29.

2.1K 234 34


Hajnali négykor maguktól pattantak ki a szemeim. Harry a nyakamhoz hajtva az arcát, lábaira csavarodott takaróval aludt. Percekig hallgattam az egyenletes szuszogását, de minden eltöltött hatvan másodperccel kétszer annyi repedés keletkezett a szívemen. Komolyan, fizikai fájdalmat okoz a mai nap. 
Kicsit hátrébb húzódtam, hogy jól láthassam az arcát. Szomorúan elmosolyodtam, mert most érinthetem őt talán utoljára, ennek tudatában simítottam végig ujjaimmal homlokától az álláig és bár megmozdult, nem ébredt fel. Megmarkolta a pólómat, mintha hasonlót álmodna, mint ami a valóság és nem akarna elengedni. Átöleltem őt, rövid, alig érezhető puszikat hagytam a haján, majd nehezen ugyan, de sikerült kimásznom az ágyból. Eszembe jutott, hogy már mindenki, aki fontos tudja, hogy ma elköltözöm, kivéve Niallt. Így mielőtt leléphettem volna a lépcső legfelső fokán, gyorsan sarkon fordultam és magamban szitkozódva nyitottam be a szőkeség szobájába. Hangosan durmolt, a karjait széttárta a matracon, a takarója valahol az ágy szélén lehetett, mivel azt nem láttam... Leültem mellé, majd megfogva a vállait kezdtem rázogatni őt.

-Niall, ébredj! - suttogtam egy pillantást vetve a nyitva hagyott ajtóra. -Niaaaaaaall! - a tenyerem fájdalom mentesen csattant az arcán, ekkor ébredt csak fel úgy igazán.

-Mi a fenét akarsz ilyenkor, Tomlinson? - kérdezte rekedten, szinte hangtalanul miközben felkönyökölt a párnáján. Látom rajta, hogy mérges amiért felébresztettem, de hát komoly okom volt rá.

-El szeretnék tőled köszönni - nagyot nyeltem, miközben a lepedőre szegeztem a tekintetem. -Ma elköltözöm Angliába - szavaimat csend követte. Csak azért néztem fel, hogy biztos legyek benne, nem aludt vissza. De ő kimeresztett szemekkel meredt rám, az álom apró szikráját is elhagyva. 

-Elmész? - kérdezett vissza a biztonság kedvéért, és amikor bólintottam, a fejét fogva ült fel. -Mi lesz így Harryvel? 

-Nem volt...túl sok időnk, hogy...teljesen egymásba szeressünk... - motyogtam fájdalmas hangon. 

-Te is tudod, hogy ez nem igaz - sóhajtotta Niall, majd a vállamra tette a kezét. -Harry odavan érted.

-És én is érte! - nyögtem elkeseredetten. 

-Nincs valami megoldás? Hogy ne kelljen elmenned? - a fejemet ingattam. Szerinte ha lenne, most itt ülnék az ágyán hajnali fél ötkor és búcsúzkodnék? 

-Nincs... - suttogtam, majd hagytam, hogy a tipikus, bivalyerős ölelésébe vonjon. 

-Hiányozni fogsz! 


Órákon át bolyongtam a városban. Ültem egy órát a virágos parkban, amihez megannyi szép emlék fűz, szóval konkrétan méltó búcsút mondtam a szülővárosomnak. Aztán, hogy minderre koronát tegyek, bementem Joan klubjába és helyet foglaltam az egyik boxban. Nem rendeltem semmit, csak néztem ki a fejemből és halványan érzékeltem, hogy a kevesebből egyre többen leszünk a híres helyen. Végül meggondoltam magam és kértem egy pohár narancslét, de ez csupán egy ürügy volt arra, hogy Joan idejöjjön hozzám és elköszönhessek tőle. 

-Öcsém, Anglia?! Mekkora mázlista vagy! Küldj majd képeket Facebookon, mindent látni akarok! - izgatottan, kábé tíz percet a boxomnál töltött, mikor az egyik vendége odakiáltott neki, hogy ideje lenne felvenni a rendelést. 

-Menj csak - mosolyogtam rá elnézően. A fejemre tenyerelt, összekócolta a hajam és szélesen vigyorogva pillantott le rám.

-Fel a fejjel! Jó lesz ez! - és ezzel magamra is hagyott. Nem időztem túl sokat, megittam a narancslevem és újra kiléptem az utcára. 

Süketnéma {Larry Stylinson}Read this story for FREE!