Süketnéma {Larry Stylinson}

77.

-El... Többet nyelek, mint amennyi az arcomra kerül - jegyeztem meg fintorogva, mikor Eleanor egy újabb suhintást tett az arcomon az ecsettel. 

-Akkor ne pofázz, csukd be a szád - sóhajtotta. Ezúttal megfogadtam a tanácsát és a munkálatok végéig meg se szólaltam. A tükörbe nézve makulátlannak tűnt a bőröm, mintha nem lenne egy-két helyen pattanásom, számomra még mindig furcsa, hogy néhány sminkes dologgal... amiknek még a nevét se tudom, ennyire tökéletessé lehet tenni az arcom. Még a fekete karikák is eltűntek a szemeim alól, fogadni mernék rá, hogy otthon zuhanyzás után meg fogok ijedni a tükörképemtől. 

-Kerítsd elő Zaynt és Niallt - ráncolta a homlokát, miközben vetett felém egy kérlelő pillantást.

-Miért én? - kérdeztem vissza. Morgolódva lehajolt, hogy Liamet is kezelésbe vegye, engem pedig válaszra se méltatott. 

-Mert te már nem lepődsz meg - mondta a bandatársam. 

-Tévedésben éltek - jelentettem ki szárazon. -Ez az ő kapcsolatuk, nekem nincs hozzá közöm. 

-Mégis kínos kérdések elé állítod őket - kuncogta, azonban az arca újra kifejezéstelenné vált, mikor Eleanor szigorúan tekintett le rá. 

-Ismersz - mosolyodtam el én is. Megrántottam a vállam és a gerlepár keresésére indultam a hatalmas aréna épületén belül. Most, hogy jobban belegondolok, Harry sincs meg, pedig tíz perccel ezelőtt még a süppedős kanapén feküdt. Merem remélni, hogy Zaynékkel van, különben ellopom a statiszta hangosbemondóját és felhozom Z legkínosabb pillanatait. Ha nem találom meg őket, ezzel maguktól lépnek színre. Bár, lehet, hogy nem lenne jó ötlet tekintve, hogy néhány rajongó már a sorok között áll, pontosabban azok, akiknek egy neon zöld színű kártya lóg a nyakukban, VIP felirattal. 

-Shane! Nem láttad a banda többi tagját? - kértem segítséget az éppen szembejövő fiútól. Felhúzta a vállait és tanácstalanul nézett rám.

-Csak nem bújócskáznak? 

-Eleanor ideges, ezzel csak maguk alatt vágják a fát - forgattam a szemeimet és mentem tovább. Benéztem az összes mosdóba, az öltözőkbe és még a hátsóajtón is kilestem, hátha csak bagóznak. Mélabúsan lógatva az orrom sétáltam vissza Eleanorhoz, azonban kénytelen voltam megtorpanni az utolsó pár lépés előtt. Összeszűkített szemekkel igyekeztem rájönni, hogy Zayn hogy a fenébe került fel a plafonon lógó emelkedőre. És, hogy miért játszik óvodást nélkülem.

-Szia, Tommo! - integetett, miközben meghajtotta magát a lábával. Zavartan pislogtam az alatta idegeskedő emberekre, akik miközben próbálták leimádkozni a túl sok energiával feltöltött fiút, más oldalról a fülükön lógó szerkezetbe hadartak. 

-Hogyan mentél fel oda?! - hitetlenkedtem. A vékony, de erős zsinórra mutatott az emelkedő szélén. -Basszus, ez király! Várj, én is megyek! - mondtam izgatottan, majd az egyik műanyagszéken heverésző Niallre kacsintottam, miközben megragadtam a zsinórt és felugrottam. Néhány kiálló rész segített a biztonságos feljutásban, na meg Zayn az utolsó méternél a karját nyújtotta segítségként. 

-Remek! Most már ketten vannak fent! Miért nem állítottátok meg őket?! - kiáltotta a kopaszodó, idősebb pasas. -Fiúk! Fél óra múlva kezdődik a koncert, le kell jönnötök onnan! 

-Csak egy kicsit! - válaszoltam. -Egészséges késés a... nyolc perc - gondolkodtam hangosan. 

-Majd pont kiszámoljuk, hogy mennyit késsünk - vigyorgott Z, majd meglendítette a lábát. Követtem őt, felvettem a ritmust és a rögzítésnek hála nem repültünk el, csak enyhén ringatóztunk.