Miraculous [HUN]

3.évad/Mr. és Mrs.Agreste

Adrien szemszöge:
Kisimítottam egy hajtincset az arcomból,majd szorosabbra húztam a nyakkendőmet.
Nem lesz ez így jó...Olyan hülyén nézek ki...
-Meg vagy már,Adrien?-kiabált be Nino a fürdőszobába.
-Attól függ.-morogtam magamelé,majd kinyitottam az ajtót.
Nino hozzám hasonlóan,öltönyben állt előttem.Szemüvege mögül gyorsan végigmért.
-Esetleg ne állj úgy mintha karót nyeltél volna.-tanácsolta.
-Nem megy.-morogtam.-Túlságosan is kényelmetlen ez a szerelés.
-Hát ez van.Na gyere.Alya most üzent,hogy ők már ott vannak.-mondta.
Az ,,ott" alatt a templomot értette,viszont ha kimondta volna,ott helyben estem volna össze.
-Na,hogy néz ki?-jelent meg Castiel a konyhaajtóban.
-Idegesen.-mondta Nathan,aki ott állt mellette.
-Majd megnézem,hogy te milyen laza leszel,mikor te fogsz házasodni.-köptem a szavakat.Idegesen begomboltam a zakómat.
-Hé,hátrább az agyarakkal!-mondta Castiel,majd Ninohoz fordult.-A taxik most érkeztek meg a ház elé.
-Oké.Adrien vedd fel a cipődet,és fejezd be az idegsekedést.-parancsolt rám a legjobb barátom.
Fél tizenkettőkor mind a hatan beszáltunk a taxikba.Castiel,Nathan és Eliot ment egy taxival,mi meg Ninoval és Nathaniellel egy másikkal.
Ja,igen Chloé harcolta ki Nataniel jelenlétét az előkészületekben,mivel ő Marinettnek segít,meg ő az egyik koszorúslánya,Nataniel legyen az én egyik lovagom.Csodás,mondhatom.

Hét perc és ötvenkét másodperc múlva megálltunk a templom előtt.
Mikor kiszálltam a kocsiból,éreztem,hogy megrogynak a lábaim az idegességtől.Még szerencse,hogy Castiel nem hagyott összeesni.
Milyen szép is lett volna.Hat titkosügynöknek öltözött fiatal kiszáll a taxikból és az egyik,aki nem mellesleg a vőlegény,egyből pofára esik a nap tiszteletére.
-Végre,itt vagytok!-sietett felénk Marinette apukája.-Adrien jól vagy?-fordult felém.
-Igen.-motyogtam.-Csak egy kicsit izgulok.
-Az előbb majdnem feltörölte a betont.-mondta röhögve Castiel.
-Hozok neked egy pohár vizet.És ha lehet ne álljatok a napon sokáig.Nagyon meleg van ezekben az öltönyökben.-mondta feszengev,majd elsietett.
-Szimpi Marinette faterja.-motyogta Nathan.
-Vagyis Adrien jövendőbeli apósa.-commentálta Nino.
-Sziasztok!-lépett oda hozzánk Emmy.Egy sárga ruhát viselt,vörös haját szépen begöndörítette.-Alyáék üzenik,hogy ne gyertek hátra,mert most sminkelik Marinettet.Addig is bemehettek.Idekint dögmeleg van.-legyezgette magát.
Nem mondod?!Tudod nem te vagy talpig feketében nyáron!-gondoltam magamban.
-Tizenkettőig kész lesztek?-kérdezte szórakozottan Castiel,mire a barátnője szúrós tekintettel nézett rá.
-Ha tudsz sminkelni,nyugodtan jöhetsz segíteni.-mondta szikrázó tekintettel,majd sarkon fordult és elindult abba az irányba,ahonnan jött.
-Még van húsz perc.-mondta Nino,miközben beléptünk a hűvös templomba.
