Miraculous [HUN]

3. évad/ Egy véletlen felfedezés

Dani szemszöge:
- Te jó ég, már kilenc lesz! - kiáltott fel döbbenten Katica. - Hogy tudtuk így elbeszélni az időt?! - pattant fel idegesen.
- Hát, úgy látszik jó társaságban voltál - mosolyogtam rá, miközben én is felálltam.
- Igen, nagyon felemelő volt órákon keresztül a szerelmedről szőtt ódákat hallgatni - gúnyolódott.
- Vigyázz mit mondasz, mert a megmentőddel beszélsz, aki ha tovább gúnyolódsz, nem ment meg legközelebb ha bajba kerülsz - intettem óvra, mire felháborodottan felhúzta az orrát.
- Ki kérem magamnak, véletlen baleset volt a korábbi! Mellesleg nem vagyok olyan szerencsétlen! - mondta felhúzott orral.
- Hogyne, bogárkám - hagytam rá, miközben megsimogattam a karját.
- Az agyamra mész - morogta, miközben lesöpörte magáról a kezemet. - De nekem tényleg mennem kell, szóval, szia Macska! - mondta, miközben sietősen a kezébe vette a yo-yóját, majd tett egy lépést előre. Pechére ismét megcsúszott, és ha nem vagyok akkor nagy valószínűséggel lezuhan. De szerencsére elkaptam a karját és visszahúztam a tetőre. Ma már másodjára.
- Tényleg nem vagy olyan szerencsétlen - kommentáltam halkan, mire dühösen kirántotta a kezemből az övét. - Szerintem hazakísérlek, még mielőtt tényleg megsérülsz.
- Nem kell - sziszegte. - Haza tudok menni.
- Hogyne. Hisz ma csak háromszor kellett megmentselek. Mondcsak, nem ittál esetleg? - kérdeztem, csak hogy cukkoljam.
- Nem, te marha - morogta, majd eldobta a yo-yóját, ami megakadt egy kéményen. - Szia Macska - mondta egy fokkal eréjesebben a kelleténél, majd ellendült mellöllem.
Vigyorogva néztem ahogy földet ér a szemközti tetőn, majd futva elindul hazafelé.
Lehet hogy követni kéne... Nehogy már valami baja essék.
Miközben ezt gondoltam, már el is indultam utána. Tisztes távolságból követtem, úgy hogy ne vehessen észre, de én észre vegyem ha valami rossz fenyegeti. Nem volt semmi rossz szándékom ezzel, még mielőtt megkérdeznétek, szerintem ti is ugyanígy tettetek volna az én helyemben.
Szóval épp a társamat követtem hazafelé, hogy megóvjam.... saját magától.
Meglepetésemre Katica a felé a hotel felé tartott, ahol Maya és családja lakott. A lány megállt az utolsó tetőn a hotel mellett, majd felkapaszkodott...
Az eszem megáll! Katica Maya erkélyére kapaszkodott fel.
Gyorsan besurrantam egy kémény mögé, hogy biztosabb rejtekhelyről figyelhessem az eseményeket.
Milyen őrültséget akar csinálni ez a lány? Talán el akarja mondani Mayának, hogy Fekete Macska mennyire odáig van érte? Nem, ezzel nem mondana újat neki, már egyszer szerelmet vallottam neki. Talán megfenyegeti? Ne kérdezzétek, ez nem tudom honnan jött.
Viszont még mielőtt valami még bizarabb jutott volna eszembe, Katica körbe pillantott, majd valami halvány rózsaszín ragyogás futott végig a testén és többé már nem volt Katica. Nem.... Nem Katica volt. Hanem Maya. Az én Mayám!
Döbbenetemben majdnem lecsúsztam a tetőről. Ez nem igaz! Maya Katica?! Az én társam?! Katica pedig az én Mayám?! Ilyen nincs. Direkt szivatsz, Sors?!
