Miraculous [HUN]

3.évad/Vetéjtárs a láthatáron

Adrien szemszöge:
Mikor rápillantottam az órára,fél nyolcat mutatott.Álmosan elfordíottam a fejemet az óra irányából.
Ekkor halk lépteket hallottam.
-Adrien.-hallottam egy közeli hangocskát.Halványan elmosolyodtam és átfordultam a másik oldalamra,mintha aludnék.
-Naaaa!-nevetett fel.Egy halk puffanást hallottam,az éjjeli szekrény felöl,aztán valaki hírtelen rámugrott.
-Tudom,hogy ébren vagy.-suttogta Marinette a fülembe,majd egy puszit nyomott a halántékomra.
Nem tudtam megállni,hogy ne vigyorodjak el.Kippattantak a szemeim és megragadtam a derekát,majd magamalá gyűrtem.
-Jó reggelt.-mosolygott rám a zafír-kék szemeivel.-Jól aludtál?-kérdezte és kisimított egy hajtincset az arcomból.
Mosolyogva megcsókoltam,ezzel válaszolva a kérdésére.
-Ma egy hónapja költöztünk össze!-mondta mosolyogva,miután eltolt magától.-Csináltam neked reggelit.-biccentett az éjjeli szekrény felé.
-Jó étvágyat.-mondta és kikászálódott alólam.
-És te?-kérdeztem meglepetten.
-Én már ettem.Meg gondolom nem akartál a reggeli csinálásával bajlódni.-mondta.-Bocsáss meg,de a ruhádat nem készítettem ki.-mondta elfolytott mosollyal.
-Most az egyszer megbocsájtom.-mondtam szarkasztikusan.
Marinette felnevetett.
-Na,készülődj,mert nyolcra kell menjünk.-csapta össze a kezét.
-Aj!-morgolódtam és odaléptem a szekrényhez.
-Siess,mert nem akarok elkésni.-mondta,azzal kisétált a szobából.
Egy kockás szoknyát viselt,egy fehér pólóval,ami valljuk be,piszok jól állt neki.Fekete haja ki volt engedve.
Az ajtó mellöl felkapta a táskáját,majd bezárta az ajtót.

-Most komolyan?Miattam fogunk elkésni?-kérdeztem mosolyogva.A lépcsőházban álltam és ott vártam Marinettet.
-Jó,megvan!Mehetünk!-lépett ki a lakásból és bázárta az ajtót.
-Biztos?-kérdeztem elfolytott mosollyal.
-Igen.Asszem.
Hát,igen.A mi reggeleinket két kategóriába lehet sorolni:
Az első az,amikor mind a ketten korán kelünk és van időnk kényelmesen elkészülni.Ez nagyon ritka fordul elő,általában mind a ketten elalszunk.
Aztán ott volt a másik véglet,amikor mind a ketten 7:40-ig alszunk és csak kapkodni volt időnk.Nos,hazudnék ha azt mondanám,hogy ez szinte sohasem történik meg velünk.

-Akkor majd találkozunk.-mondtam kedvesen.Marinette egyeteme előtt álltunk.Mosolyogva átkarolta a nyakamat és hozzám bújt.
-Szia!-nyomott egy puszit az arcomra,majd berohant az ajtón.
Aztán sarkon fordultam és sietve elindultam a sulim felé.
Hiába rohantam,még így is öt percet késtem.
Sűrü bocsánatkérés közepette elfoglaltam egy helyet a szélső sorban.
Leraktam a cuccaimat a padra és elkezdtem egy toll után kutatni.
Vagy ötször áttúrtam a táskámat,de egy darab írószert sem találtam.Már kezdtem feladni,amikor valaki figyelemfelhívóan köhintett egyet.
A lány felé fordultam (mert ugye lány volt) és leesett az állam.
-Tessék.-nyújtott felém egy tollat.
Meglepetten néztem rá.
-Köszi.-vettem el és igyekeztem nem eltátani a számat meglepettségemben.
A lány ugyanis nem volt más,mint Laila.Ugyanolyan volt,mint mikor először találkoztunk.Ugyanaz a barna haj,barna szem,és kreol bőr.Fehér trikót viselt amire nagy betükkel fel volt írva,hogy Believe.Fekete nadrágot viselt,egy telt talpú magassarkúval.
Nem jött hogy elhidjem.Mit keres ő itt?Nem elutazott?Vajon felismert?És a legfontosabb:Marinette mit fog szólni,ha megtudja,hogy Laila velem jár egy osztályba?

Az óra végén visszaadtam Lailának a tollat és igyekeztem elhúzni minél előbb a csíkot.
-Várj!-kiáltott utánam.Francba.
-Igen?-fordultam vissza félve.
-Tudod,olyan ismerősnek tüntél...-mondta és elmélyülten végigmért.-Jaj,bocs,ez egy kicsit furán hangzott...De mégis olyan ismerős vagy.....-Kérlek,ne jussak eszedbe!!gondoltam.-Megvan!Te vagy Adrien.Adrien Agreste!-mondta.Francba.
-Igen.-motyogtam.Laila arca egyből felvillanyozódott.
-És hogy vagy?Ó ezer éve találkoztunk...Mesélj magadról!Hogyhogy te is itt vagy?-kérdezgetett és közben elkezdte a haját igazgatni.-Micsoda véletlen!Mintha a sors akarta volna...-mondta és csábosan elmosolyodott.
Ch.A sors maximum annyit akar,hogy minél előbb elhúzzak innen.
-Aha,biztos.-hagytam rá.-De ha most megbocsájtassz,kémiára kell mennem.-hátráltam az ajtó felé.
-Neked is kémiád lesz?!-kiáltott fel hitetlenkedve.-Nekem is.Gyere,menjünk együtt.-azzal megragadta a karomat és kihúzott a teremből.

