2.

4.2K 314 14

Az Empizzázóba érve még mindig ott élt bennem a szörnyű érzés a fél órával ezelőtt történtek miatt. Viccet kreáltunk egy ártatlan fiúból, mert azt hittük, hogy majd beszáll a buliba és nem veszi komolyan a hülyeségünket. Az eszembe se jutott, hogy bármi baja lenne, így más megvilágításba került a helyzet. Az utolsó két megállón áthaladva magunkon kellett viselnünk a szemtanúk súlyos, rosszalló tekintetét.

-A szokásosat, Em - sóhajtottam és reméltem, hogy tudomásul veszi, ma fáradt vagyok és nincs kedvem cseverészni, szóval csak Zaynre számíthat. Vagyis, szerintem már rá sem, mert ő is ugyanolyan arckifejezéssel ült az asztalhoz velem szemben, hogy senkinek nem lenne kedve szóba elegyedni vele. Csak biccentett, hogy ugyanazt kéri, mint én és az ujjait piszkálta az asztal felett.

-Hogy lehetek ilyen bunkó? - nyöszörögte kínosan tenyereibe temetve az arcát. Lehet, hogy nem vagyunk rendesek, de egyikünk se köcsög és inkább állunk az emberek mellett, ha bajba kerülnek, nem mi hozzuk létre ezeket a szituációkat.

-Nem tudhattuk - nyugtattam, s vele együtt magamat is ezekkel a szavakkal. Nyilván nem baszakodtunk volna a sráccal ha tudjuk, hogy komoly problémái vannak. De nem mutatta jelét és mi is barmok voltunk, hogy nem volt elég nekünk egymást szívatni.

-Még sosem láttam őket erre - adott hangot a gondolatainak és felbontotta a kólásüveget, majd az érdekes formájú pohárba öntötte a tartalmát.

-Én se. Pedig minden nap azon a metrón utazunk haza... - jegyeztem meg grimaszra húzva az arcom. -Lehet, hogy csak ma választották ezt az út vonalat - rántottam vállat.

-Hát, ezek után biztosan nem jönnek ezzel a járattal! - Z halk nevetésétől nekem is széles mosolyra ívelt a szám. Végül is, ha többet nem jönnek erre (ami elég valószínű), akkor nyugodtan elengedhetjük ezt a bakit és felfoghatjuk mondjuk egy komoly tanulságnak, hogy idegenekkel ne próbáljunk meg hülyülni, mert sokszor rosszra fordulhatnak a dolgok, pont az elérni kívánt hatás ellentettjére.

-Figyu... - kezdtem, de pont ezt a percet választották megfelelőnek, hogy kihozzák a pizzánkat. Türelmesen megvártam, hogy biztonságban elém kerüljön az étel, majd folytatásra nyitottam a szám, azonban Zayn előrehajolt és a tányérja két oldalára támasztotta a tenyereit.

-Nincs kész a matek házim! - mondta. Sértődötten kihúztam magam és felszegtem az orrom. -Nem is tudom, ti hol tartotok, jut eszembe...

-Nem kell a házi, te idióta! Azt akartam kérdezni, hogy... - bekaptam egy falatot a számba. -Elmenjünk Leo bulijába? Azt mondta felléphetnénk.

-Nem bírom azt a gyereket - fintorgott. Egyetértve bólintottam, de védekezően felemeltem a mutatóujjam, hogy még nem végeztem.

-Fizetne érte - ennyi kellett, Z rám kapta csillogó szemeit és tele szájjal próbált elvigyorodni.

-Ott leszünk!

----

Másnap reggel kiemelkedő jókedvvel ébredtem fel. Nem tudom, lehet, mert minden nappal egyre közelebb érünk az iskola végéhez és ez az utolsó évünk. Egyikünk se tervez tovább lépni, mind a bandát akarjuk egyre nagyobb színvonalban ragyogtatni a világ felé, hogy aztán BUMM, berobbanjunk a köztudatba. Circles, fog mindenhol állni, kacskaringós betűkkel és be fogjuk járni az egész világot. Ilyesmi gondolatokkal körbeölelve tömtem magamba a reggelim és meséltem anyáéknak az új album terveinek körvonalazódásáról.

-Ezek nagyon szép tervek, fiam, de jelenleg még az iskolának szentelj nagyobb figyelmet, rendben? - kérdezte apa, őszinte reménykedéssel az arcán. Halványan elmosolyodtam és bólintottam.

-Persze, apa. Hiszen megígértem - elégedetten lapogatta meg a hátam és a hűtőhöz oldalazott egy kis repetáért anyu isteni öntetéből. Szememet forgatva mentem a szobámba, hogy időben elkészüljek és telefonon értekeztem Zaynnel, hogy ő hol jár. Egy suliba járunk, de nem ugyanabba az osztályba, sajnos. Az ott eltöltött idő sokkal élvezetesebb lenne, ha egyfolytában egymáson lóghatnánk és idegesíthetnénk a tanárokat. A szokásos módon a metrót vártam, amikor valaki nekem ütközött és a szemem elé rakta a kezét.

-Ki vagyok? - kérdezte elváltoztatott hangon, de béna volt, lebukott és pont ezért kellett az utolsó pillanatban megváltoztatnom a válaszom.

-Liam? - meglepődve fordultam felé, mikor elengedett és vigyorogva nézett rám. -Hát te?

-Láttalak lejönni, gondoltam beszaratlak - vont vállat.

-Nem jött össze - röhögtem. -Mi van, nincs ma suli?

-Áh, fogorvoshoz megyek - lehajtotta a fejét, le merném fogadni, hogy azon tűnődik, vajon hogyan játssza el a hattyúk halálát a dokinál, csak hogy ne kelljen túl esnie a vizsgálaton. Retteg a fogorvosoktól.

-Minek? - kérdeztem, amikor megláttam Zaynt, aki vadul integetett nekem és szaporán szedte a lábait.

-Minek örülsz, hatost dobtál? - vontam fel a szemöldököm, mikor ideért hozzánk és mindkettőnket egy pacsival üdvözölt.

-Nem, haha. Süt a Nap - magyarázta teljes odaadással. -És itt van a két haverom, hát szomorkodnom kéne?!

-Ez nagyon szép volt, Zaynie. Köszönöm! - nyivákolt Liam, mint egy elkényeztetett, de pont ezért nagyra tartott plázapicsa. A metró hangos csikorgással érkezett meg, így az ajtóhoz álltam és a srácokra néztem.

-Hölgyeim - felháborodva kiáltottak rám, és mindkettőjüktől kaptam egy gyenge pofont az iménti beszólásomért.

-Szóval Liam, miért is vagy most itt? Tudtommal neked pont az ellenkező irányba kéne menned... - mondta Zayn, aztán hirtelen a szája elé kapta a kezét. -Neeee, iskolakerülő lettél? Micsoda rossz fiú!

-Neked tényleg elmentek ma otthonról - felelte Liam és feltűnően közelebb csúszott hozzám ezzel is jelezve, hogy nem hajlandó a félig megőrült Zayn mellett maradni. Nem tudtam válaszolni, mert oldalra pillantva megláttam a göndör hajkoronát, és nem sokkal később a tegnapról ismerős arcot is, ahogy egy kicsit oldalasan felém fordult. Oda se nézve rángattam meg Zayn kezét, aki értetlenül dőlt előre, hogy lássa, amit én, de amikor ez megtörtént, a mosoly rögtön lefagyott az arcáról.

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!