Az egyik dalunkat dúdolva vetődtem el az ágyon, majd felkönyökölve a párnámra húztam magam elé a laptopom, amin még mindig vörösen villogott a kamera képe. Összevontam a szemöldököm, már éppen készültem egy sms-t küldeni Ethannek, azonban amint a telefonomhoz nyúltam, bejövő hívást jelzett a gépem. Széles mosollyal az arcomon kattintottam rá a fogadás ikonra és izgatottan integettem, de a kedvem egy kicsit leengedett, amikor nem láttam Ethan mellett Martinát.
-Szia! Egyedül? - hajoltam közelebb a laptop kameraképéhez, hátha a háttérbe látok.
-Tina a konyhában van. Vacsit csinál - kényelmesen hátradőlt a bőrfotelben és kérdőn nézett rám. -Kezdhetjük?
-Szeretnék előtte mondani valamit - köszörültem meg a torkom, mire kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét és ő is bizalmasan közelebb hajolt. -Harry és én összejöttünk.
-Hogy miiiiii? - a szemei elkerekedtek, döbbenten meredt rám, amitől szórakozottan vontam meg a vállaimat. -Mikor?
-Tegnapelőtt - sóhajtottam visszaidézve a kellemes, nem is olyan rég szerzett emlékeket. -Elmentem hozzá. Elég nehezen találtam meg, de ezt majd elmesélem személyesen! - kacsintottam, hogy érezze, már csak azért is meg fogom magunkat hívatni az esküvőjükre.
-Várj, ezt muszáj elmondanom Tinának! - felpattant, így percekig csak a baba kék falat bámultam. Aztán hirtelen a képernyő elé ugrott a kedves arc és csillogó szemekkel hadonászott (jelelt), semmit nem értettem belőle. Összeráncoltam a homlokom, mire Ethan halkan nevetve fogta meg a menyasszonya derekát és ültette le maga mellé.
-Minden részletre kíváncsi - kuncogott.
"Szerintem Harryvel meg fogjátok találni a közös hangot." jeleltem.
"Ebben biztos vagyok!" bájos mosolya majdnem kettészelte az arcát. Hihetetlenül boldog voltam, amiért ennyire örülnek nekünk, azt hiszem, új, igaz barátokra leltem bennük.
-Egyre jobban megy a jelbeszéd, fiú! - emelte fel a tenyerét Ethan, így cselekedtem én is és egy levegőpacsit adtunk egymásnak.
-Sokat gyakorlom. Persze tudom, hogy még nagyon az elején vagyok a tanulásnak, de...Legalább már megértem Harryt. Ő meg tud a számról olvasni, szóval megoldjuk valahogy - magyaráztam és figyeltem, ahogy Ethan mindent, amit mondtam elismétel Martina felé fordulva. A nő hirtelen rám nézett, majd mielőtt jelelni kezdett volna, halk nevetést hallatva emelte a szája elé a kezét.
"Együtt vagytok. Szerinted ő majd arra fog koncentrálni miközben a szádat nézi, hogy mit mondasz?"
"Remélem, hogy nem!" feleltem és hangosan felnevettem.
-Ha tényleg nem avatsz be minket a részletekbe, akár folytathatjuk is a tanulást - ajánlotta Ethan, mire egyetértve bólintottam és elővettem a füzetem, amibe csupán rajzokat készítek a kézjelekről, legalábbis a bonyolultakról. -Bár ezek után Harryvel is gyakorolhatsz.
-Igen. Tervemben áll - mosolyogtam. Éppen feltettem volna az egyik kérdésemet a sok közül, mikor az ajtómon határozott kopogás szakította félbe a webes beszélgetést.
-Louis, le tudnál jönni egy percre? - kukkantott be anyu a szobámba és mikor megtalált a tekintetével, kedvesen rám mosolygott.
-Beszélgetek, anya. Nem ér rá? - nyafogtam, akár egy kisgyerek. Megforgatta a szemeit és a fejét ingatva tárta szélesebbre az ajtómat.
-Fontos - támasztotta alá a komoly arckifejezését. Kelletlenül fordultam vissza a laptopom felé, ahol Ethanék érdeklődve hallgatták a beszélgetésünket anyával.
-Srácok, öt perc és itt vagyok, oké? - sűrűn bólogatni kezdtek, mire felálltam és kiléptem anya mellett a folyosóra. -Remélem, tényleg fontos... - motyogtam lehajtva a fejem. Egészen a konyháig terelt, ahol apa feszült figyelemmel követte végig a teaforraló varázslatos működését. Anyu lenyomott egy székre, aztán apa mellé állt és átkarolta a derekát. A legrosszabb lehetőség jutott hirtelen az eszembe. -Meghalt valaki?
