Miraculous [HUN]

3.évad/Külön

Adrien szemszöge:
Szorosan ölelten magamhoz,úgy mintha soha többé nem akarnám elengedni.Pedig tudtam,hogy muszály lesz.Már csak percek kérdése...

Mikor először elolvastam a papírjait,nagyon megijedtem.Hisz itt akar hagyni engem egy hónapra!Elkeseredtem,hogy mikor már kezdtek nagyon jól menni a dolgok,csak úgy lelép.
Viszont,amikor megláttam a beesett arcát,rájöttem,hogy nem lehetek ennyire egoista.Nem gondolhatok csak saját magamra és arra,hogy mi lesz velem nélküle.Rájöttem,hogy milyen nehéz döntés ez számára és,hogyha nem támogattam volna,akkor egy fantasztikus lehetőséget szalasztott volna el.
Szóval arra bíztattam,hogy menjen el.Akármennyire is fájt nekem...

-A Párizs-New York járatra várakozó utasokat kérjük fáradjanak a 6-os kapuhoz és kezdjék meg a beszállást!-hangzott fel a hangosbemondó.
Keserűen elengedtem Marinettet.
Amint ellépett töllem,egy aprócska könnycsepp szaladt le az arcán.
-Hé!-töröltem le a könnyeit.-Ne sírj!-mondtam és letöröltem a könnycseppet.-Nem lesz semmi baj.-mondtam.
Marinette letörölt egy újabb könnycseppet,majd szomorúan elmosolyodott és bólintott egyet.
-Te megleszel?-kérdezte halkan.
Megvontam a vállamat.
-Aham.-motyogtam és óvatosan megsimítottam az arcát.
Egy percig így álltunk.Tudtam,hogy legszívesebben itt maradna,de akkor elszalasztaná a lehetőségét.
-Na,menj.-mondtam és egy mosolyt eröltettem az arcomra.-És ne feledd:én itt várlak.-mondtam,mire elmosolyodott.
-Köszönöm.-suttogta,majd utoljára megcsókolt.

Jó pár percig bámultam utána,miután otthagyott.Mintha kővé dermedtem volna.A takarítónő térített magamhoz,amikor kishíjján fellökött.
-Bocsánat.-motyogtam,majd a kijárat felé vettem az irányt.
Ja,amúgy nekem még az egyetemre is be kellett ugranom,mert volt két órám,amiből egyen Laila is részt vett.
Amint beértem az épületbe,a szekrényemhez mentem.Kinyitottam azt és egyből szembetaláltam magamat egy képpel.Amint Marinettel szerepelek.
Kiszedtem a cuccaimat,majd gyorsan becsaptam,még mielőtt elsírnám magamat.
-Hát szia!-jelent meg mellettem Laila.-Mizus?-kérdezte és kinyitotta a saját szekrényét.
-Semmi közöd hozzá.-morogtam kedvtelenül.
-Ohó,mi történt?-kapta felém a pillantását egyből.-Csak nem szakítottatok?-kérdezte reménykedve.
-Nem.-mondtam.
-Akkor veszekedtetek?-találgatott.
-Nem.-mondtam újra.
Laila elgondolkodott,majd hírtelen csettintett egyet,mint aki rájött egy bonyolúlt képlet megoldására.
-Akkor féltékeny vagy,mert egy másik fiúval láttad.-mondta és izgatottan meredt rám.
-Nem.-mondtam és hátat fordítottam neki.
-Naaaa,mond el!!-kérlelt és rám kapaszkodott.
-Hadjál már békén!-sziszegtem dühösen és leráztam magamról.
-Addig nem hagylak békén!-mondta fenyegetően.-Ameddig nem mondod el miért vagy morcos.
Dühösen megráztam a fejemet és elindultam az osztályterem felé.
-Mond már el!!!-nyavajgott.-Mond el!Mond el!
Esküszöm,olyan mint egy kis óvodás,hogy szépen mondjam.
-Mond már el!-mondta,nálam meg elszakadt a cérna.
-Az hogy Marinette elutazott egy hónapra,hogy cserediákosat játszon New Yorkban!-mondtam dühösen.
-Ahá!-vigyorodott el Laila.
-Boldog vagy?-kérdeztem dühösen.
-El sem tudod képzelni mennyire.-mondta vigyorogva.
Nagyon dühös voltam.Kedvem lett volna üvölteni vele,de helyette inkább becsörtettem az osztályba.
Leültem az első sorba,középre.Leraktam a könyveimet az asztalra.
Akkor lépett be az osztályba Laila és még egy lány.Beültek a mögöttem lévő padba és elkezdtek beszélgetni.
-...és tényleg bejössz neki?-kérdezte az ismeretlen lány.
-Aham.Most hogy elment a barátnője,biztos,hogy rám fog hajtani.-mondta Laila.-Csak idő kérdése...-mondta.
Leesett az állam.99%-ig biztos voltam benne,hogy rólam beszélnek.
De mégis hogy képzeli?Olyan fiúnak tűnök,aki egyből rástartol egy másik lányra,amint elmegy a barátnője?!
Morcosan meredtem magamelé,amikor belépett a tanár.

