Miraculous [HUN]

3.évad/,,Dolga van..."

Reggel tízkor,miközben a konyhaasztal mellett reggeliztem,beállított Emmy.Haja borzos volt,arca beesett.
-Szia!-morogta.
-Emmy!-pattantam fel.-Hogy vagy?-kérdeztem aggódva.
-Kávét.-motyogta,mintha meg se hallotta volna kérdésemet és leroskadt az egyik székre.
-Oké.-mondtam és odaléptem a kávégép elé.
-Ha legközelebb inni merek,kérlek téríts észhez.-motyogta kimerülten.
-De én ma elmegyek.-mondtam szomorúan és leraktam elé a kávésbögréjét.
-Tényleg!-kapta fel a fejét.-Te ma elmész!Én meg itt nyavajgok!-mondta döbbenten és egy húzásra kiitta a kávéját.-Mit akarsz ma csinálni?Vásárolhatunk ha akarod...vagy csak sétálhatunk...Mondjuk ellátogathatnánk a szoborhoz...-kezdtett töperngeni.Már nyoma se volt rajta a fáradságnak.-Ó,vagy elmehetnénk a srácokkal...
-Hé,elég lesz!-szóltam közbe nevetve.
-Már becsomagoltál?Mert ha nem segíthetek...-mondta izgatottan.
-Már tegnap becsomagoltunk,nem emlékszel?-kérdeztem kedvesen.
-Ja tényleg...akkor elugorhatunk a kedvenc kávézódba!
-Ha lenyugodsz elugorhatunk oda.-mondtam mosolyogva,mert Emmy már talpon volt,a szemében meg valami fura fény csillogott.Gondolom a másnaposság mellékhatása...
-Oké,szólok a többieknek,hogy ott találkozunk.-mondta és elindult kifelé.
-De azt is mond,hogy maximum egyig maradok.-kiáltottam utána.-Mert a gépem fél háromkor indul.-magyaráztam.
-Oké.-biccentett.

Húsz perc múlva abban a kávézóban ültünk,ahol megismerkedtem a többiekkel.
-Ugye nem haragszol a tegnapi miatt?-kérdezte bünbánó arckifejezéssel Eliot.
-Nem.-mondtam kedvesen.-De többet nem fogok veletek bulizni.-mondtam konokul.
-Miért?-kédezte felháborodottan Nathan.
-Tényleg te kérded?-néztem rá csodálkozva.
-Miért,mit csináltam?-kérdezte.
-Arcon büfögtél.-mondtam undorodva.
-Ja,csak annyi?!-legyintett.-Egyszer telibe hánytam Castielt és meg se kottyant neki.
Undorodva meredtem a két fiúra.
-Ti állatok.-mondtam fintorogva.
-Ch.Az semmi.-legyintett Eliot.Most minek kell egymást überelni?-Meséld el neki hogy találtál meg ma reggel.-mondta röhögve és Larához fordult.
-Inkább nem érdekel.-szóltam közbe még mielőtt valami mégborzalmasabbat hallanék.
-Szóval...Ma hazarepülsz.-kezdte Röné.
-Ühüm.-bólintottam.
-És...mikor érkezel meg?
-Hát kábé négy és öt között,itteni idő szerint.-mondtam elgondolkodva.
-Este feltétlenül hívj fel.-mondta komoran Emmy.
-Oké,felhívlak.-biccentettem felé.
-Legközelebb én akarok menni cserediáknak.-mondta Emmy.-Kíváncsi vagyok a te világodra.-mondta nekem.
Ó ha azt te ismernéd..Eldobnád az agyadat.
-Mikor indulsz a repülőtérre?-kérdezte Eliot.
-Fú,hát egy körül.
-Kikisérünk.-mondta,mire mind elkezdtek bólogatni.
-Jaaa,könnyes szemmel fogunk csápolni,mikor felszáll a gép.-mondta Castiel,mire mind elnevettük magunkat,Emmy meg oldalba böket.
-Hogyne.-mondtam szarkasztikusan.
-Nem hiszed?-kérdezte vigyorogva Castiel.-Nekem már most könnyezik a szemem.-mondta szórakozottan és elkezdte legyezgetni az arcát,mintha attól félne,hogy lefolyik a sminkje.
-Jó,elég lesz.-szólt közbe Emmy.
-Most miért?Baj,hogy mindjárt sírok?-kérdezte tettetett felháborodással Castiel.
Emmy lazán tarkón csapta,mire Castiel még jobban elkezdett röhögni.
-Jolvan,csak hülyülök.-mondta és átkarolta a barátnője vállát.

