65.

1.9K 165 45




-Majd fogunk egy taxit. Csak a kulcsot hagyd kint a lábtörlő alatt! - mondtam még egyszer körbefordulva. Talán hatodjára tettem meg az ismétlődő mozdulatot, mindig azzal a reménnyel, hogy a hatalmas üvegajtó szétnyílik és belép rajta a banda többi tagja.

-Szó se lehet róla! Apád szívesen kimegy értetek, tudod milyen nehéz éjszaka taxit találni? - veszekedett tovább anya, kitartóan hajtva a magáét. Bosszankodva felsóhajtottam és a falnak dőlt Zaynre néztem. Zsebre dugott kezekkel, pókerarccal próbálta leplezni, hogy mindjárt leesik a feje a fáradtságtól.

-Jó. De, ha késünk, megoldjuk egyedül az utat - egyezkedtem.

-Louis, baj van? Olyan feszült vagy. Te is tudod, hogy jobb, ha apád átveszi az irányítást, hiszen ti még nem voltatok Londonban. Az első lépésetek is rosszra vezetne - dorgált meg szándékos gyengédséggel, mert tudta, hogy azzal én is beadom a derekam.

-Csak álmos vagyok. Hajnali fél öt van, már rég be kellett volna csekkolnunk, de Liamék még sehol sincsenek - panaszkodtam. Már bánom, hogy külön menetelt beszéltünk meg a srácokkal.

-Ne aggódj, ti vagytok a One Direction - kuncogott fel. -Ha azt mondjátok, a gép később indul, akkor az úgy lesz.

-Azért ez nem így van... - forgattam meg a szemeimet.

-Mindenesetre, szólj, ha később érkeztek - váltott újra komoly hangvételre.

-Jó. Majd hívlak, ha leszálltunk - ezzel elköszöntem tőle és idegesen a zsebembe nyomtam a telefonomat. A mellettem álló, magányos bőröndömbe rúgtam, hangos zajt csapva a visszhangzó falak között.

-Niall azt mondta, elaludtak, de mindjárt itt lesznek - szólalt meg Z kisvártatva. Gondolom azt hitte, még egy kicsit dühöngök és kiélem a mérgemet a táskámon.

-És még én kések el mindenhonnan... - morgolódtam, mire odakintről riasztó hangja csapott az uralkodó csendbe. Sarkon fordultam, és ebben a pillanatban nyílt ketté az ajtó, amin aztán a három jómadár lépett be.

Harry halálra vált arccal, meghökkenve sietett hozzám és értetlenül fogadtam, mikor a nyakamba csimpaszkodva, félve pislogott a tajtékzó Liam felé. Niall eközben hangosan nevetett, mintha nem éppen hajnali fél öt lenne és nem lennénk mind rohadt álmosak.

-Mi történt? - kérdeztem, miközben átkaroltam a reszkető fiút és a homlokához nyomtam az államat. -Mit csináltál vele?!

-Hogy én?! - mutatott magára Liam, majd azzal a lendülettel az ablakra irányította a kezét. -Úgy becsapta a kocsim ajtaját, hogy megbolondult a riasztó! - emelte feljebb a hangját.

-Egyébként ez nem így volt. Liam nem várta meg, hogy Harry becsukja az ajtót, lezárta az autót - nevetett Niall. -Csak szegény fáradt.

-Ne Harryn töltsd ki az ingerültségedet, oké? - ripakodtam rá sértetten. -Mindannyian nagyon álmosak vagyunk, majd a repülőn alszunk. De könyörgöm, viselkedjetek!

-Ezt pont te mondod? - horkant fel Zayn, mire felé se nézve, felmutattam a középső ujjamat.

Körülbelül ezerszer elmondtuk, hogy mennyire kikészültünk a koránkeléstől. Ehhez képest a repülőn nem, hogy aludtunk volna, dehogyis. Helyette mintha mindenkibe visszaszállt volna az elkóborolt lelke, az éberség felütötte a fejünket. Már egy ideje a levegőben voltunk -aminek nagyon örültem, mert azt hittem, végül mégiscsak a későbbi járattal tudunk majd elmenni- és felmértük a körülményeket, ezek szerint találtuk fel magunkat.

Liam egy újságot olvasott hangosan motyogva, amit az ülése alatt talált, valami nőknek való napilap múltheti része. Niall egy kis sráccal keveredett vitába. Mint a filmekben, amikor egy nyugodt repülőútra számít az ember, de pont mögé kap helyet egy idegesítő kölyök, aki egyfolytában az ülést rugdalja, mert unatkozik. Csakhogy a mi esetünkben most minden fordítva történt, mert Niall nem bírt magával. Zayn a fejjel lefelé ülést gyakorolta és már kezd felmenni bennem az a bizonyos pumpa, amiért egyfolytában megrúgja a vállamat, amikor felveszi a lendületet. És, hogy tényleg, egyáltalán ne legyen nyugtom, Harry a combomat tapogatta és olyan kéjesen harapdálta a csókolni való ajkait, hogy az őrület határára sodródtam.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!