Miraculous [HUN]

3.évad/Új generáció

Néhány évvel később:
Adrien (38 éves), Marinette (37 éves), Dani (16 éves), Mad (14 éves, Arthur&Zoe (10 éves)

- Muszáj beleszólnod az életembe? - hallottam Mad hangját az emeletről.
- Megint veszekednek Daniék? - nézett rám Zoe.
- Igen - sóhajtott fel Marinette. - Felmegyek hozzájuk - mondta, miközben felpattant a kanapéról.
- Ne! Hagyd hogy megoldják a problémáikat - kaptam el a karját.
- Fogd már fel hogy azért csinálom hogy megvédjelek! - ordította Dani, majd egy hangos csattanást hallottunk.
- Ha hagyom hogy megoldják a problémáikat akkor itt vér fog fojni - mondta Marinette ilyedten.
- Jólvan - bólintottam és én is felálltam. - Zoe, Arthur... Ne hallgatózatok - néztem a kicsikre.
- Oké - vontak vállat egyszerre, miközben fel sem néztek a rajzfilmből.
- Azok veszekednek, ezek tévéznek... - ingatta a fejét Marinette.
- Legalább van időnk egymásra - vigyorogtam rá.
- Húzz már ki a szobámból! - kiabálta Mad az emeleten.
- Rögtön miután azt a kettőt szétszedtük - tettem hozzá, majd Marinettel az oldalamon felszaladtunk az emeletre.
A veszekedés Madeline szobájából hallatszott, pár csattanással kiegészítve.
- Gyerekek mi történik itt? - léptem be a szobába.
- Dani történik! - kiáltotta Mad idegesen.
- Hangsúly kisasszony! - szólt rá Marinette, mire Mad unottan megforgatta a szemét.
- Szóval mi ez a patália? - kérdeztem karbatett kézzel.
- Dani kémkedik utánam - mondta Mad vádlón.
- Miért kémkedsz a hugod után, Dani? - kérdezte Marinette.
- Nem kémkedek utána! Megvédem! - csattant fel a nagyobbik fiúnk.
- Oké! Akkor most nyugodjunk le mindanyian! Mad, Dani üljetek le és mondjátok el mi történt! - mordult fel Marinette.
- De anya...
- Nem! Leülünk és megbeszéljük! - mondta tekintélyparancsolóan Marinette.
- Oké - huppant le morcosan a székére a nagy lányunk.
- Szóval! Mi történt? - néztem egyik gyerekről a másikra.
- Mad nem képes rám hallgatni - mondta Dani.
- Ja, mert te olyan bölcs és magfontolt vagy! - gúnyolódott. - Mondcsak ki bukott meg majdnem matekből?
- Sajnálom, nem lehet mindenki olyan okos mint te! - vakkantotta Dani.
- Gyerekek! - kiáltottam fel. - Fejezzétek be!
A két gyerek morcosan elforult.
- Honnan indult ez a veszekedés? - kérdezte fáradtan Marinette.
- Van egy fiú a suliban...
- DANI!
- Mad, hagyd hogy beszéljen!
- Szóval van egy fiú a suliban, az én évfolyamomban. - kezdett bele újra Dani. - Tegnap láttam, amint elhívja Madet randizni...
- És most idejött hogy megmondja hogy semmilyen esetben se menjek el a randira - fejezete be a mesélést Madelnie.
- Miért nem akarod hogy Mad elmenjen arra a randira? - fordultam Dani felé.
- Mert! Mad nem tudja hogy milyen az a fiú! - mondta undorodva Dani.
- Nem is igaz! - kiáltott fel Mad. - Szerintem tök cuki - mondta somolyogva.
- Frászt! Hetente cseréli a barátnőit, ha nem hamarabb!
- Nem igaz!
- Dehogynem! Mozdulj ki az osztályból! - mondta Dani. - Folyton az udvaron enyeleg az éppeni barátnőjével.
- Te már csak tudod - mondta a szemét forgatva Madeline.
- Igen! Tudod ott szoktam focizni és pont látom amint térképet rajzol a barátnője szájáról! - mondta undorodva. - Mad, fog már fel hogy csak meg akarlak védeni!
- Védd meg Mayát, ne engem! - sziszegte Mad.
Dani elvörösödve pillantott félre, Mad meg elégedetten dölt hátra a székében.
Maya volt Chloé és Nataniel lánya, aki egy évfolyamba járt Madelinenel. A lány örökölte az apja vörös haját és az anyja kék szemét.
- Ne keverd bele Mayát - morogta Dani. - Kérlek értsd már meg hogy nem akarom hogy az a barom kihasználjon! - fogta könyörgően.
Marinettetel egyszerre fordultunk Mad felé, hogy lássuk erre mit lép.
- Nagyjatok békén - morogta Mad, majd felkapta a felsőjét az asztalról és kiviharzott a szobából. Dani egyből felpattant hogy utána menjen, de Marinette elkapta a karját.
- Hagyd. Le kell nyugodjon - mondta. Közben hallottuk a bejárati ajtó csattanását.
- Csak hogy tudjátok: a randira ment - mondta. Marinette zavartan pillantott rám. - Szerintem is - bólintott, majd kiszabadította a kezét az anyja szorításából és a húga után szaladt.
- Menjünk utánuk? - fordult felém aggódva.
- Nem. Nagyok már - legyintettem. - Mellesleg mi az ő korukban sokkal veszélyesebb dolgokat csináltunk - mosolyogtam rá, majd a derekánál fogva magamhoz húztam.