A gyomrom teljesen összeszűkölt izgalmamban és idegességben. Az agyamban rengeteg gondolat futott versenyt. Szóval Mayának öntöttem ki a lelkemet?! Vajon rájött, hogy én ki vagyok?! Mennyit tud?! Hogy tudta ilyen jól megjátszani, hogy nem tudja, hogy kibe vagyok beleesve, mikor pont ő volt az?!
Még mielőtt összeestem volna, leültem a tetőre. Úgy éreztem menten rosszul leszek. Most mit csináljak? Mondjam el neki? Tehetek ilyet? Nem fogják elvenni tőlem Plagget, mert megtudtam a társam identitását? Kinyírhatnak? Tehetnek ilyet?
Muszáj volt megkérdeznem Plagget, szóval felpattantam és egyből hazamentem.
A lehető leggyorsabban futottam végig a tetőkön, miközben apáékat szidtam, hogy ilyen messze kellett költözniük Mayáéktól.
Két utcányira a házunktól visszaváltoztam Danivá.
- Majd otthon kérdezz - utasított Plagg, mikor a kezembe hullott.
- Oké - bólintottam idegesen, majd belehelyeztem a zsebembe és nekiiramodtam.
- Te vagy az, Dani? - kiáltott ki nekem anya, mikor lihegve becsaptam magammögött az ajtót.
- Igen - mondtam, miközben lerugtam a cipőmet és a kabátomat is felpenderítettem a fogasra.
- Jól vagy, Dani? - kérdezte apa, mikor nagy léptekkel átszeltem a nappalit, ahol ő épp javított.
- Persze.
- Kérsz vacsorát, édesem? - kérdezte kedvesen anya.
- Nem, köszi - hátráltam a lépcső felé. - Felmegyek a szobámba.
- Csak nyugodtan - mosolygott rám apa, mire megpördültem és lélekszakadva felrohantam a szobámba.
Feltéptem az ajtót, de nem számoltam a bent lévő Arthurral.
- Szia Dani - motyogta az öcsikém félálomban.
- Szia - mondtam, majd egy lépéssel kiléptem a szobából. Két lépéssel később már a fürdőszobában voltam és az ajtót zártam magamra.
- Ugye nem akarsz dolgot is végezni? - röppent elő Plagg.
- Hogy tudsz ilyet kérdezni, ilyenkor?! - mondtam idegesen.
- Nyugi már, Dani. Ülj le, nyugodj le, mosd meg az arcod, lélegezz és majd utána kérdezz - mondta a lehető legnagyobb hidegvérrel.
Odaléptem a kagylóhoz és az arcomba fröcsköltem egy kis vizet, majd leültem a kád szélére és lélegeztem párat.
- Oké - mondtam mostmár sokkal higgadtabban. Hirtelen nem is tudtam hogy hol kezdjem. - Mit kell tennem? - kérdeztem végül.
- Semmit - mondta egyszerűen Plagg.
- Tessék?
- Bocs, rosszul mondtam: amit akarsz - javította ki magát.
- Hogyhogy amit akarok?! Megtudtam hogy ki a társam, pedig titokban kellett volna maradnia! Nincs erre valami szabály, vagy ilyesmi, hogy mit kell ilyenkor csinálni?!
- Lélegezz Dani - mondta nyugodtan a kis kwami, ami miatt csak még dühösebb lettem. - A végén úgyis megtudtad volna, hogy ki ő. Hisz ennek egy picit ez is a lényege: hogy két lélek, ami egymásnak lett szánva, összetalálkozzanak. Ha tudnád meddig szenvedtünk az előzőkkel... - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Szóval nem vesznek vissza?
- Nem, szomorúan közlöm, hogy jó ideig élvezni fogjuk egymás társaságát.
- De mit csináljak? Mondjam el neki?
- Te döntesz Dani - mosolygott rám negédesen.
- Kösz - morogtam.
- Időd mint a tenger. Nyugodtan túlgondolhatod - vigyorgott rám, gonoszan, mire unottan felnéztem a plafonra. Ez a szívből jövő kedvesség....