Süketnéma {Larry Stylinson}

84.

-Öt perc - hangzott el a kiszabott időtartam, amibe bele kell sűrítenem minden fontos kérdésem. 

-Srácok, mi a fene történt? - állt elénk Liam. Az enyhe csalódottságomat igyekeztem elrejteni és értetlenségtől csillogó, barna szemeibe néztem. 

-Szóltál már Darrennek? - kérdeztem sürgetőn. 

-Igen. Már intézkedik, de nagyon pipa rátok. Főleg, hogy Edward a neten osztogatja a szétvert arcáról készült képeket, és mindegyiken megjelöl titeket - húzta el a száját. 

-Te még tartod vele a kapcsolatot? - kelt fel Zayn is és csatlakozott hozzánk.

-Nem. Egy ideje már nem - ingatta a fejét. 

-Pedig megemlített téged, hogy még mindig milyen jó barátok vagytok - mondtam a homlokomat ráncolva. 

-Utánajárok az ügynek - köszörülte meg a torkát. -Darren alkudozik. Ha Edward még a hamisításért is feljelentést tesz, meg kell jelenned a bíróságon - nézett Zaynre komolyan. -Ha minden jól megy, holnap reggel kiszabadulhattok.

-Holnap reggel? - nyögtem fel. 

-Még mindig jobb, mintha súlyos testi sértésért három évet ülnétek - teremtett le mérgesen. 

-Találkoztál Harryvel? - hagytam őt figyelmen kívül. 

-Teljesen kivan. Majdnem nekiesett a recepciós hölgynek, mert az nem volt hajlandó beengedni az épületbe. Most kint vár, mondtam neki, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz - bólogatott.

-Basszus, Liam... - döntöttem a homlokomat a hűvös vasnak. -Meg kellett volna oldanod, hogy bejöhessen!

-Mi van?! Nem szegtünk még elég törvényt? - lökte meg a vállam Zayn. 

-Szegtünk? Aki bűnös itt, az egyedül te vagy - ráztam le magamról a kezét és visszafordultam Liamhez. -Oké, mondd meg neki, hogy holnap reggel nyolckor legyen itt, ne késsen.

-Jó. Kitartás! - engedett felénk egy félmosolyt, majd az őr mellé lépett.

-Ha nem tartja vele a kapcsolatot, miért hozta őt szóba? - vakarta a tarkóját Z. Szó nélkül sétáltam az ágyhoz, amire aztán ledőltem, barátkozva a ténnyel, hogy reggelre úgy be fog állni a derekam, hogy megmozdulni se bírok majd. Bár kétlem, hogy le tudom hunyni majd a szemem, valószínűleg egész éjjel kattogni fog az agyam. 
-Louis? 

-Hagyj békén - motyogtam a fal felé fordulva. -Kicseszettül hagyj békén.

-Te mit tettél volna a helyemben? - hallottam a tompa csattanást, majd az ágy széle besüppedt mellettem. 

-Mondjuk nem hamisítottam volna alá egy hivatalos papírt, aztán nem vertem volna szét az egykori bandatársam.

-Komolyan, Louis? Ha egy srác rámozdul Harryre, megpróbálja elszakítani tőled, te nem csinálsz semmit? - kérdezte, mire a nyelvemre haraptam. Igaza van...

-Ezt az egészet te csináltad magadnak...

-Tudom! Elrontottam, hibás vagyok! Rossz lépés volt... Sajnálom! - fogta meg a kezem. 

-Ha beavattál volna, most nem lennénk itt - mondtam, miközben mozdulatlan maradtam. Nem mutatok felé engedékenységet, elvégre, most haragszom rá.

-A saját, idióta fejem után mentem - felelte fojtottan. -Én... Nem akartalak belerángatni. 

-Jó - fújtam ki a levegőt. -Jó... - ismételtem. 

-Ne haragudj rám, Tommo - súgta lemondón, majd éreztem, ahogy felállt és hallottam halk, távolodó lépteit. 

Gyűlöltem, hogy egy hullámvasúton élek. Egyszer a fellegekben járok, egyszer pedig lekerülök a porba. Egyértelműen leesni könnyebb, mint fent maradni. Az a baj, hogy most már nem érzem, hogy a fent létem energiát adna a nehezebb napokra. Ki kell lépnem ebből az ördögi körből és muszáj változtatnom... mindenen. Komolyabban kell vennem az életet, a szerelmet, a családot és a munkát, oda kell tennem magam anélkül, hogy ellustulnék és legyintenék bizonyos dolgokra.