Miraculous [HUN]

Az esőben

Alya szemszöge:
Már két hete tart Marinette és Adrien vitája.Ninoval egyre aggodalmasabban gondolunk rájuk.
-Nem fogok tőle bocsánatot kérni!-mondta konokul Marinette.
-Miért nem?-kérdeztem.-Már két hete tart ez a hülyeség.Azt hittem erősebb pár vagytok ennél!!?
-Hát,tudod nem én vagyok az aki nem bízik meg a társában!-mondta.
-Jaj Marinette!Ne csináld már!Nem láttad Adrient?!Teljesen szét van esve.Nélküled nem sokáig húzza már.-dramatizáltam túl.
-Magának köszönheti.-vonta meg a vállát,jelezve,hogy őt egy fikarcnyit sem érdekeli,pedig láttam,hogy nagyon szomorú.

Másnap,suli előtt Ninoval összeültünk,hogy megtárgyaljuk ezt a helyzetet.
-Szóval ez van Marinettel.-fejeztem be a mesélést.
-Úgy viselkednek,mint a gyerekek.-mondta Nino.
-Mert az is.-sóhajtottam fel.-Adriennel mi van?
-Hát szinte semmi.Szomorú és elkeseredett.Meg fél beszélni Marinettel,nehogy megint leteremtse,mint a kiránduláson.
-Aha.Egyik dühös,másik fél.Szép kis páros.-dőltem hátra a padon.
-Mit tervezel?-fordult felém.-Mert ez nem meghet így tovább.
-Ja.De nem gondoltam semmire.-ráztam meg a felyemet.
-Akkor hagyjuk,hogy a sors megoldja?-kérdezte mosolyogva.
-Igen.De ajánlom,hogy siessen.-áltam fel.Elindultunk a suli fele.
-Szerinted esni fog?-nézett fel az égre.
-Talán.-vontam meg a vállamat,nemtörődöm stílusban.

Bementünk a suliba.Marinette a helyén ült.Leültem mellé,Nino meg elénk.Mikor belépett Adrien szomorúan felnézett a lányra,de az egy pillantásra sem méltatta.
-Szevasz Adrien!-intett neki Nino.
-Szia.-sóhajtott fel.
Leült Marinette elé.

Marinette szemszöge:
Adrien szomorúan lépett be a terembe.Rámpillantott,de én reflexszerűen elkatam a pillantásomat.
Mikor leült elém megcsapott az illata.Legszivesebben odarohantam volna hozzá és a nyakába borultam volna.De nem tettem.
-Jó reggelt gyerekek!-lépett be a tanárnő.-Be szeretnék jelenteni valamit.Mivel ma van a Luvru legújabb kiállításának megnyitója,ebéd után mind odamegyünk,hogy megnézzük.-mondta ünnepélyesem.Csodás...
-Tanárnő,kötelező?-kérdezte Chloé.
-Igen.Miután vége,kérek egy kétoldalas beszámolót a kiállításról.
Az osztály egy emberként sóhajtott fel.

-És hova mentek?-kérdezte anya ebéd közben.
-A Luvruhoz.Megnézzük az új kiállítást.-mondtam teli szájjal.
-Mikor jössz haza?-kérdezte.Szülők...
-Nem tudom.Bármi van,hívlak.-áltam fel.Magamra kaptam a kabátomat.
-Kicsim,vigyél esernyőt!Valószínüleg esni fog.-nyomta a kezembe anya az esernyőmet.
-Oké.-sóhajtottam fel.-Szia.
-Szia kicsim.-azzal lerohantam a lépcsőn.A többiek,már a suli előtt áltak.
-Gyere,Marinette!-integetett már messziről a tanárnő.
Odafutottam Alya mellé.
-Ki hiányzik?-nézett végig rajtunk a tanárnő.
-Adrien!-kiálotta Chloé.
-Már nem.-mutatott Nino az útra.Adrien futva közeledett.
-Itt vagyok!-ált be a sorba.
-Akkor induljunk.

Pár perc múlva megérkeztünk a Luvruhoz.Mivel a belépés ingyenes volt rengetegen jöttek el.
-Segíthetek?-lépett oda hozzánk egy idegenvezető.
-Igen.-kapta fel a fejét az ofő.-Megmutatná a kiállítást?
-Persze!Hányan vannak?
-15-en.-mondta az ofő.
-Rendben,tessék 15 szórólap.-nyomta az ofő kezébe.-Akkor erre gyertek...