Hogy nem vettem eddig észre Lailát?Hisz egy órára jártunk!Ennyire vak lennék?!Á,nem,nem hiszem.Lehet,hogy csak most érkezett a suliba,mint kilencedikbe...Ezaz!Ez lehet!

Laila megállt a szekrényénél,ami fájdalmasan közel volt az enyémhez.
Mikor kinyitotta a szekrényét,megláttam a képeket,amiket a szekrény ajtajára ragasztott.A nagy részén ő szerepelt egy-egy fiúval.De tényleg!Minden képen egy másik fiúval pózolt.Hülye kis ribi.
Csak egy pillanat erejéig láttam a képeket,de ennyi nekem elég volt,hogy megjegyezzem.
-Akkor,megyünk?-kérdezte és hátradobta a haját.
Ch.Kiváncsi vagyok Marinette mit fog szólni.
Ezt hamarosan meg is tudtam.

Mikor vége lett a sulinak boldogan fellélegeztem.Elindultam a kijárat felé,Lailával a nyomomban.A csaj egész nap a nyomomban volt és be sem ált a szája.Gondolom el akarta nekem mesélni azt a pár évet amit ,,külön'' (??) töltöttünk.
Amikor kiléptem a suli kapuján,az első amit észrevettem,az Marinette mosolya volt.
A korlátnak dőlve ált és rám várt.Viszont,amint meglátta,hogy kivel jövök ki,lefagyott az arcáról a mosoly.
Laila közben abbahagyta a beszédet és abba az irányba nézett,mint amerre én.
-Szia Marinette!-léptem oda a lányhoz és egy puszit nyomtam a szájára.
-Szia!-mondta halkan.
-Adrien,ő ki?-lépett oda hozzánk Laila.
-Marinette vagyok.-mondta és elmosolyodott.Viszont nem volt semmi kedvesség benne (mármint a mosolyában).
-Aham...És te vagy..-kezdte és rám pillantott.
-A barátnőm.-mondtam és elvigyorodtam.Kedvesen átkaroltam Marinette derekát,mire ő is elmosolyodott.
-Igen!Már tizedik óta együtt vagyunk!-mondta felvillanyozódva.
Laila arca meg közben átváltott a csodálkozásból undorodásba.
-Értem.-morogta.-Akkor én megyek is.Adrien,holnap találkozunk.-azzal hátradobta a haját és elsétált.

Nem sokkal később már a nappalinkban voltunk.Marinette idegesen rágcsálta a szája szélét,miközben elmeséltem,hogy hogy futottunk össze.
-Aham.-bólintott a végén.Csak ennyi.Valamin nagyon gondolkozhat.
-Hé,ugye nem arra gondolsz,hogy esetleg nekem...tetszene.-néztem rá felháborodottan,mire lesütötte szemét.
Csodálkozva felpattantam és odamentem hozzá.Letérdeltem elé,és felemeltem az állát,hogy a szemembe nézhessen.
-Azon gondolkodtál,ugye?-kérdeztem kimérten.
Egy aprót bólintott.Kék szemében szomorúság csillogott.
Óvatosan kisimítottam egy hajtincset az arcából,mire elvörösödött.
Valójában rengeteg mindent tudtam volna abban a percben mondani.Szomorú voltam,amiért ennyire nem bízik meg bennem.Fel voltam háborodva,ugyanazért.Azonban valahol mélyen megértettem.Én is megilyedtem volna...
Vettem egy mély levegőt és kitisztítottam a fejemet.Úgy éreztem meg kell nyugtassam.
-Tudod,nekem az olyan lányok jönnek be,akik nem adják ki másnak magukat.-szólaltam meg hírtelen.-Akik őszinték velem.Akik gondolnak rám.Akik igyekeznek megóvni.Akik jól tudnak rajzolni.-mondtam és felegyenesedtem.Marinette zavartan pillantott rám.-Akiket nem zavarja,hogy folyamatosan sajtól bűzlök.Akik ágyba hozzák nekem a reggelit.Akiknek csillogó,kék szemük van és gyönyőrű,sötét hajuk.Akik megnevettetnek...-újra rá pillantottam.-És nem utolsó sorban,akik hűségesek hozzám.Tudom,marha nehéz ilyet találni,és csak egy hülye hagyná elengedni az ilyeneket.-mondtam és elmosolyodtam.
Marinette zavartan felállt és odalépett hozzám.Felnézett rám.
-Sajnálom.-suttogta.
-Nincs mit.-mondtam kedvesen.-Mostmár kvittek vagyunk.-mondtam és Mattra gondoltam.
-Igen.-motyogta és óvatosan megcsókolt.

💜Helókabelóka!!💜
Na,hogy tetszett?Elfogadható vagy kiritikán aluli lett?
Bocsánat,hogy ilyen későn hozom az új részt,de...minek is szépítsem,fogalmam sem volt,hogy mit írjak!
Végül aztán ez sült ki belölle.Remélem tetszett!