Süketnéma {Larry Stylinson}

32.

-Ti nem figyelitek az oldalaitokat? - sóhajtotta panaszosan. 

-Hát, nem gyakran... - feleltem elhűlve. Ez most lesokkolt. Hihetetlen. Remélem, anyáék is látják! 

-Megjöttem gyerekek! Hiányoztam? Tudom, tudom, ne aggódjatok, szeretlek titeket, csak az időm nekem is véges - Zayn az orrát felszegve lépett oda hozzánk, egyik kezével az én hajamat borzolta, másikkal Liamét. 

-Ha már itt tartunk, nekem nem hiányoztál - morogtam megpróbálva helyrerakni a frizurám. 

-Ez fájt... - tette a mellkasára a kezét és világfájdalmas képet vágott. 

-Zayn, miért hemperegtél pacsuliban? - fintorgott Liam, mire én is a levegőbe szagoltam. Igaza volt, Z szinte láthatóan húzta maga után a parfüm csíkot. 

-Miért bántotok?! - háborgott a combjaira ütve a kezeit. 

-Mert olyan bántani való vagy - válaszoltam a nyilvánvalót. Sértődötten vágta le magát a kanapéra, azaz így rám, mivel majdnem az egészet elfoglaltam, kivéve azt a részt, ahol Liam ült. Nyögve húztam ki alóla a karjaimat és a két oldalamra támaszkodva próbáltam felállni.

-Ne mozogj, olyan kényelmes vagy! - nevetett. 

-Szedd le rólam a nagy segged, Malik! - szóltam rá küszködve. 

-Mi vaaaan?! Hogy nagy?! Hol? Miről beszélsz?! - felugrott és az arcomba nyomta a hátsóját. -Nagy?

-Te nem vagy normális! - röhögtem és arrébb csúszva, magam mellé rántottam őt. 

-Jegyezd meg, csak annyira vagyok normális, amennyire te - bólogatott komoly arckifejezést magára öltve. Mielőtt visszavághattam volna valamit, Darren elénk állt és egy tárcát tartott a kezében. -Mizu, Darren? - kérdezte Z a tarkójára kulcsolva a kezeit. Itt a bosszú ideje! Hirtelen mozdulattal a hónaljához kaptam és csikizni kezdtem tudván, hogy ott a legérzékenyebb. Felkiáltott és leszorítva a karját zárta be egyúttal a kezemet is. 

-Engedj el! - kértem kétségbeesetten, de szerintem végleg elvesztettem őt. Vihogva kapálózott, pedig...most nem is csináltam semmit. -Zayn!

-Egy pillanatra abbahagynátok, fiúk? - kérdezte Darren türelmetlenül. Z elhallgatott, felemelte a karját, így az én kezem is kiszabadult és teljes figyelemmel tudtam a menedzserünk felé fordulni. 

-Miről van szó? - érdeklődtem. 

-Mivel ismerlek titeket... - itt sokatmondón pillantott végig rajtunk. -És tudom, hogy ennek nagyon fogtok örülni, ilyen formában meg pláne... - újra szünetet tartott. -Valamint remélem, valamilyen szinten segít megbékülni a tudattal, hogy Edward nem a csapat tagja többé...

-Bökd már ki! - szólalt fel Liam. Egyetértőn bólogattam és kíváncsian dőltem egy kicsit előre. 

-Itt az első, komoly fizetésetek! - mosolygott ránk, majd kinyitva a tárcát három köteg pénzt húzott elő. A számat eltátva figyeltem, ahogy először Zayn kezébe nyomja, majd az enyémbe a sajátomét. -A remek munkátokért! 

-De ez nem illetné Edwardot is? - először Liam kelt fel a döbbenetből.

-Ő megkapta az övét, amikor kilépett. Egy kicsivel többet adtam neki tekintve, hogy nem dolgozik velünk tovább. Remélem, nem bánjátok - egyszerre ráztuk meg a fejünket. Hogy bánnánk? Ebben Edward is benne volt, neki is köszönhetjük a sikert.

---

-Fent van a szobájában - imádom Niallt. 

Becsengettem hozzájuk, ő nyitott ajtót és bármiféle köszönés, vagy szó nélkül tudta, hogy miért jöttem. Egy pacsival üdvözöltem és már siettem is fel az emeletre, vigyázva a kezemben őrzött rózsára. Azt hiszem, az első fizetésemből valami méltó dologra költöttem. Egy bocsánatkérő virágot vettem Harrynek. Óvatosan nyitottam be a szobájába, szokásosan az asztalánál ült. Már egész szépen haladt a könyvvel, amit olyan nagy érdeklődéssel olvas. Nem gondolkoztam azon, hogy miképpen is csináljam, egyszerűen csak odamentem hozzá és letérdeltem mellé. A szeme sarkából vett észre, meglepődve fordult felém a székén. 