Hiába volt csak két órám,mikor kiléptem az egyetem kapuján,úgy éreztem,mintha ezer éve jártam volna utoljára idekint.
Megálltam a suli előtt és előhalásztam a telefonomat.
Még biztos a repülőn van...-gondoltam,ezért nem hívtam fel.
-Mit csinálsz,Adrien?-lépett mellém Laila és reménykedve a telefonomra pillantott.Viszont amint meglátta,kinek a neve szerepel a kijelzőn elhúzta a száját.
-Mit akarsz?-kérdeztem unottan.
-Semmit!-mondta és ártatlanul rebegtette a szempilláit.-Csak ezt oda akartam adni neked...-mondta és egy papírcetlit tartott felém.-...ha esetleg fel akarnál hívni.-mondta mosolyogva.
Hát,persze.Majd ha fagy!Meg ha majd Halálfejek potyognak az égből!Majd akkor fogom én őt felhívni.
-Aham.Kösz.-mondtam és a zsebembe nyomtam a cetlit.Nem akartam egy tuskó lenni,hogy a szeme láttára tépem szét.Majd.Otthon.
-Akkor...-csavargatta a haját Laila.-Majd találkozunk!-mondta és a barátnője után ment,aki a sarkon várt rá.

-Haver,mondták már,hogy egy mázlista vagy?-kérdezte délután Nino.
A nappaliban ültünk a tévé előtt.A játékkonzolok a kanapén hevertek.
Nem volt kedvünk játszani.
-Miben?-kérdeztem kedvtelenül.
-A nő-ügyelben!Először fél Párizs,majd Marinette és végül Laila!Nem vagy kispályás,be kell vallanom.-mondta.
-Kösz.-morogtam.-Nem értem a lányokat!Miből gondolja Laila,hogy van bármi esélye nálam?Hisz ő is láthatta,van barátnőm!-zsörtölődtem.
-Tesó,a lányok naivak.Ha csak rajukpillantasz,már azt hiszik,hogy feleségül veszed őket.-mondta Nino.
-Ne ess túlzásokba.-mondtam.-És nem mindegyik olyan.-tettem hozzá.
-De Laila igen.És addig nem fog békén hagyni,ameddig meg nem kaparint.
Értetlenül meredtem Ninora.
-Kezdesz úgy beszélni mint egy lány.Mi nem mondjuk azt hogy ,,ameddig meg nem kaparint"!Úr Isten Nino.Mikor voltál egy rendes,fiús programon?-kérdeztem elfolytott mosollyal.
-Rég.-legyintett a legjobb barátom.-De most gondolj bele!Nincs igazam?Elvégre mikor utoljára találkoztatok,azt hazudta,hogy ismeri Katicát,csak hogy egy kis időt tölts vele,majd szuperhősnek adta ki magát.-mondta Nino.-Ki tudja,most mit fog beadni neked?
-Reméljük tévedsz.-mondtam.-Talán már megváltozott...
-Hát a mai viselkedése másra enged következtetni...-húzta el a száját Nino.-De te tudod,Adrien.Csak vigyázz,hogy a naivságod nehogy a kapcsolatodba kerüljön.-mondta.-Na,játszunk már!-mondta és bekapcsolta a játékot.

8:0-ára vezetett Nino,mikor megszólalt a telefonom.Boldogan elmosolyodtam,amikor megláttam,hogy Marinette hív.
-Szia,Bogaram!-szóltam bele és kimentem a konyhába.-Mi a helyzet ott?-kérdeztem.
-Szia Adrien!-hallottam meg szelíd hangját.-Minden rendben.Ott?
-Ninoval játszottunk.-legyintettem.-Milyen New York?Milyen a szobád?Jól utaztál?Nem vagy fáradt?-kérdezgettem.
Marinette nevetése szakított félbe.
-Nagyon jó itt.A szoba szép fehér és unalmas.Jól utaztam.És nem,nem vagyok fáradt.-válaszolt sorjában a kérdéseimre.
Mint kiderült koleszban fog lakni.Mármint egy hónapra kapott egy szobát az ottani kollégiumban.
-Van szobatársad?-kérdeztem.
-Aham.Emmy-nek hívják.Nagyon kedves.Alig várom a holnapi napot.-mondta izgatottan.
-Na látod,milyen jól tetted hogy elmentél.-mondtam.-Anyukádékkal már beszéltél?
-Nem,az még hátravan.De Alyát már letudtam.
-Hah,a legjobb barátnődet hamarabb hívtad,mint engem?-kérdeztem tettetett felháborodással.Marinette felnevetett.
-Igazán sajnálom...-mondtam nevetve.-Többet nem fordul majd elő.-mondta szarkasztikusan.
-Jó.Megbocsájtok.-adtam meg magamat,mire mind a ketten elnevettük magunkat.
-Jolvan.-szólalt meg végül Marinette.-Akkor majd holnap hívlak...
-Oké.Nyugodtan hívhatsz még hajnali kettőkor is.
-Nem foglak akkor hívni,te is tudod.De holnap legyél fent az interneten kábé délután öt fele.-mondta.
-Oké.Akkor hagylak.Aludj jól.-mondtam.
-Te is.Szereltek.-mondta.-Szia.
-Szia!-mondtam,majd letettem a telefonomat az asztalra.
Leültem az egyik székre és boldogan meredtem magamelé.
-Hé,tesó.Nem jössz vissza?Még behozhatod a lemaradásodat.-jelent meg Nino az ajtóban.
-Dehogynem.Készülj fel a vereségre.-pattantam fel és együtt visszamentünk a nappaliba.