Két és fél órát kóricáltunk a Luvruban.Az idegenvezető mindenről (de tényleg MINDENRŐL) részletesen beszámolt.Mire visszatértünk az előcsarnokba,zúgott a fejem a sok információtál.
-Akkor gyerekek,ne feledjétek el a beszámolót.-mondta az ofő.-Szép délutánt.-azzal otthagyott minket.
Az idegenvezetés közben Alyával megtárgyaltuk (megint) a Mattos sztorit és míg a kijárat felé mentünk még meséltem ezt-azt.
-Én legszivesebben bezárnám egy sötét helyre és ott hagynám megkötözve.-mondta Alya.Látszólag elemében volt.
-Szivesen csatlakozok.-mondtam halál komolyan.
-Én is.-hallottam mögüllem Adrien hangjág.
-Mert te aztán végkép nem akarnál kimaradni.-forgattam meg a szememet.Adrienen látszott,hogy ez a beszólás úgy érte,mint egy gyomorszájon térdelés.
-Nem,nem akarnék kimaradni.-mosolygott rám eröltetetten.Még így is rettentően helyes volt.
-De kedves.-mondtam gúnyosan.Adrien vett egy mély levegőt.Látszólag nagyon le akarta gyűrni,azt ami a nyelve hegyén volt.
-Akkor én megyek.-fordultam vissza Alyához.-Holnap,a suliban.
-Oké.Szia!-ölelt meg.
-Sziasztok!-azzal megfordultam és a kijárat fele indultam.
-Marinette!-hallottam Chloé hangját.
-Mi van?-fordultam felé.Sabrina mellette ált.
-Igaz,hogy szakítottatok Adriennel?-nézett az említett fele.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem.
-Hát,hogy már napok óta alig beszéltek egymással és még egy jó szóra sem méltatod.-dobta hátra szőke fürtjeit.-Szóval,szakítottatok?-kérdezte reménykedve.
-Semmi közöd hozzá.-morogtam.Idegesített,hogy olyat akar tudni,amit még én sem tudok biztosra.Elindultam az ajtó felé.
-Látod Sabrina,igazam volt.Adriennek hamar megjött a józan esze,és szakított ezzel.-ökölbe szorult a kezem.Kedvem lett volna megtépni.
Amint visszapillantottam,találkozott Adriennel a tekintetünk.A szeméből sütött a szomorúság.Elkaptam a tekintetemet és kiléptem a térre.
Sietve elindultam hazafelé.Még mielőtt befordultam volna a sarkon,visszanéztem.Adrient láttam kilépni a Luvruból.Körülnézett és amikor meglátott,elindult fellém.
Ekkor megdörrent az ég.Felpillantottam.Az ég olyan sötét,volt,hogy jobbnak láttam sietni.
Alig tettem pár lépést,elkezdett szakadni az eső.Előkotortam az esernyőmet a táskámból és zsebre tett kézzel elindultam.
Igyekeztem nem főutakon menni,mert ott nagy volt a forgalom.Az utcák lassan teljesen néptelenek lettek.Amikor befordultam egy sarkon,meglepetten vettem észre,hogy az Eifel torony terén állok.Ekkor már nagyon esett.A tér teljesen ki volt halva.
Elhaladtam a torony mellett.Felnéztem rá.Már esteledett.Halk lépteket hallottam mögüllem.
-Marinette.-ragadta meg Adrien hírtelen a kezemet.Magához húzott és megcsókolt.Meglepetten néztem rá,majd visszacsókoltam.Az esernyőmet elejtettem,mikor átkaroltam a nyakát.
-Ne haragudj.-suttogta.A fejét az enyémnek döntötte és kérlelően nézett rám a zöld szemeivel.
-Már nem tudok.-motyogtam vörös fejjel és újra megcsókoltam.A hajam az arcomhoz tapadt,de nem érdekelt.Teljesen elszált minden gondom,majom.
-Gyere,menjünk.-fogta meg a kezemet,miután elváltunk.
Elindultunk hazafelé.

-Kicsmi,hol az esernyőd!?-káltott fel anya,mikor meglátott.
-Elejtettem és elfújta a szél.-mondtam az igazat.
-Szia Adrien.-jelent meg apa.
-Csókolom.-intett Adrien.
-Gyertek be.Marinette menj fel és öltözz át mielőtt megfáznál.-mondta anya.
-Rendben.-sóhajtottam fel.Leraktam a kabátomat a nappaliban és elindultam felfele.-Adrien,gyere!-intettem a fiúnak.
Anyáék érdeklődve néztek utánunk.Becsuktam a csapóajtót.
-Nagyon vizes vagy?-kérdeztem a fiútól.
-Nem,jól vagyok.-mosolygott rám.
-Jó.Akkor mindjárt jövök.-mondtam és beléptem a fürdőszobába.
Mikor kiléptam,Adrien a kanapén feküdt.Kabátját és a blúzát levette,így csak egy trikó volt rajta.A hasán ott dorombolt Fekete Macska.
-Ugye milyen aranyos?-ültem mellé.Megvakargattam a cica füle tövét.
-Azt hittem rólam beszélsz.-motyogta.Felnevettem.
-Hiányoztál.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Te is nekem.-megölelt és a melkasára húzott.A cica sértődötten leugrott a kanapéról.
-Hogy veszhettünk össze?!-kérdeztem,leginkább magamtól.A melkasára hajtottam a fejemet.
-Ügyesen.De ha legközelebb ilyen probléma adódik,ígérem hiszek neked.-mondta.
-Amúgy kitől kaptad azokat a képeket?
-Nem tudom.-motyogta.Kibújtam az öleléséből és elővettem a telefonját a táskájából.
Előkerestem a képeket,hogy jobban szemügyre vegyem őket.Visszaültem a kanapéra és Adrien mellém ült.
-Ha engem kérdel,ezeket a képeket valaki úgy szerkesztette,hogy azt hidd,hogy ezek megtörténtek.-mondtam hosszas halgatás után.
-Szóval nem te vagy a képeken.-vonta le a következtetést Adrien.
-Igen!Vagyis nem,nem én vagyok a képeken.-mondtam.-Szerintem Matt csiánlta,hogy megharagítson.-montam.
-Biztos.De én most álmos vagyok.Holnap is lesz időnk beszélni.-mondta.
-Szóval itt alszol?-vontam fel a szemöldökömet.
-Akarod?-mosolyodott el.
-Igen.-áltam fel vigyorogva.
Felmásztunk az ágyamba és elfeküdtünk rajta.Adrien mögém bújt és átkarolt.Hiányzott,hogy így aludjunk.
-Jó éjszakát.-puszilt bele a nyakamba.
-Neked is.
Csendben feküdtünk egymás mellett.
-Szeretlek.-suttogta a fülembe.
-Én is.
Majd elaludtunk.