Süketnéma {Larry Stylinson}

93.

Nagyokat pislogva néztem körbe a szobában, de a fejem olyan nehéznek bizonyult, hogy két másodperc múlva visszaesett a puha párnára. A függöny anyagán besütött a nappali fény, vakító volt még akkor is, ha nem éreztem az erejét. Oldalra fordulva Zayn nyugodt arcával találtam szemben magam, és csak ekkor vettem észre a derekamon pihenő kezeit is. Halkan felsóhajtottam és a vállának döntve a homlokom gondoltam át a mai teendőinket, a személyes terveinket, amiket szinte biztos, hogy nem fogunk megvalósítani, mert állandóan csak halogatunk mindent mondván; időnk, mint a tenger. 

-Zayn - szusszantam elnyomva egy ásítást. Semmi reakció. 
Rövid számolás után behatároltam, hogy körülbelül mennyi lehet az idő és, hogy mit is beszéltünk meg Darrennel. 
-Zaaaaaaayn! - tettem egy újabb próbálkozást, miközben megböktem a mellkasát. Felmordult, mint egy medve és kisimult arca rögtön grimaszra rándult. 

-Annyira irritáló a hangod - morogta. Felháborodottan húzódtam el tőle, és bosszúból kisajátítottam magamnak a takaróját. -Louis!

-Igen? - kukkantottam ki a szabaddá tett, kicsi résen. -Mit akarsz?

-A takarómat? - kérdezett vissza gúnyosan, majd megragadta az ágynemű csücskét és maga felé rántotta. 

-Hé! - kiáltottam fel sértetten. -Majdnem orrba vágtál!

-Milyen kár, hogy csak majdnem - kuncogott fel elégedetten és hátat fordított nekem. 

-Soha többet nem alszom veled - jelentettem ki határozottan, azonban szavaimat nem, hogy Zayn, de még én se vettem komolyan. A hűvös levegőtől lehűlt kezeimet a tarkómra tettem, megbizonyosodva róla, hogy valóban jéghidegek, aztán feltérdeltem a matracon és észrevétlenül nyúltam be a takaró alá. Addig tapogatóztam, amíg meg nem hallottam Z éles kiáltását -inkább visítását-, és amikor idegesen visszafordult felém, átgurultam az ágy másik végébe. 

-Rohadj meg! - dobta felém a párnáját. 

-Párna csatázni csak a lányok szoktak - néztem rá furcsán. 

-Figyelmeztetlek, hogy múltkor is Harry szívta meg, amiért bántottál engem - emelte fel a mutatóujját, amikor már készültem volna visszahajítani a párnáját, ám szavait értelmezve a kezem megfagyott a levegőben. -Okos fiú - gügyögte ülésbe tápászkodva, majd rám nevetett és felállt. 

-Nem éri ilyennel fenyegetőzni - nyafogtam kelletlenül. 

-Csak így lehet téged kordában tartani - nyújtotta rám a nyelvét és úgy szambázott ki a szobából, mint egy rossz ribanc. 
-Szólok Liamnek, hogy hozzon reggelit! - szólt még vissza, mielőtt végleg eltűnt volna a folyosó végén. 

Pár percig még lustálkodtam, élveztem az elnyúlt csendet és lélekben is felkészítettem magam a mai napra úgy, hogy kezembe vettem a telefonomat és már előre gondolkodtam az üzeneten, amit Harrynek küldhetnék, de belépve a fiókomba szembesültem a ténnyel, hogy már megelőzött.

-Mit kerestél te fent öt órával ezelőtt? - kérdeztem magamtól értetlenül. 

Délután korcsolyázni megyünk. Kötelező!:* -Baby

Kinek?:OO -Én

Izgatott lettem, mikor a színtelen kis karika zöldre váltott. Ez azt jelentette, hogy már tűkön ülve várta a válaszom. 

Neked és a srácoknak:) -Baby

De én nem tudok korcsolyázni:OOO -Én

Nyugi, én se.. -Baby