1.

15.5K 666 56
                                    

-Remek, srácok! Mára végeztünk! - kiáltotta Darren, miközben lerogyott a kanapéra. -Jó lesz ez... - motyogta. Hitetlenül felsóhajtottam és visszafogtam a csípős megjegyzésem. Még csak ma kezdtünk neki az új album tervezésének, ő máris látni akarja a végét ami -valljuk be- egy elég távoli jövőkép.

-Leléptem! - emeltem a magasba a karjaimat, mikor már percek elteltével is kínos csendben vártuk, hogy valaki megszólaljon. Zayn, az egyik bandatársam és egyben legjobb barátom is felkelt és a kabátjáért nyúlt.

-Én is megyek. Empizza? - vigyorgott rám és hátba veregetve fordított sarkon, hogy végre tényleg elinduljunk.

-Mi más?! - horkantam fel egy kis fáziskéséssel. Összehúztam magamon a széldzsekimet és kiérve a stúdióból, rögvest a metró lejáró felé indultam.

A nevem Louis. Tomlinson. Egy együttesben vagyok énekes én, Zayn, Liam és Edward -ő dobos, de néha előszeretettel ugrál be hozzánk, hogy a mikrofonba üvöltsön. Nem vagyunk felkapottak, MÉG. Biztos vagyok benne, hogy lassan beindul a karrierünk és világot váltunk. Na jó, ebben csak reménykedem. Egyelőre a menedzserünk próbál "megnevelni" minket, állítólag "rosszak" vagyunk és mindezt azért emelem ki, mert nem igaz. Ugyanolyan vagyok, mint más korombeli srác, utálok tanulni, de szeretek bulizni és minden utcán végignézek a csajokon, vagy éppen pasikon, mikor milyen kedvem van. Ha tehetném, minden napomat a tévé előtt tölteném, vagy videó játékokat pörgetnék ki, szóval egy ellustult 18 éves lennék, normális élettel. Az utóbbi azért nem valósulhat meg, mert önakaratomból csatlakoztam a bandához, az időm nagy részét velük töltöm -ha akarom, ha nem.

-Basszus, késik! - morgolódott Zayn és a villogó táblára nézett, ami percre pontosan jelzi, hogy mikor ér ide a földalatti.

-A kaja megvár - vontam vállat, de legszívesebben rögtön visszaszívtam volna minden szavam, mert a srác olyan szemekkel meredt rám, hogy szerintem gondolatban már rég legyilkolt és a pokolba száműzött, amiért azt mertem mondani, hogy nem annyira fontos az Empizza, hogy loholnunk kelljen érte. De van egy olyan sejtésem, hogy nem is az isteni pizza miatt szeretne minél hamarabb odaérni, hanem a gyönyörű lány vezérli (a farkánál fogva), akiről a pizzázó lett elnevezve. Emily valóban szép, valahol megérthetném Zayn izgatottságát és türelmetlenségét.

-Végre! - egy pillanatig az égnek emelte tekintetét, mikor megérkezett a járatunk. Kuncogva tolakodtam előre, és jóformán leszartam, hogy egy idősebb házaspár leült volna, elvágódtam három ülésen és Zaynnel hangosan nevetve figyeltük, ahogy a vének felháborodva fordulnak meg, hogy helyet keressenek maguknak. Felnyomtam magam, így Z is helyet tudott foglalni. Terpeszkedve dőltünk hátra és hallgattuk az utasok halk beszélgetését és figyeltük a fáradt, munkából haza tartó emberek végtelenül unott arckifejezését. Szemben velem, két fiatal srác ült, talán barátok.
A szőke hajú, nagy hanggal rendelkező fiú telefonon beszélt valakivel, akinek nem szívesen lettem volna a helyében. El nem tudom képzelni min akadhatott ki, de úgy tűnik nagyon kihozták a sodrából. A mellette ülő, göndör hajú fiú teljes csendben meredt maga elé, ez esetben rám. Mivel én ültem előtte. Valószínűleg elbambult, mert már percek óta nem pislogott, így egy széles vigyorral az arcomon böktem oldalba Zaynt. A srác felé biccentettem, mire barátom felkuncogott és közelebb hajolt hozzám.

-Szerintem tetszel neki - suttogta szórakozottan, majd füttyentett egyet, feltett szándéka volt zavarba hozni a göndört, sikertelenül. Ugyanis mindenki rákapta a tekintetét, kivéve azt, akinek a felhívást címezte. -Szerintem meghalt - mondta furcsálló pillantásokat küldve a még mindig mozdulatlan utasnak.

-Ez tök gáz... - mondtam elmélázva, majd tettem egy hirtelen mozdulatot; meglengettem a kezem az arcom előtt. A fiú végre reagált, zavartan pislogott rám, aztán Zaynre, aki önmagát nem hazudtolva visított fel.

-Jó reggelt! - gügyögte és tovább szórakoztatta volna magát, azonban a srác következő lépése mindkettőnket megdöbbentett.

Zavartan, könnyesedő szemekkel fordult a szőke fiú felé, aki, miután érezte a karjára simuló, reszkető tenyeret, rögtön letette a telefonját és minden figyelmét a bőszen mutogató göndörnek szentelte. Dühösen vetett rám és Zaynre egy pillantást, majd hirtelen felpattant és magával rántotta a megbántott áldozatunkat. Azt hiszem, nem ennél a megállónál akartak leszállni, mégis megnyomták a jelző gombot és amint megálltunk, már nem is láttam őket, olyan gyorsan tűntek el.

Beszívtam az alsó ajkam és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a mellkasomat szúró bűntudatot. Zayn is így érezhetett, mert szemeit lesütve tartotta és úgy tűnt, legszívesebben visszaforgatná az időt és fel sem szállna erre a járatra.
Én is így voltam ezzel.

Süketnéma {Larry Stylinson}Where stories live. Discover now