-Nem. Pont ellenkezőleg, fiam - mosolyodott el halványan anya, miközben hátratűrte az egyik göndör hajtincsét és kérdőn apa felé fordult.
-Mi van? - grimaszoltam. Lehet, hogy le kellett volna esnie ennyiből is, hogy mi folyik itt, de hát annyi minden kavarog a fejemben, fogalmam sincs mire akarnak kilyukadni.
-Kisbabát várok, Louis - válaszolta, megremegett az ajka a visszafojtott mosolyától.
-Lesz egy tesóm? - kérdeztem vissza totál lesokkolódva.
-Igen. Örülsz neki? - kérdezte félve, mire felpattantam a székről és szoros ölelésbe vontam.
-Még szép! Úristen! - nevetve lapogatta meg a hátam, aztán elhúzódott tőlem és félig apa felé fordított, aki ezt követően szólalt csak meg.
-A másik hír, hogy költözünk.
Döbbenten meredtem rá, vártam, hogy azt mondja csak viccel, de semmi ilyesmi nem történt.
-Hova? - kérdeztem.
-Londonba - biccentett. Gondolom azt várták, hogy még boldogabban boruljak a nyakukba. Hát, ez nem fog megtörténni.
-Hogy mi van?! - teljesen kiakadva hátráltam pár lépést. -Én nem mehetek el! Itt vannak a barátaim, a stúdió, Harry...
-Kincsem, mindezt Angliában is megkapod. Lesznek új barátaid, ott is vannak híres menedzserek, akik biztosan a szárnyuk alá vesznek - nyugtatott anya és közelebb lépett hozzám, hogy végigsimítson a karomon, azonban egy rántással lesöpörtem magamról az érintését.
-Nem értitek! Itt van az életem, nem hagyhatok itt mindent! - folytattam egyre hangosabban. Anya tanácstalanul pillantott apa felé, aki viszont felvette a komor kifejezést az arcára és ellent mondást nem tűrve kapta el a tekintetem.
-A júliust már az új házunkban kezdjük, Londonban.
---
A magasba emeltem a poharam, megalapozva az estét. Zayn egyik kezében szintén teli pohár, míg a másikban a vodkás üveget rázogatta. Úgy döntöttünk, hogy még náluk elkezdjük beindítani a parti hangulatot, ehhez pedig elengedhetetlen az alkohol. Grimaszolva ütöttem az asztalhoz az üveget, felkészülve a következő körre.
-Tomlinson, mielőtt elveszítenénk az irányítást figyelmeztetnélek, hogy te már korántsem vagy szabad! - emelte az arcom elé a mutatóujját Zayn, mire felhúztam a vállaimat és szélesen vigyorogva vettem ki a kezéből az italt.
-Nem felejtem el - bólogattam, majd minden előjel nélkül, nagyot kortyoltam az égető alkoholból. -Na! Most már indulhatunk!
Be akartam rúgni. Le akartam részegedni, elfelejteni a tegnap este történteket és egy kicsit elengedni magam. Zaynnek nem szóltam a költözésről és azt hiszem nem is fogok. Ki fogok találni valamit, hogy ne kelljen anyáékkal mennem. Nem hiszem el. Vannak barátaim, a bandánk egy remek lehetőséget kapott, talán világsztárok leszünk, és Harry az enyém. Mindezt el akarja venni tőlem az élet, de mégis miért? Mit követtem el?
-Hé, haver. Elbambultál - lökte meg a vállam Liam, mikor mellém lépett és kíváncsian mért végig.
-Bocs. Megütött a pia - morogtam kelletlenül.
-Na nehogy már! Ennyi megártott? - röhögte el magát, majd inkább lelassult, újra csatlakozva Edwardhoz, aki telefonbeszélgetést folytatott valami csajjal, de annyira elmerültek egymásban, hogy a tarkómon érzem a nyálát.
-Mi a baj? - kérdezte Zayn, mire megráztam a fejem.
-Semmi. Jól vagyok - sóhajtottam. Csalódott pillantást vetett rám, aztán inkább ő is a telefonja adta világba menekült, néha a lába elé nézve, nehogy elessen. Egyedül én tudtam az irányt, így megpróbáltam erre koncentrálni és ténylegesen kiverni a fejemből a hülye gondolatokat.