Daniel szemszöge:
Véletlenül pont tudtam hogy Ash hova viszi Madet. Ja, igen, Ash az a gyerek az évfolyamomból. Úgy volt hogy ötkor találkoznak egy közeli bár előtt, szóval egyenesen oda mentem.
Futva tettem meg az utat odáig, szóval pont láttam, amikor találkoznak.
Mad mosolyogva hagyta hogy megölelje a fiú, majd együtt bementek.
- Hacsak egy ujjal is hozzáérsz... - morogtam, miközben az üveghez osontam.
Leültek egy boxba, mázlimra pont úgy hogy lássam őket, pechemre Ash túl közel ült Madhez.
Nem hallottam hogy mit beszélnek, de el tudtam képzelni.
Fel voltam készülve hogy anyáék bármelyik pillanatban hívhatnak, de nem történt semmi. Az utca szinte teljesen kihalt volt, csak egy nő állt a túloldalon, valakire várva gondolom.
Láttam, amint Ash még közelebb húzódik a húgomhoz, és fél karral átöleli. A következő percben egy pincérnő lépett oda hozzájuk. Ash szinte reflexszerűen mondta a rendelést, miközben Mad zavartan pislogott.
Mikor a pincérnő elment, Ash csábítóan végigsimított a húgom arcán. Undorító!
Mad gondolom akkor jöhetett rá, hogy igazam volt, mikor Ash le akarta kapni. Zavartan megtámasztotta a kezét a fiú mellkasán, hogy eltolja magától, de a srác nem tágított. Gondolom a fejébe vette hogy megszerzi magának a húgomat.
Elérkezettnek láttam az időt, hogy közbe avatkozzak. Se perc alatt az ajtónál termettem és feltéptem. Dühösen odarohantam az asztalukhoz, miközben jó pár szempárt magamra vonzottam.
- Szállj le a húgomról Ash! - sziszegtem fenyegetően.
- Ez a húgod? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve.
- Nem, a nagyanyám! Persze hogy a húgom! - kiáltottam fel. - És szállj le róla!
- Nekem te ne dirigálj Agreste - mondta lenézően a srác. Oké. Most felnyomta az agyamat.
Áthajoltam az asztalon és megragadtam a gyerek felsőjét, majd a szó legszorosabb értelmében lerángattam a húgomról.
- Mit képzelsz Agreste? - sziszegte felháborodottan Ash. - Húzz el és hagyj hogy ...
- Ne merd folytatni! - szakítottam félbe, miközben még mindig szorítottam a felsőjét. Mázlimra jó pár centivel magasabb voltam nála, szóval minden esélyem megvolt hogy ráijesszek. - Elmondom mi lesz, King! Szépen elhúzod innen a seggedet, és többet nem inzultálod a húgomat, vagy velem kell számolnod! - sziszegtem az arcába. - Ja és ha még egy csajjal úgy bánsz, ahogy az eddigiekkel, kinyírlak! - mondtam, majd ellöktem magamtól.
- Jaj de megilyedtem - színészkedett Ash, mire úgy tettem mintha megindulnék felé. Ilyedtében hátratántorodott és nekiesett az ajtónak, majd remegő kezekkel kinyitotta és kifutott rajta.
- Dani...- szólalt meg Mad halkan.
- Hozzád nyúlt? - kérdeztem ingerülten.
- Nem, jól vagyok - legyintett, miközben felállt.
- Oké. Haza megyünk? - kérdeztem.
- Ez az eddigi legjobb ötleted - bólintott fáradtan, majd kisétáltunk a bárból.

- Végre! - rohant elénk anya, amikor beléptünk az ajtón. - Minden rendben? Nem történt semmi? - kérdezte aggódva.
- Jól vagyunk anya - mosolyogtam rá.
- Dani megfenyegette Asht - mondta Mad.
- Miért? - kérdezte apa.
- Mert rámászott a húgomra - adtam meg a teljesen egyértelmű választ.
- Mit csinált az a tuskó?! - kérdezte ilyedten anya.
- Semmit, nyugi anya - nyugtatta meg Mad.
- Biztos? - fordult felém.
- Igen. És már nem is fog. Gondoskodtam róla - vigyorodtam el.
- Ez a mi fiúnk - veregetett hátba apa.
- Ja - mondta a szemét forgatva Mad. - Megyek eszek valamit - mondta, majd eltűnt a konyhában.
Anya utána pillantott, majd mikor megbizonyosodott arról, hogy elment, a két kezébe fogta az arcomat.
- Nagyon büszkék vagyunk rád Dani - mondta csillogó szemekkel. - De ha kérhetlek ne szokj rá a fenyegetésre - mondta, mire elnevettem magamat.
- Nem fogok, ígérem.
- Reméljük is. Az nem jön be a csajoknak. Mayának meg főleg nem - mondta apa.
- APA! - kiáltottam fel felháborodottan.
- Nem mondom el neki - mondta vigyorogva.
- Nagyon ajánlom, mert ha mégis...
- Daniel!
- Vagyis... Köszönöm - mondtam, majd otthagytam őket.
Felszaladtam az emeletre, majd bezártam magammögött a szobám ajtaját.
- Ez egy menő nap volt - motyogtam magamelé.
Arthur már az ágyában aludt. Nem akartam felébreszteni, ezért halkan odaléptem az asztalomhoz, hogy lerakjam rá a telefonomat.
- Hát ez mi? - kérdeztem leginkább magamtól, amikor egy kis dobozt találtam az asztalomra téve.

Bocsánat, bocsánat, bocsánat!
Bocsánat amiért ennyire megvárattalak titeket! Tényleg! Sajnálom!
Viszont itt az új rész és remélem tetszett! 😅😁
Ha bármi hibát vagy ilyesmit fedeztek fel, jelezzétek kérlek!
Köszönöm😘