Az első sorokban,már javában folyt a nyüzsgés.Ott volt a volt osztályunk,Marinette nagyszülei és a nagybácsija.Na meg Nathalie.
-Tessék,Adrien!-termett mellettem Marinette apukája és a kezembe nyomott egy müanyag poharat.
-Köszönöm.-motyogtam és beleittam.
-Ó és a szüleim szeretnének megismerni.-jegyezte meg halkan,amitől az orromon jött vissza a víz.
-Hogy?-kérdeztem fuldokolva.
-Igen,meg akarják ismerni az unokájuk vőlegényét.-mondta kínosan.-Próbáltam lebeszélni őket róla,hogy nem érsz rá,meg majd az esküvő végén,de megmakacsolták magukat...Ó,itt jönnek!-kiáltott fel Marinette apja.-Sok sikert!-azzal már el is tünt mellöllem.
Ekkor vettem csak észre,hogy két idős ember tart felénk.
-Én asszem,megnézem,hogy hogy állnak a lányok.-mondta Eliot.
-Veled megyek.-mondta Nathan és már el is menekültek.
Ekkor értek oda hozzán Marinette nagyszülei.
Mind a négyünket végigmértek,tetőtöl talpig,majd megszólalt a nagymama.
-És melyikőtök a vőlegény?-kérdezte megvetően.
-Én vagyok az.-emeltem fel a kezemet zavartan.
A nagymama feljebb tolta az orrán a szemüvegét,majd egészen közel hajolt az arcomhoz.
-Hát a mai fiatalokhoz képest elég elviselhető.-mondta vékony,lenéző hangján.-Mondcsak,ugye nem szoktál alkoholt fogyasztani?-kérdezte.
-Nem.-ráztam meg a fejemet értetlenül.
-És cigarettázni?-firtatott.
-Nem.Még ki sem próbáltam.-mondtam védekezően.
-Mhm.-bólogatott.-Nagyon ajánlom,hogy ne a mi kis Marinettünk mellett kapjál rá.-mondta vészjóslóan.A szavai hallattán a földön koppant az állam.
-Eszem ágában sem volt.-sziszegtem.
-Rendben.Örülök neki.Szólíthatsz Betti mamának.-mondta egy fokkal kedvesen.
Erre nem tudtam mit reagálni.
-Na gyere Patrik.Üljünk le.Majd később még beszélgetünk.-szólt oda nekem,majd megragadta a férje kezét,aki végig csendben figyelt minket.
Csendben elcsoszogtak mellöllünk.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem.
-Nem tudom.-vonta meg a vállát Nino.-Figyelj Adrien!Öt perc múlva kezdünk.-mondta izgatottan,majd magragadta a karomat és előre vonszolt.
-A lányok készen vannak.-állt meg mellettünk Nathan.
-Oké,emberek.-dörzsölte össze a kezét Nino.-Adrien,ha lehet ne ess össze.Nathaniel,ne állj ilyen görnyedten.Eliot bírd mi kérlek ezt az egy órát cigi nélkül.Nem,most nem mehetsz ki!Castiel,kérlek vigyázz,nehogy megszökjön.Nathan te jól vagy.-tartott egy gyors szemlét Nino.
Ekkor mozgolódást láttam a bejáratnál.
-Kezdünk.-suttogta izgatottan Nino és mellém állt.
Mikor megláttam Marinettet,azt hittem menten összeesek.Az apukája mellett lépkedett felénk,a magassarkú cipőjében egyensúlyozva.Haja hullámosan omlott a vállára,kék szeme ragyogott a boldogságtól.Közben a háttérben szólt a nászinduló.
Rózsaszín ruhája csak úgy hullámzott körülötte.Jobb kezében egy csokrot szorongatott.
Már alig pár lépésnyire voltak töllem.
-Adrien,húzd már fel az álladat a földröl.-sziszegte oda nekem Nino.
Mikor Marinették odaértek hozzánk,az apja szipogva ,,átadta" nekem a lányát,majd helyet foglalt az első padban.