-Niall! Isten éltessen! - kiabáltam túl a dübörgő zenét. Felettébb boldog voltam, amiért végre megtaláltam az ünnepeltet. Fél órája is kerestem, de akkor valaki elkapta a vállam és valami löttyöt nyomott a kezembe, aminek nem tudtam ellenállni. Aztán egyre több poharat kaptam, tele alkohollal és valahogy elfelejtettem a szőkeséget.
-Kösz, haver! - nevetett, gondolom az arckifejezésemen (vagy a dülöngésemen) és féloldalasan átölelt. -Látom, te már jól érzed magad.
-Csak is érted! - kacsintottam, kikerültem és az asztalhoz botladoztam, majd leültem az egyik szabad székre. Mondjuk, miután beléptem az összes csaj, aki az asztal körül lézengett eltűnt, nem is firtattam, hogy miért...
Miközben az üvegből kortyolgattam azon gondolkoztam, hogy a következő alkalommal, mikor megígérem, hogy soha többé nem iszom, már kérés nélkül a pokolra jutok. Ki lehet magyarázni mindent, nem igaz? Az egyik nap még a fellegekben jártam, aztán hirtelen kerültem majdnem a föld alá, van okom inni és felejteni. Ilyeneken agyalva pillantottam körbe, hogy felmérjem a felhozatalt. Niallnek sok barátja van, vagy csak a látszatra ment és idegeneket is meghívott. Nem különösebben foglalkoztam vele, mert a gondolataim inkább a tesója felé terelődtek, szinte azonnal bárgyú vigyor jelent meg az arcomon. Bárcsak itt lennél, Harry.
Bezárkózhatnánk a szobádba és tehetnénk dolgokat, amiket talán megbánnánk holnap...De én csak a mának élek.
-Meg a faszt! - röhögtem fel elkeseredetten. Imbolyogva felálltam az asztaltól és az egyik sarokban kiszemelt lányhoz léptem, aki egész idő alatt feltűnően pillantott felém, kábé két percenként. Amint elé értem, kihívóan elmosolyodott és a falnak döntötte a hátát, felemelte a kezét és mutatóujjával csalogatott közelebb. Beharaptam a szám, miközben tettem amire utasított és körbefontam karjaimmal vékony derekát -csupán idáig jutottam el, mert az ezt követő percben valaki megragadta a vállam és erősen ráncigálni kezdett, vissza a konyhába. -Hé! - mordultam fel értetlenül.
-Ülj le szépen - ó, ez Zayn. Mérgesen néztem fel rá, éppen a pult körül forgott, majdnem el is szédültem tőle.
-Mit művelsz? - kérdeztem.
-Nem tudom, hogy mi bajod van - mutatott rám egy konyhakéssel. -, de kurvára nem fogom hagyni, hogy elbaszd a kapcsolatod, ami még nem is indult be igazán - sóhajtotta, aztán elém tett egy doboz vajat és hat szelet kenyeret. Leült mellém, megkente a szeleteket és az arcom elé emelte az ételt. Bandzsítva meredtem rá, mire megragadta az állam és kényszerített, hogy lenyeljem a száraz falatokat.
-Te miért vagy még józan? - kérdeztem teli szájjal.
-Amikor a baj megkérdezi, hogy mi a baj... - megforgatta a szemeit és apróbb falatokban tömte a számba a kenyeret, közben pedig egy nagy pohár hideg vizet is belém erőszakolt.
-Zayn - kezdtem, mire megállt a keze a levegőben és felvonva a szemöldökét nézett rám. -Igaz barát vagy.
-Ezt eddig is tudtam - mosolyodott el halványan. Tisztán láttam rajta, hogy jól estek neki a szavaim.
-Soha nem lesz még egy olyan barátom, mint te - közöltem a siralmas tényt, homályos tekintettel.
-Nem vagyok elég? - kuncogta, miközben letette az ötödik szelet kenyeret az asztalra. Jó sokat ettem, észre se vettem...
-Mit tennél ha azt mondanám, hogy három hét múlva már nem leszek itt? - kérdeztem fojtott hangon. Értetlenül ráncolta a homlokát, gondolom arra akar rájönni, hogy miféle gondolatok cikáznak most a fejemben.
-Valószínűleg elrabolnálak és a pincémben tartanálak fogva addig, ameddig azt nem mondod, hogy itt maradsz - megrántotta a vállát, majd a földre szegezve a tekintetét, újra a szám elé emelt egy letépett kenyér darabot. -Ha hiszed, ha nem... Én se találhatnék nálad jobb barátot, Tommo - motyogta halkan, azonban én minden szavát teljesen jól hallottam.