Miraculous [HUN]

3.évad/,,Örökké"

Adrien szemszöge:
Remegve vártam,hogy végre megérkezzen.
16:35-most szállt le a gépe!-írta Nino.
Egy bólintás kíséretében leraktam a telefonomat az asztalra,majd megigazítottam egy párnát a kanapén.
Nem megy ez nekem.Túl ideges vagyok.A nadrágomba töröltem izadt,remegő tenyeremet.Tíz perc és itthon lesz.Tíz perc,amit még nélküle kell töltenem.Az egy hónaphoz képest semmiség,mégis egy örökkévalóságnak tünt,mire meghallottam a lenti ajtó nyitódását.
Megtapogattam zakómnak a zsebét,hogy megbizonyosodjak róla,hogy nem hagytam el azt a kis tárgyat,amit már egy hete magamnál hordok.
Idegesen beletúrtam a hajamba.Csak össze ne essek az idegességtől...
Hírtelen megfordult az kulcs a zában.Egyből odafordultam.
Mikor kinyílt az ajtó,azt hittem menten összeesek.
Kék szeme szikrázott a dühtől,viszont,amint meglátott csillapodni kezdett a tűz a szemében.
-Adrien...?-kérdezte halk,elfúló hangon.
-Igen,Bogaram?-néztem rá kedvesen,miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni remegő térdeimet.Még gyönyörűbb volt,mint mikor elváltunk.
-Adrien!-kiáltott fel.Hangja boldog és megkönnyebült volt.
A kezében tartott sporttáskát a földre ejtette,miközben átlépte a küszöböt
Nagy léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot,majd a karjaimba vetette magát.Boldogan öleltem magamhoz,miközben ő a vállamba fúrta az arcát.
Vigyorogva a barátainkra néztem,akik mindvégig az ajtóban álltak.Nino mosolyogva feltartotta a hüvelykujját,Alya meg biccentett egyet felém.
-Hiányoztál...-motyogta Marinette alig hallhatóan.
-De most itt vagyok.-suttogtam a fülébe.
Közben Alya halkan,hogy ne zavarjon meg minket,berakta a lakásba Marinette táskáit,majd egy kacsintás kíséretében becsukta az ajtót.
Mikor magunkra maradtunk, elérkezettnek éreztem a pillanatot.
Lassan eltoltam magamtól a barátnőmet és a zsebemhez nyúltam.
Viszont,nagy meglepetésemre a semmi markoltam meg.Leplezett csodálkozással villámgyorsan áttapogattam a zsebemet,majd a másikat is.Semmi.Gyorsan körbenéztem magamkörül,hátha elejtettem a dobozkát.Semmi...
Közben Marinette bement a konyhába,majd visszatért egy pohár vízzel.
Én meg szép lassan infarktust kaptam.Hova rakhattam?Kiforgattam az összes zsebemet,de semmi.Mostmár nem is próbáltam leplezni idegességemet és a csodálkozásomat.
Hírtelen Marinette köhintett párat.Mikor rápillantottam,elállt a lélegzetem.Ugyanis Marinette a falnak dölve állt,kezében az én kis bársonydobozkámmal.
-Ezt keresed?-kérdezte huncut mosollyal az arcán és megforgatta az ujjai közt a dobozt.
-Mégis hogy...mikor...-kerestem a szavakat,de aztán rájöttem,hogy hogy szerezte meg.Mikor megöleltem,akkor nyúlhatott bele a zsebembe.
-Talán ezt keresi a cicus?-kérdezte incselkedve.
-Te...-mosolyodtam el és odaléptem hozzá.
-Meg akartad kérni a kezemet?-kérdezte óvatosan.
Elmosolyodtam.
-Szerinted?Biztos hobbiból mászkálok egy gyűrűsdobozzal a zsebemben.-ironizáltam.
-Hát...belőled kinézem.-mondta mosolyogva.
-Igen?-vontam fel a szemöldökömet.-Akkor ha megkérhetem a kisasszonyt szíveskedjen visszaadni a dobozt,hogy hagyományosan is megcsinálhassam a lánykérést.
Marinette fülig pirult,de azért a kezembe nyomta a kis dobozt.
Óvatosan letérdeltem elé,majd felnéztem a kék szemébe.Lassan kinyitottam a dobozt és felé tartottam.
-Marinette...megtísztelnél azzal,hogy az életed hátralévő részét velem töltöd?A feleségemként?-kérdeztem halkan.
Marinette szemét elfutották a könnyek.Kezét a szájára tapasztotta,nehogy előtörjön belőle a sírás.
-Igen.-suttogta alig hallhatóan.-Igen!-mondta egy kicsivel hangosabban,majd térdre vetette magát előttem és átkarolta a nyakamat.
Halk sírásba kezdett a vállamon.Én türelmesen simogattam a hátát,miközben igyekeztem fékezni kitörni készülő örömömet.

