51.

1.8K 157 15


-Oh, basszus! - kiáltottam fel ijedten, miközben Harry elfehéredett ujjaira néztem, amik a karomat szorongatták. -Liam! Állj félre! - mondtam, de akkor már a leállósávba hajtott és amint leállt a motor, kicsaptam az ajtót. Harryt a felkarjánál fogva rángattam ki az autóból, görnyedten dőlt nekem, miközben oldalra húztam, és szinte rögtön öklendezni kezdett. A hátát simogattam és egy grimasszal az arcomon néztem félre. Liam egy vizes palackkal a kezében szállt ki a járműből és sajnálkozva nyújtotta felém. 

-Én mondtam, hogy rossz ötlet autózni - motyogta. Láttam rajta, hogy azért örül, amiért Harry nem a kocsijába rókázik, én pedig annak örülnék, ha egyáltalán nem hányna. Milyen kár, hogy ez nem kedv kérdése. 

-Tök jó, még a gyógyszereit is kihányta - morogtam idegesen. 

-Majd kérünk a kórházban - nyugtatott Liam, mire egyetértően bólintottam és miután lecsavartam a kupakot a palackról, Harrynek adtam a még hűvös vizet. 
-Egyébként nem azt mondtad, hogy már nincs ilyen problémája?

-Mitől lett volna, otthon egész nap csak feküdt - tártam szét a karjaimat. 

-Mindegy. Ezt a tíz percet még kibírja? - kérdezte. Lehajoltam Harryhez, aki éppen a száját öblögette és aggódva végigmértem sápadt arcát. 

"Jól vagy?" kérdeztem jelelve, mikor végre rám nézett és nagyokat nyelve kortyolta a folyadékot. Bólintott, így az autóhoz tereltem. "Azért levegőzzünk még egy kicsit.

-Mit mondtál? - szólt közbe Liam, aki a kezeimet figyelte egész végig. 

-Szerintem szüksége van egy kis friss levegőre, úgyhogy két percet kérünk még - feleltem felé se nézve. -Van egy rágód? 

-Azt hiszem - behajolt az autóba és a kesztyűtartóban kutakodott. 

"Mehetünk." jelelte Harry, majd bedobta az ablakon a vizet és a hajába túrt. "Jól vagyok."

"Biztos?" kérdeztem vissza kételkedve, de leintett és bemászott a hátsóülésre. Liam a kezembe nyomott egy csomag rágót, amiből egyet Harrynek adtam, egyet pedig én kaptam be. 

A hátramaradt tíz percet valóban megtettük problémák nélkül és izgatottan szálltunk ki a kórház parkolójában. Ha minden igaz, Mr. Horan most már szállítható állapotban van, szóval még a napokban átviszik Riverside-ba, ami egy cseppet lelombozott. Nem azért, mert ő jól van, dehogy. Csak így Ms. Cox és Niall is otthon lesz, ami annyit jelent, hogy Harry is hazamegy. Másfél hétre megízlelhettem, milyen mellette a mindennapi ébredés, és egyfolytában vele voltam, furcsa lesz, ha nincs mellettem. A lift kitett minket a második emeleten, amiből kilépve egy hangos kiáltás hallatszott a tágas folyosó végéből. 

-Louis! - felpillantva megláttam Zaynt, ahogy lassan kitárta a karjait és olyan arckifejezéssel pislogott felém, amitől nekem is vigyorra húzódott a szám.

-Zayn! - amint kiejtettem a nevét, egyszerre kezdtünk futni egymás felé. Kikerültem egy morgolódó orvost, majdnem fellöktem egy beteget, de a folyosó közepén sikerült baleset nélkül egymáshoz érnünk. Nagy erővel csapódtam a karjaiba és, ha nem ragadjuk meg egymást, már rég a földön fetrengenénk.

-Úgy hiányoztál! - visította magas hangon. Felröhögtem, de erősebben fontam köré a karjaimat.

-Te is nekem! Olyan fura volt nélküled! - vinnyogtam. Eközben Ms. Cox, Niall és Harryék is mellénk értek és míg az előbbiek mosolyogva követték figyelemmel érzelmi kitörésünket, Liam a szemét forgatva tette csípőre a kezét.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!