, hogy így döntöttél?

"Tudod, ami egyszer megtörtént, nem kell sok ész hozzá, hogy rájöjj, másodszor és harmadszor is megtörténhet." fordult velem szembe.

-Oké, kiborultam. Te is mérges voltál, sőt, mindenki mérges volt, ez egy normális reakció - magyaráztam, mire hirtelen felállt és elém lépett. Megszeppenve néztem fel rá, komor arca hátratántorított a további védekezésemtől.

"Nálad a kiborulás ezzel jár?" kérdezte, majd felhúzta a pólóját.

Azt hiszem, soha, életemben még egyszer sem szégyelltem magam ennyire. A bűntudat legfelső foka szétmarcangolta a lelkemet, miközben óvatosan végigsimítottam a kékes-sárgás ujjlenyomatokon. Már halványak voltak tekintve, hogy napokkal ezelőtt történt az incidens, de még mindig jól láttam őket és nem akartam elképzelni, hogy három nappal ezelőtt milyen színben éghetett a bőre.

-Harry, én...

"Ez más, mint amit akkor szerzünk egymásnak, amikor szeretkezünk. Ez fájdalmas és idegesítő, hogy rajtam van." vágott a szavamba.

-Annyira sajnálom! Nem akartam, hidd el, nem okoznék neked szándékosan fájdalmat! - kétségbeesetten nyúltam a karjáért, azonban ő hátrált egy lépést és megvetően pillantott rám.

"Hiszek neked." bólintott.

-És megbocsátasz? - néztem rá reménykedve. Visszaült a székére és az asztalra könyökölve méregetett engem.

"Igen." most mi van? "De, csak mert nem vagyok szívtelen, hogy figyelmen kívül hagyjam a bocsánatkérésed."

-Akkor... - várakozva ejtettem az ölembe a kezeimet és idegesen tördeltem az ujjaimat. Szóval elfogadta, hogy rettenetesen sajnálom, amit tettem és elhiszi, hogy nem csinálnék ekkora hülyeséget szándékosan.

"Nem, Louis." jelelte egy pillanatra a plafonra emelve a szemeit.

-Miért nem? - kérdeztem elkeseredve. Nem válaszolt, helyette sokatmondón pislogott felém, mintha meg kellene értenem őt. -Mindenkinek jár egy második esély! - szólaltam fel hangosan.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!