Marinette szemszöge:
Mikor kinyitottam az ajtót mindenre fel voltam készülve csak arra nem,ami bent fogadott.
Úgy gondoltam,hogy ott fogom találni a kanapén Lailát és Adrient,egybásba gabalyodva,miközben csókolóznak.Csak a gondolattól megfájdúlt a szívem.
Viszont nem ez a kép fogadott.Adrien ott állt pár lépésnyire az ajtótól,viszont (szerencsére) nem Lailaval.
Amikor megláttam,menten csillapodni kezdett a dühöm.Egy zakót viselt,ami valljuk be marha jól állt rajta.Haja a homlokába hullott.Zöld szemével zavartan meredt rám.
-Adrien...?-kérdeztem a megszokottnál jóval halkabban.
-Igen,Bogaram?-kérdezte kedvesen.Egy pillanatra azt hittem,hogy azt mondja,hogy ,,Beszélnünk kell!" vagy bármi ilyesmit,viszont nem ez történt.
A megkönnyebbüléstől,majdnem összecsuklottak a lábaim.
-Adrien!-kiáltottam fel megkönnyebülten.A kezemből kicsúszott a táskám,mikor elindultam felé,de nem törődtem vele.
Adrien karjaiba vetettem magamat,ő meg szorosan magához szorított.
-Hiányoztál.-motyogtam,mikor megéreztem az illatát.Csak most jöttem rá,hogy mennyire hiányzott.
Az ölelése,az illata,a hangja,a mosolya,a pillantása,a teste melege,mind mind rettenetesen hiányzott és ez csak most tudatosult bennem.
-De most itt vagyok.-suttogta a fülembe.
Miközben öleltem,valami szögletes tárgyat véltem felfedezni a zakója zsebében.Óvatosan,hogy meg ne érezze,kiemeltem belőle a doboz.
Elcsodálkoztam.De hisz ez egy gyűrűs doboz!
Halk ajtócsukódást hallottam.El is mentek Alyáék.Szép,mondhatom.Rámhozták a frászt,aztán meg csak úgy lelépnek.
Adrien lassan kibontakozott az ölelésből és a zsebéhez nyúlt.A zsebéhez,amiben nem volt semmi.
Látszólag nagyon megijedt,amikor a semmit markolta meg.
Ilyedten elkezdett kutatni a doboz után.Majdnem elnevettem magamat,miközben néztem,úgyhogy jobbnak láttam,eltünni.
Bementem a konyhába,ahol egy hónap után sem változott semmi és töltöttem magamnak egy pohár vizet.
Mikor visszatértem Adrien még mindig kétségbeesetten kereste a dobozkát.
Figyelemfelkeltően köhögtem párat,mire felkapta a fejét.
-Ezt keresed?-kérdeztem,feltartva a dobozt.
-Mégis hogy...mikor...-motyogta döbbenten.
-Talán ezt keresi a cicus?-kérdezt incselkedve.
-Te...-mosolyodott el és odalépett hozzám.
-Meg akartad kérni a kezemet?
Legszívesebben leharaptam volna a nyelvemet.Minek kérdeztem meg?És mi van ha ez nem is az övé?Vagy...
-Szerinted?Biztos hobbiból mászkálok egy gyűrűsdobozzal a zsebemben.-mondta ironikusan.Szóval így állunk?!
-Hát...belölled kinézem.
-Igen?-vonta fel a szemöldökét.-Akkor ha megkérhetem a kisasszonyt szíveskedjen visszaadni a dobozt,hogy hagyományosan is megcsinálhassam a lánykérést.-mondta mosolyogva.
Éreztem,hogy elvörösödök.Gyorsan a kezébe nyomtam a dobozt.
Adrien mosolyogva féltérdre ereszkedett előttem,majd kinyitotta a dobozt és felém tartotta.
-Marinette...megtísztelnél azzal,hogy az életed hátralévő részét velem töltöd?A feleségemként?-kérdezte,mire elfutották a szememet a könnyek.
-Igen.-motyogtam alig hallhatóan.-Igen!-ismételtem meg egy kicsit hangosabban.
Éreztem,hogy a lábaim felmondják a szolgálatott.Térdre estem Adrien előtt és a nyakába borultam.A poharat,amit a kezemben fogtam elejtettem és ripityára tört,viszont ez volt az utolsó dolog,ami abban a percben érdekelt.
Boldog sírásba kezdtem Adrien vállán,miközben ő megnyugtatóan simogatta a hátamat.
-Szeretlek.-suttogtam a fülébe.-Mindennél jobban.-motyogtam,a könnyeimen át.
-Én is szeretlek téged.Örökké.-mondta és magához szorított.