Süketnéma {Larry Stylinson}

34.

Két ujjam az orrnyergemre szorítva dőltem előre, Harry a hátamat simogatta együtt érzően. 

-Mondd, Louis. Melyik éjjel kell majd füldugót használnunk? - folytatta Zayn a piszkálódást. Már háromnegyed órája úton vagyunk és még mindig nem tudtak leakadni a témáról. 

-Melyik éjjeleken? - javított Niall röhögve. Ahhoz képest, hogy a tesójával fogom felhasználni ezeket a dolgokat, elég nyugodtnak tűnik, sőt. Vígan figuráz ki minket.

-Befognátok? - sóhajtottam megalázva.

-És ha összedőlnek a falak?! - kontrázott rá Z, figyelmen kívül hagyva engem. 

-Azért csak óvatosan! - felelte Niall fojtott hangon. -Mit mondok anyáéknak, ha Harry nem tud majd járni?!

-Honnan veszed, hogy ő lesz alul? - kíváncsiskodott a bajtársa, mire az előttem lévő ülésbe ütöttem a fejem. 

-Louis vette a cuccot - hümmögött a szőkeség. Mintha komolyan elgondolkodna ezen. 

-Srácok, elég lesz - szólt közbe Liam. Hirtelen ültem fel rendesen, aztán mérgesen csaptam a fejtámlára.

-A te hibád!

-Mi van?! - háborodott fel rám nézve a visszapillantó tükörben.

-Ha nem nyitod ki azt az átkozott ajtót, nem történt volna ez! - mondtam. 

-Persze, fogd rám a bénaságod! - ütött egyet a kormányra, majd befordult a következő utcán, ezzel bevezetve Long Beach városba. -Tudod mit? Inkább szállj ki! - nem gondolta komolyan, ám én annál inkább.

-Jó! - a kilincshez nyúltam és kinyitottam az ajtót, mire hirtelen lefékezett és vöröslő fejjel fordult hátra.

-Normális vagy?! - nem válaszoltam, kicsatoltam a biztonsági övet és egy "kapjátok be" kifejezéssel rájuk csaptam az ajtót. Szerintem felhergeltem Liamet, mert egy szó nélkül tovább hajtott, de nem sokáig jutott. Tágra nyíltak a szemeim, mikor az autó össze-vissza kezdett kanyarogni az úton, szakadozott féknyomokat hagyva maga után, aztán Harry kipattant belőle és ugyanolyan vehemenciával ütött rá a járgányra, mint én az előbb. Megálltam, amikor elém ért és hitetlenül ráncoltam a homlokom.

-Mi volt ez?

"Szóltam, hogy én is ki akarok szállni, de Niall nem segített, szóval megoldottam egyedül."

-Őrült vagy - ingattam a fejem mosolyogva, majd összekulcsolva az ujjainkat indultam el az út szélén, egyre beljebb a pálmafákkal övezett városba. Ötletem se volt, hogy merre találjuk a nyaralót, így csak a táblákra tudtam hagyatkozni, amik egyre inkább a part felé irányítottak. A Nap gyönyörű színben ereszkedett az ég alá, úgy döntöttem, hogy inkább a homokos partra menjünk először, utána pedig felhívom Zaynt, hogy merre van az otthonos kis ház. 

Ámulva, mint aki még sosem látott ilyet néztem az egymás után felsorakozó bárokat, kajáldákat és különböző strandeszközöket árusító, nyitott boltokat. A part azon részén, amin sétáltunk, különböző színű fények világítottak a homokra és a vízre, alig vártam, hogy besötétedjen és megcsodálhassuk a színkavalkádot. 

"Megnézzük milyen a víz?" kérdezte Harry, miután kihúzta az ujjait az enyéim közül és izgatottan pillantott rám.

"Óvatosan." bólintottam, majd már vettem is le a cipőmet, a nadrágom szárát pedig feltűrtem, hogy ne érje nedvesség. 

A hullámzó víz elé álltunk, megkönnyebbültem, mikor a lábfejem nem jegesség ostromolta, hanem kellemes meleg, bár tudtam, ez csak pár óráig tart ki. A levegő lehűl éjszakára és reggel is kell pár óra, mire a Nap ereje hatni kezd.