"Szia!" megfájdult a szívem. Bármennyire szeretné, nem haladhatunk el minden hibánk mellett anélkül, hogy megállnánk egy pillanatra és bevallanánk, hogy elrontottuk. És most én voltam a bűnös. Nem engedem, hogy a szőnyeg alá söpörje a sérelmét.

-Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! - a kezébe adtam a rózsát, egy rövid csókot nyomva a kézfejére. -Változtatni fogok a dolgokon, ígérem... - a fejét ingatta és az asztalra tette a virágot. 

"Semmi baj, Louis." vártam, hogy mondjon még valamit, de ő ehelyett a számra hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Enyhén megbillentem, mikor a nyelve erőszakosan tört utat magának a számban, nem kicsit lepett meg az akciója. Amikor észhez tértem és felvettem volna vele a kapcsolatot, hirtelen elhúzódott és lassan végignyalt az ajkain. "Én megértelek!"

Kezdtem úgy érezni, hogy mégsem ért meg, vagy igen, de nem fogadja el a döntésem. Egy szót sem ejtett erről, de végig úgy fogta a kezem hazafelé úton, hogy párszor erősített a szorításán, ilyenkor mindig rám nézett és ártatlan tekintetét rám vetve harapta be a száját. 

A válltáskáját a szobámban hagyva mentem vissza a konyhába, ahol Zaynnel vacsorázott a pulton ülve.

-Minek van asztal? - kérdeztem cinikusan és jómódúan leültem az említett bútorhoz.

-Hogy nézegessük - biccentett egyet Z, majd a bokáit keresztbe téve kezdte lóbálni a lábait. 

-Nagyon egy húron pendültök... - jegyeztem meg, miközben gyanakodva méregettem őket. 

-Nahát, ezt még nem hallottam tőled - bandzsítva harapott a palacsintájába.

"Nem jössz?" Harry megütögette a helyet maga mellett. Nemlegesen ráztam a fejem, mire vállat vont és Zayn oldalának dőlt. Valamit sumákolnak...

Miután megvacsoráztunk, elsőnek foglaltam el a fürdőszobát, hogy míg Harry fürdik, tudjak pár szót váltani Ethanékkel. 

-Szia! Sajnos ma nem tudok fellépni kamerázni! - mondtam egy cseppnyi szomorúsággal a telefonba.

-Nem probléma, de örülök, hogy azért felhívtál. Jó lenne megbeszélni, hogy mikor jöttök - a homlokomra csaptam. Basszus tényleg, az esküvő!

-Mikor is lesz az esküvő?! - kérdeztem kétségbeesetten. 

-Ne parázz. Két hét múlva - sóhajtotta.

-Már megint át kellett tennetek másik időpontra? - grimaszoltam. Szegények, már a harmadik időpontot hallom tőlük.

-Még egy ilyen, és feljelentem a helyet - bosszankodott. Megnyugtattam pár szóval és megígértem neki, hogy két hét múlva ott leszünk és viszem a barátaimat is, úgy készüljön. Persze nekik csak Harry fontos, rá kíváncsiak a legjobban. Miért is képzeltem mást? 

A telefonomat az éjjeliszekrényre tettem és lekapcsoltam a villanyt, miután felkattintottam a kislámpát, ami reméltem, hogy egész éjjelre kibírja. Nem akarok arra ébredni, hogy Harry félve nyöszörög, mert sötét van. 

Felnéztem a párnáról, mikor az ajtó kinyílt. A szemeim elkerekedtek, lélegzetvisszafojtva, pislogás nélkül meredtem az ágy mellé lépkedő fiúra. Csupán egy boxeralsót viselt, ami azért ütött szíven (és ágyékon), mert eddig mindig vett fel éjszakára egy pólót is. Mintha semmi érdekes nem történt volna, nyugodtan emelte fel a takarót, de amikor rám nézett, a szemében huncutság csillant. Direkt csinálja. 

"Jó éjt!" jelelte, majd a még mindig lefagyott arcomra nyomott egy rövid puszit, és közel bújva hozzám tette a fejét a párnára. A bőre forró volt, ahogy a karomhoz ért, minden erőmmel azon voltam, hogy valahogyan visszavarázsoljam a vért délebb tájakról a fejembe, de ekkor Harry szusszant egyet és átvetette a karját rajtam. Az egyik lábát az enyéim közé nyomta és egész testével nekem feszült, mikor combja az érzékeny részemhez ért. Várt pár percet, pont annyit, hogy észrevehessem az elégedett vigyort az arcán, aztán a kezét a pólóm alá tette a derekamra, és homlokát a nyakamba fúrva hunyta le a szemeit. 

Úgy érzem, ma éjjel búcsút inthetek az alvásnak...