Az a pár óra,amit a kávézóban töltöttünk hamar elröpült,és amikor észbe kaptam,már a metrón ültünk,a reptér felé.
Emmy és Nathan,hosszas viaskodás után,elszedte töllem a táskáimat,hogy könnyítsenek a terhemen.
Amint beléptünk a hatalmas csarnokba,elszorult a torkom.
-Akkor mi elmegyünk megvenni a jegyet!-próbálta túlkiabálni a tömeget Emmy.-Ti meg elviszitek a csomagokat.
-Oké.-mondta Lara,de csak a szájáról lehetett leolvasni,hogy mit mondott.
Emmy-vel,Castiellel és Nathanan a hosszú sorok felé indultunk.
-Mindenki beáll egybe.-adta ki az utasítást Castiel.
-Igenis!-szalutált vigyorogva Nathan.
Nevetve beálltam egy jó hosszú sor végére.A többiek ugyanígy tettek.
Kábé egy fél órába telt,mire az egyikünk elért a pulthoz.
Miután megvoltunk az iratokkal meg a többivel,megkerestük a csapat másik felét.
-Siessetek!-kiabálta Lara.
-Itt vagyunk,ne ordibálj már.-morogta Emmy.
-Tessék,ezt neked vettem.-fordúlt felém Röné,majd a kezembe nyomott egy újságot.-Unatkozás ellen.
-Köszi.-mosolyogtam rá.
-Te jó ég,most jön a szomorú rész.Emmy,zsepít!-sipította kislányosan Castiel és igyekezett felfelé pislogni.
-Igazán humoros.-mondta unottan a barátnője.
-Jó,abbahagytam.-mondta mosolyogva Castiel.-Na,gyere ölelj meg még mielőtt tényleg elbőgöm magamat.-mondta széttárt karral.
Hagytam,hogy magához húzzon.
-Ja és a nyári szünetben megyünk boldogítani titeket.-mondta,Adrienre gondolva.
-Na,azt megnézem.-mondtam hitetlenkedve.
-Meg bizony.-mondta a fiú és elengedett.
Sorra elbúcsúztam a többiektől.
-Vigyázz magadra!-mondta Emmy,mikor utoljára odaléptem hozzá.-És ha bármi baj van Adri-val,megyünk szétrugni a seggét.-mondta vigyorogva.
-Adri,mi?-kérdezte vihogva Eliot.-Haver,nem látod mi történik?A csajod hamarabb kezdett el becézgetni egy ismeretlen fiút mint téged.-mondta és beleboxolt Castiel vállába.
Emmy szemforgatva megölelt.És pont végszóra felhangzott a hangosbemondó,hogy el lehet kezdeni a beszállást a New York-Párizs járatba.
-Akkor...Sziasztok!-mondtam szomorúan.
-Szia,Marinette!-mondták kórusban.-Írj nekünk!-mondta Emmy.
-Fogok.-biccentettem.-Sziasztok!-mondtam és elindultam a gép felé.
Mikor utoljára visszanéztem,láttam hogy Castiel idétlenül csápon,sírást szinleve,Emmy meg felháborodottan csapkodja a vállát.
Mosolyogva felkaptam a vállamra a kézi-poggyászomat,és indultam a gép belseje felé.

Jó pár óra múlva,megérkeztem.Remegő végtagokkal indultam meg a csarnok felé.
-Hé,ne izgulj!-motyogta Tikki alig hallhatóan.
-Könnyű azt mondani.-morogtam.
Az út során számtalanszor elképzeltem,hogy milyen lesz,mikor meglátom Adrient.
A jelentem egy romantikus filmbe illett volna,annyira nyálas volt.És ezzel kábé mindent elmondtam róla.
Viszont,amikor beléptem a bazinagy csarnokba nem láttam sehol sem a szőke loboncát.
Csodálkozással vegyes döbbenettel nyújtogattam a nyakamat,viszont nem sikerült kiszúrnom a tömegben.
-Marinette!-hallottam meg hírtelen Alya hangját.
Barátnőm felém rohant,sugárzó mosollyal az arcán.
-Marinette!-csimpaszkodott a nyakamba.-Úgy hiányoztál!Mesélj,milyen volt?!Sokat tanultál?Álmos vagy?Esetleg éhes?Jaj,tényleg úgy hiányoztál?!-hadarta nevetve.
-Nekem is hiányoztál.-mondtam csendesen.
Közben odalépett hozzánk Nino is,majd őt követte a szüleim.
Anyuék is megölelgettek és elmondták,hogy mennyire hiányztam,viszont én semmit sem fogtam fel belöllük.
-Mi a baj kicsim?-kérdezte meg végül anya.
Nem tudom,mikor értünk ki az utcára,viszont mikor észbe kaptam már a napsütötte téren álltunk.
-Jól vagy, Marinette?-kérdezte apa is.
-Hol van?-kérdeztem halkan.
-Kicsoda?-kérdezte értetlenül apa.
-Adrien.-motyogtam elhaló hangon.
Láttam,hogy Alya és Nino sokatmondóan egymásra pillantanak.Ja,csak annyi a bökkenő hogy nekem nem mondott semmit a pillantásuk.
-Adriennek....dolga van.-mondta vonakodva Nino.
Összerándult a gyomrom.Dolga van...
Fogadni mernék rá,hogy abban a ,,dologban" Laila is benne van.
A meglepettségemet felváltotta a kitörni készülő düh.
-Gyere Marinette,itt a taxi.-mondta anya és behúzott a járműbe.
Rettenetesen dühös voltam.Hogy lehetett Adrien ilyen gerinctelen,hogy egy hónapok keresztül abban hitegetett,hogy szeret és megvár.Hát mondhatom nagyon megvárt.És a szeretetéről már ne is beszéljünk.
Mikor kiszáltunk a taxiból,anyáék hírtelen bejelentették,hogy menniük kell,majd miután szép délutánt kívántak,el is húzták a csíkot.
Értetlenül bámultam utánuk.
-Nem nyitod ki az ajtót,Marinette?-kérdezte várakozóan Nino és a lépcsőház ajtaja felé biccentett.
-De...-morogva.
Alyáék hagyták,hogy előttük menjek.
Mikor megálltam az ajtó előtt,a lábam megint elkezdett remegni,viszont ezúttal a dühtől.
Bedugtam a kulcsot a zárba és elfordítottam azt.
Az ajtó halk kattanással kinyílt,én meg mindenre fel voltam készülve,csak arra nem ami bent fogadott...