Miraculous [HUN]

2.évad/Hogy jutunk el New Yorkba?

-Valamit muszály tennünk!-csapott az asztalra indulatosan Adrien.Mind a konyhájában voltunk és az előbb látotakat emésztettük.
-És mégis mit?-pillantott rá Nino.-Mert addig oké,hogy meg kell állítanunk,de mégis hogy akarsz eljutni New Yorkba?
Fején találta a szöget.Ha lett volna bármi tervünk is,el kellett volna jutnunk New Yorkba,hogy bevethessük.Azt meg persze mind tudtuk,hogy a szüleink nem engednek el csak úgy Amerikába,suli közben,ráadásul úgy,hogy végzősök vagyunk.
-Én akkor sem akarok karbatett kézel várni.Az egy természetfeletti lény és csak egy vele egyenrangú erejü lény tudja legyőzni.-mondta.
-Adrien,szuperhősök vagyunk.Lehet,hogy az a fiú most egy természetfeletti micsodának tűnik,de valójában csak egy amatőr szuperhős.-mondta Alya.-Viszont fogalmunk sincs milyen erővel rendelkezik,azon kívül amit a számitógépen láttunk.
Igaza volt.Ha odamegyünk teljesen felkészületlenül,akár a fogunkat is otthagyhatjuk.
-Az akumákkal sokkal könnyebb volt.-mondta lemondóan Adrien.-Azok csak egyfajta erőt adtak az embernek.
-Nehogy azt mond,hogy hiányzik Halálfej ügyködése!-pattantam fel a székről.
-Nem mondom azt,csak vele egy fokkal könnyebb volt.
-Nem volt könnyebb.-ingattam a fejemet.-Csak ahoz már hozzászoktunk.-magam sem tudtam,hogy ezt most jó vagy rossz értelemben mondom.
-Szerintem valahogy próbáljuk meg meggyőzni a szüleinket,hogy elengedjnek.-mondtam.
-És mégis hogyan?-kérdezte Alya.-Majd odaállok anya elé,hogy ,,Bocsi anyu,nem tudnál elengedni New Yorkba,mert egy furcsa lényt kéne legyőznöm.''-mondta.
-Nem így gondoltam.
Végül úgy döntöttünk,hogy nem maradunk semmiben.Ha úgy adódik elmegyünk New Yorkba,ha nem nem.Elvégre nem mi vagyunk az ottani szuperhősök!Párizs is épp elég.

Viszont másnap valami  olyan történt,ami miatt elmehettünk New Yorkba.
Az első óránk az új tanárral volt.Vagyis Adrien állítólagos nagynénjével.
-Gyerekek,még mielőtt belevágnánk a tananyagba,bejelnetenivalóm van.Iskolakirándulást szervez az igazgató.Minden osztályból 5,maximum 7 diákot vihetünk.A kirándulás 3 napig tartana és már holnap után indulnánk.-hadarta.
-Hova mennénk?-kiabálta be Kim.
-Amerikába,pontosabban New Yorkba.-mondta ki.Nekem meg leesett az állam.Ekkora mákunk nekünk sem lehet.Habár valami nagyon nem stimmelt...
-Vannak jelenkezők?-kérdezte a tanárnő.
Anélkül,hogy bármit is mondtunk volna egymásnak,mind a négyen fellendítettük a kezünket.
-Rendben.Kérem diktáljátok be a neveteket.-kérte a tanárnő és leült a székére.
A kirándulásra végül hatan jelenkeztünk,ugyanis mikor mi felraktuk a kezünket,Chloé és Nataniel is csatlakozott hozzánk.
-Biztos sejti,hogy miért megyünk.-suttogta oda nekem Alya.
-Szerintem nem.-mondtam.
Mikor az óra végen az ajtó fele indult a tanárnő,visszapillantott ránk és kacsintott egyet.
-Láttátok?!-pattantam fel,miután kiment.
-Mit?-kérdezte Nino.
-Ránkkacsintott!Mintha pontosan tudta volna,milyen fontos lenne nekünk eljutni oda.-mondtam döbbenten.
-Most,hogy mondod,szerintem is tud valamit.-mondta Adrien.-Elvégre ez elég nagy véletlen egybeesés.
-Naugye!-mondtam.-Szerintem beszélnünk kéne vele.
-Azzal ráérünk.Most azt kell kitaláljuk,hogy hogy győzzük le azt a fiút.-húzott vissza Alya a padba.