Marinettel egymásba karolva léptünk a pap felé,aki közben elfoglalta a helyét előttünk.Kinyitotta a kis könyvét,majd elkezdte a szertartást.
Mondjuk én semmit sem hallottam belölle,a szemem sarkából végig Marinettet figyeltem.A keze,amelyikben a csokrot tartotta,teljesen fehéredett és folyamatosan remegett.
Ennek ellenére mosolyogva pillantott vissza rám,mire összerándult a gyomrom.Rettenetesen szép volt ebben a ruhában.
-...mostpedig hallgassuk meg a jegyesek esküit.-hallottam meg a pap utolsó szavait.
Marinettel egymással szembe fordultunk és megfogtuk egymás kezét.
-Marinette Dupain-Chenge,haljuk a te esküdet.-szólította fel a pap.
Marinette zavartan elmosolyodott,és szorosabban markolta meg a kezemet.
-Nos,Adrien.Te voltál az a fiú,akiről kilencedikes koromtól fogva megállás nélkül álmodoztam.Már az első napon belevésted magadat az eszembe.Először az idegeimre mentél,majd később teljesen levettél a lábamról.-mosolyodott el az emléken.-Sokáig nem mertem tenni semmit.A távolból figyeltelek,tehetetlenül.Aztán a legjobb barátnőm kiharcolta,hogy elmenjek hozzád.Pontosan emlékszek arra a napra.Akkor jöttünk össze.-mondta,mire nekem is fülig szaladt a szám.-Aztán telt-múlt az idő.Nem tudom hogy,de elérted,hogy méginkább beléd szeressek.Aztán elmentem New Yorkba.Bevallom,az idő nagy részben azon pörögtem,nehogy ,,elcsábítson" a kis róka,aki egy ideje a közeledben ólálkodott.Aztán,mikor nem jöttél ki elém a reptérre elszakadni készült bennem valami.Dühös voltam és csalódott.Azt hittem bekövetkezett az amitől tartottam.Viszont otthon nem az fogadott.Akkor kérted meg a kezemet.És most ahogy itt állsz előttem,úgy érzem én vagyok a legboldogabb ember a világon.-mondta,miközben egyre szaporábban pislogott.-Mert szeretlek.Teljes szívemből.És esküszök rá,hogy örökre szeretni foglak.-fejezte be elcsukló hangon.
Kezével óvatosan megtörölte a szemét,ügyelve arra,hogy nehogy elkenje a sminkjét.
-Köszönjük.-mondta komoran a pap.-Mostpedig hallgassuk meg Adrien Agreste esküjét.
Igyekeztem megfékezni a gondolataimat és kitisztítani a fejemet.Rápillantottam Marinette arcára és hírtelen kitisztult a fejem.
-Bogaram.-kezdtem bele.-Mikor első nap megláttalak,nem is hittem volna el,hogy pár évvel később így fogunk egymás előtt állni.Te voltál és vagy a legfontosabb ember az életemben.Kedves vagy,bátor és gyönyörű.-itt nyeltem egy nagyot.-El sem tudom mondani,milyen gyönyörű vagy most.Legszivesebben magamhoz ölelnélek és soha többet nem engednélek el.Szeretlek Marinette és ha rajtam múlik örökké szeretni is foglak.Nagyon hálás vagyok,azért,hogy itt vagy nekem.Ha te nem lettél volna ez az Adrien,akit most ismersz és szeretsz nem is létezett volna.Szóval ígérem,hogy örökké szeretni foglak.És soha nem foglak magadra hagyni,még a nehéz pillanatokban sem és örökké vigyázni fogok rád.-mondtam.
Marinette boldog mosollyal nézett fel rám.
-Köszönjük.Mostpedig kérném a gyűrűket.-mondta unottan a pap.
Castiel máris mellettünk termett,a kezében a párnával.
-Szóval.Marinette Dupain-Chenge,elfogadod férjedül az itt megjelent Adrien Agrestet?
