Süketnéma {Larry Stylinson}

91.

"Jól állna rajtad a pulóver, amit kinéztem neked." törökülésbe ült, teljes testével felém fordulva, ezért én is így tettem és kérdőn meredtem rá.

"Milyen pulóver?"

"Ma nézelődtem a neten. Nagyon cuki, rénszarvasok vannak rajta!" mesélte elragadtatva. 

"Nem vennék fel karácsonyi göncöt, még akkor se, ha szívecske szemekkel néznél rám." jelentettem ki komolyan. 

"Fogadunk?" vonta fel a szemöldökét kihívóan. Hezitálva döntöttem félre a fejem, de aztán be kellett vallanom magamnak, hogy igaza van, mindegy mit mondok, úgyis győzni fog.

"Miért?" kérdeztem grimaszolva. 

"Mert aranyosan mutatnál benne a karácsonyfa mellett." bólogatott. 

"Tényleg, hogy lesz a karácsony?" csaptam le a témára, ha már szóba hoztuk. 

"Hát, huszonötödikéig biztosan anyáékkal ünneplek." húzta el a száját. 

"És utána?"

"Veled?" mutatott rám. 

"Szerinted anyudék beleegyeznének, hogy az újévet Londonban ünnepeljük?" kérdeztem feszülten. Nem akarom nélküle tölteni az ünnepeket.

"Persze." biccentett. 

"Akkor Zaynnel itthon leszünk, a szülei biztosan nem jönnek haza, eddig is mindig nálunk karácsonyozott. Huszonhatodikán utazunk Londonba és majd január harmadikán jövünk haza." ismertettem a terveimet. 

"Tökéletes!" 

"És onnan már csak két hét, aztán itt van a szülinapod." mosolyodtam el izgatottan, azonban ahelyett, hogy ez átragadt volna Harryre, aggódva pislogott felém.

"Remélem nem akarsz valami nagyon drága ajándékkal meglepni." 

-Késő - legyintettem. "Már megvan az ajándékod." 

"Louis... Ne már!" csapott a térdeire. "Mi az?"

-Nem mondom meg! - nyújtottam rá a nyelvem. 

"Kérlek!" az ujjait összekulcsolta az álla alatt és olyan édesen nézett rám, hogy majdnem kibukott belőlem minden. Összeszorítottam az ajkaimat, nehogy véletlenül elszóljam magam, de mégis csak enyhíteni akartam Harry kíváncsiságát. Közelebb csúsztam hozzá, mire kíváncsian hajolt előrébb. Felemeltem a kezeimet és tenyereimet a füleire tettem. Elszorult a torkom, ahogy a szemébe néztem és felfedeztem benne a csillogást, ami egyszerre töltött el örömmel és bánattal. Örömmel, mert láttam rajta, hogy mit szeretne és most itt van egy lehetőség, amit én adok neki, és bánattal, mert mindketten tudtuk, hogy elérhetetlen dolgot akarunk megvalósítani. 

-Szeretlek, Harry - mondtam lassan. -És tudod jól, hogy mindent megtennék érted. Mindent - erősítettem meg a szavaimat, miközben visszaültem az eredeti pozíciómba. 

"Én is szeretlek." jelelte meghatódva. Egy puszit nyomtam az arcára és feltett szándékom volt folytatni ezt a vonalat az állán, azonban ő felállt és az emeletre rohant. 

Értetlenül néztem utána és szinte éreztem a késztetést, hogy utána menjek, ahogy egész délelőtt tettem, de rendre utasítottam magam és a kanapén maradtam, mert hallottam, hogy már jön is vissza. Egy borítékot szorongatott a kezében, amit elém tett miután visszaült a helyére. 

-Ez mi? - kérdeztem kíváncsian. A szemeit forgatta és nem válaszolt, mintha annyira egyértelmű lenne, hogy megtudom mi van a borítékban, ha kibontom. Nem is vártam vele, felszaggattam a lap oldalát és akkor jutott eszembe, hogy már hetek óta ilyen borítékokat kapok tőle. Azt gondoltam, hogy megint egy levelet írt nekem, de ahogy szétnyitottam a félbehajtott lapot, elakadt a lélegzetem és féltem, ha megmozdulok, eltűnik a kezemből a műalkotás. A papíron egy rajz volt, én és Harry szerepeltünk rajta. Minden vonal, minden árnyék annyira kidolgozott volt, hogy, ha nem tudnám, hogy a göndör már hónapok óta jár rajz szakkörre, megkérdőjelezném, mert vetekszik egy profin elkészített képpel, amire rádobtak egy fekete-fehér filtert.