Egy nappal később:
Reggel izagtottan álltunk a repülőtéren a csomagjaink mellett.Anyáék a lekünkre kötötték,hogy épségbe térjünk haza.Igen elmeséltem nekik a New Yorkban történteket.Először le akartak beszélni róla,de aztán rájöttek,hogy szuperhős vagyok,kötelességem megvédeni az embereket.
-Nem félsz,hogy újra New Yorkba megyünk?-kérdezte Adrien,miután leültünk a repülőn.-Elvégre emlékszel mi történt a múltkor.
Mosolyogva ránéztem.Zöld szeméből aggodalmat és félelmet véltem felfedezni.
-Persze,hogy emlékszek.Hogy felejthetném el a féltékeny Adrient?-kérdeztem vigyorogva.
-Én komolyan kérdeztem.-mondta,de a szeme már mosolygott.
-Én meg komolyan válaszoltam.-mondtam vigyorogva.-De figyelj,én szeretlek és ha bárki közénk mer állni,azt kinyiffantom.
-Szeretem,amikor harcias vagy.-mondta és megfogta a kezemet.
Az út hátralévő részében nem történt semmi érdekes.
Mikor megérkeztünk elöntött a félelem.Kipillantottam a repülő ablakán,de nem láttam semmi fontosant.
-Hé,ne idegeskedj.-mondta Adrien és magához húzott.-Nincs olyan,amivel ne tudnánk megbírkózni.
-Hát nagyon remélem.Nincs kedvem darabokban hazamenni.

Miután elvittek minket a szállásra,a tanárok megengedték,hogy a nap hátralévő részében azt csináljunk,amit akarunk.Az új tanár halkan odalépett az ofőnköz.
-Nagy baj lenne,ha egy időre nem lennék itt?-kérdezte,de mikor látta az ofőnk kérdő tekintetét folytatta.-Tudja én nemrég itt laktam és szeretnék elugrani a régi lakásomba,elintézni pár dolgott...
-Ó,persze!Menjen csak.Megleszünk a gyerekekkel.-mondta az ofő.
A többiekre pillantottam.Sajnos ők lemaradtak az előbbi párbeszédről,úgyhogy úgy döntöttem,nem firtatom.

-Na akkor szerintem keresük meg azt az izét.-rontott be Alya a szobánkba.Ő ketten voltak Ninoval egy szobában,mi Adriennel,Chloé meg Nataniellel.
-Oké.De az neketek is feltünt,hogy milyen nyugis minden?-kérdezte Adrien.-Sehol egy kigyulladt autó,vagy füst.Az utcák tömve vannak emberekkel,mintha mi sem történt volna.
Egymásra néztünk.Igaza volt.Túl nagy volt a csend.
-Szerintem menjük.-mondta Nino.Mind átváltoztunk,majd kiugrottunk az ablakon.
-Alya,te néz körül madártávlatból.-mondtam a barátnőmnek,miközben több méter magasan csüngtem.
-Jó ötlet.-csettintett,majd felszált a magasba.
-Hú,de kiváncsi vagyok már!-morogta Macska,aki mellettem gugolt egy ablakpárkányon.
-Semmi híre,hog bármi is történt volna.De a felvételen jól láttam,hogy hol történhetett mindez.Gyertek.-azzal már el is repült.
Egy perc múlva már egy nagy ház tetejéről bámultunk lefelé.
-Itt történt,de sehol sincs semmi nyom.-motyogta Alya döbbenten.
Csodálkozva pásztáztuk a terepet.Sehol egy karcolás vagy akár vérnyom.
-Valami itt nagyon nem stimmel.-mondtam és leugrottam egy aluljáróba,és visszaváltoztam.
Odasétáltam ahoz az épülethez,ahova becsapódott a kocsi,amikor hírtelen valami rámvetette magát.Megragadta a válamat és leszorított a földre.
-Mi a frászt csinálsz?!-kiáltottam meglepetten.
A fiú,akit a gépen láttam fölöttem térdelt.Valamiért ismerős volt.
Hírtelen valaki lelökte rólam.
-Hozzá ne érj!-mondta Macska és a botjával fejbe verte.
-Fekete Macska.Rég nem hallottam felölled.-mosolyogott a fiú.Meglepetésünkre franciául beszélt.
-Nem rémlik,hogy ismernélek.-mondta Adrien.
-Ó,így nemis.De talán beugrik,hogy pár éve ugyanitt...-mondta,de Macska nekilökte a falnak.
-Nem is értem,miért nem ismertelek fel...Matt.-sziszegte Macska.-Viszont honnan tudsz ennyit?-kérdezte felvont szemöldökkel.