Süketnéma {Larry Stylinson}

69.

-Bazdmeg, úgy bőgök, mint egy csaj - morogta dühösen dörzsölve az arcát. Szipogva emelte rám csillogó szemeit, mire félrebillentettem a fejem és a térdére helyeztem az egyik kezem.

-Megmutatod? - kérdeztem. Eltátva a száját húzódott hátra.

-Mi van?! - emelte fel a hangját. 

-Csak meg akarom nézni, hogy mennyire látszik - magyaráztam. 

-Nem. Kizárt. Akkor te is megtörnél és az lenne az utolsó, amit akarnék - rázta meg a fejét határozottan. 

-Szerintem ezt már megbeszéltük - forgattam meg a szemeimet. -Ami volt, az elmúlt. Megváltoztunk, ahogy körülöttünk mindenki. 

-Kivéve a szüleimet - grimaszolt. 

-Engem nyugodtan hívhatsz apának - mondtam komolyan. Az arcomat pásztázta, majd felismerve, hogy csak tudatni akarom vele, hogy mellette állok, előre dőlt és a vállamra hajtotta a fejét.

-Olyan hülye vagy - kuncogta. 

-Megijeszt a depis éned - mélyesztettem az ujjaimat a hajába. -Talán azért, mert már eltelt pár év azóta, hogy szembe kellett vele néznem.

-Ezek után biztos, hogy nem fogok engedni ennek a szarságnak - motyogta a vállamba. 

-De az se jó, ha magadba fojtod - ellenkeztem. -Na, mutasd meg.

Kelletlenül sóhajtozott, de azért felállt és a nadrágja kötőjéhez nyúlt. Nem volt tökéletes fényviszony, én mégis jól láttam a bőrén éktelenkedő hegeket. 

---

-Ébresztő! - a kiáltást követően egy test nehezedett rám, a takaró alól kilesve pedig rájöttem, hogy ma Zaynen volt a sor, ő keltett minket. 

-Mennyi az idő? - nyögtem összeragadt szemhéjakkal miközben közelebb bújtam Harryhez. 

-Fél hét - kaptam a megsemmisítő választ.

-Zayn, lecsaplak! - mordultam fel mérgesen. Átkaroltam a mellettem fekvő göndört, aki apránként nyitogatta a szemeit, közben a mellkasomba fúrta az arcát. 

-Fenyegetőzöl? - kérdezett vissza Z, aztán már csak annyit vettem észre, hogy a levegőt ölelem. Felültem és ijedten figyeltem, ahogy Harry a takaróba kapaszkodva rángatja a lábát, hogy kiszabaduljon az erős fogásból. 

-Mi a szar?! - kiáltottam.

-Látod, fel tudsz kelni - nevetett fel gonoszan a borzalmas ébresztőóránk, majd hátat fordított és maga után vonszolta Harryt, mint egy rongybabát. 

-Engedd el! - négykézlábra vergődtem magam és a barátom segítségére siettem volna, azonban valaki elkapta a bokámat és egy helyben tartott. 

-Bocsi, nem engedhetlek el! Szükségünk van Harryre - közölte Niall sajnálkozva.

-De ez... - kezdtem, de valaki a szavamba vágott. 

-Louis! 

Hirtelen, mintha lefagyott volna minden. Niall meglepettségében elengedte a lábamat és Zayn is megtorpant, elkerekedett szemekkel nézett le a hideg kövön fekvő fiúra. 

-Mi a picsa?! - visította, miközben hátrált egy lépést. -Ez Harry volt?

-Nem vagyok biztos benne - szólalt meg a szőkeség teljesen lesokkolódva. Felálltam, kihúztam magam és büszkén lépkedtem Harry mellé. Elfogadta a felé nyújtott kezemet és egy szégyellős mosolyra húzva a száját, átkarolta a derekamat. 

-Ő volt - bólintottam. 

-De... mégis hogyan? - értetlenkedett Niall. 

-Hát úgy, hogy megtanítottam neki a nevemet - emeltem égnek a szemeimet. Mintha nem lenne nyilvánvaló. 

-Ez tök király! Az enyémet is megtanulod? - ugrott elénk Zayn, azonban csak egy fintort és fejrázást kapott válaszul. -Naaaa! Miért nem? - biggyesztette le az ajkait. 

"Megtanulnám, de mivel végigrángattál az egész nappalin, bocs, inkább nem." jelelte Harry, mire Z kérdőn felém fordult.

-Azt mondja, hogy nem, mert végighúztad a nappalin - bólogattam. 

-Ne haragudj. Most készül a reggeli, de Niallel nagyon, nagyon de nagyon nagyon szeretnénk sushit enni, amit csak te tudsz megcsinálni - hadonászott kétségbeesve. 

-És ezért kellett őt elrángatnod mellőlem? - háborodtam fel. 

-Nem, azzal csak téged akartalak bosszantani - legyintett. 

-Köszi, én is szeretlek - mondtam sértetten, mire rám kacsintott és megragadta Harry kezét, hogy a konyhába invitálja, ahol anyáék és Liam már a reggelin ügyködtek. 

-Hé, Zayn! Ott a fejed! - kiáltottam fel, mikor megláttam egy plakátot a banda képével. 

-A tiéd nagyobb - nyújtotta rám a nyelvét.

-Én pedig tökéletesen nézek ki rajta - sóhajtott fel Liam. Az egoista mindenit neki!

-Mint a halál - biccentettem. 

-Szerintem a gitárom a legszebb - gondolkodott Niall is. 

-Milyen már, hogy egy csomóan utánunk fordultak, de nem állítottak meg minket? - néztem végig rajtuk, miközben Harry hátának döntöttem az arcom. Mivel csak úgy fértünk el az autóban, hogy ő az ölemben ült. 

-Tegnap világtrendek voltunk a Twitteren - fordult felém oldalasan Liam. -Azt találgatták, hogy hol vagyunk jelenleg, mert Darren kiadott egy fotósorozatot, amit még Los Angelesben csináltak rólunk.

-Figyelemelterelés - világosodtam meg.

-Ez kedves tőle - folyt bele a beszélgetésbe apa. 

-Nem tudom. Szerintem nincsenek hasonmásaink, főleg nem egy helyen, szóval ez az egész hülyeség... - mondtam. 

-Pedig, ha hiszed, ha nem, úgy tűnik, hogy itt nagyobb a hírnevetek, mint bárhol máshol - nézett rám a visszapillantó tükörben. Ha igaza is van, ebben az egy hétben nem ezt tapasztaltuk meg.