Marinette mosolyogva bólintott.
-Igen.-mondta határozottan és az ujjamra csúsztatta az gyűrűt.
-Adrien Agreste.-fordúlt felém.-Elfogadod feleségedül az itt megjelent Marinette Dupain-Chenget?
-Igen.-mondtam vigyorogva és felhúztam Marinette ujjára a gyűrűt.
-Akkor ezennel Mr. és Mrs. Agreste vagytok.-hírdette ki ünnepélyesen.-Megcsókolhatod a menyasszonyt.
Vigyorogva Marinette felé fordultam.Óvatosan közel hajoltam hozzá,amikor kiszúrtam valamit a szemében.Zavartan pillantgatott a rokonai felé.
Á,szóval nem akar megcsókolni a rokonai előtt?-esett le,viszont nem törődtem vele.
Határozottan megragadtam a derekát,majd ráhajoltam rózsaszín ajkaira.
Amikor megcsókoltam az összes meghívott éljenezve elkezdett tapsolni.
Marinette átkarolta a nyakamat,úgy bújt hozzám.Én meg ettől felbátorodva csókoltam tovább.
Egy idő után,óvatosan eltolt magától.Arca rózsaszín volt,szeme boldogan csillogott.
Belekarolt a jobb karomba,majd óvatosan elkezdett a lépcsők felé tipegni,amik elválasztottak a rokonoktól,meg a többiektől.
Viszont,amikor rálépett a második lépcsőfokra,éreztem,hogy megtántorodik.Belekapaszkodott a karomba,és így sikerült megtartania magát valamicskét.
-Jól vagy?-kérdeztem halkan.
-Ilyet soha többet.-sziszegte.
Egy hírtelen gondolattól vezérelve felkaptam a karjaimba.Marinette csodálkozva pislogott rám,mire el kellett vigyorodnom.
-Nem hagyhatom,hogy eltörd valamidet.Azt mondtam örökre vigyázni fogok rád.-suttogtam,mire mosolyogva belefúrta a fejét a mellkasomba.
Lassan elértem a rokonok meg a barátok köréig.
-Marinette!-lépett oda hozzánk egyből Emmy.-Gratulálok!
-Köszi.-mondta Marinette mosolyogva.
-Ha Adrien letesz,megöllelnélek.-mondta.
-Jó.De vigyázz,nehogy elessen.-mondtam kelletlenül és leraktam a menyasszonyomat.
-Adrien!-lépett oda hozzám Marinette apukája.-Gratulálok!-fogott velem kezet.
-Köszönöm.-biccentettem.
Marinettet akkor már elragadták a lányok.Amikor odapillantottam éppen Alya szorongatta.
-Annyira örülök nektek,Adrien!-mondta szipogva az... anyósom.
-Bravó Adrien!-veregette meg a vállamat Nino.
-Kösz.-mondtam.-Figyelj,nem kéne a barátnődre figyelned?Mindjárt leesik onnan.-mutattam az egyik padsor felé.Alya éppen igyekezett felmászni,magassarkúban.
-Nem lesz semmi baja.-legyintett.
-Figyelem!-kiáltotta.-Ha megkérhetném a násznépet,sziveskedjék átfáradni a szemközti hotelbe,ahol a lagzit fogjuk tartani!-mondta.-Mondom,MOST!-kiáltotta,mire mindenki meglódult a kijárat felé.
Marinette az egyik padnak támaszkodva nézett rám.
-Na,megvagy?-kérdeztem.
-Ezek borzalmasak.-motyogta.
-Én mondtam,hogy be kell őket tiltani.-mondtam vigyorogva.-Na,mehetünk Mrs.Agreste?-kérdeztem és felé tartottam a karomat.
-Hogyne,Mr.Agreste.

Sziasztok!
Itt lenne az új rész.Bocsánat,hogy ilyen sokáig tartott.A helyesírási hibákért bocsánat,nem volt időm átnézni.
Remélem tetszett.