Miraculous [HUN]

3.évad/ Macska sérülése csapó 2

Maya szemszöge:
- Nos, gyerekek. Van köztetek olyan, aki elolvasta a Büszkeség és Balítéletet? - kérdezte Adrien bácsi, miközben kedvesen végignézett az osztályon. Már bocsánat, Mr. Agreste. Nem ,,bácsizhatom" le.
Amint meghallottam a címet, egyből a magasba emeltem a kezemet. Mi van? Olvastam párszor.... Na jó, hétszer. Nagyon tetszett, baj?
Rajtam kívül csak Lilynek volt fent a keze.
- Nem baj, aki még nem olvasta, annak a téli szünetben az lesz a feladata - mondta, mire sokan felhördültek. - A mai órán megnézünk a filmből pár részletet, szóval megkérem az osztályt, hogy fáradjon át a vetítő terembe.
Egyből felpattantam és izgatottan léptem az ajtó elé, Lilyvel a nyomomban.
- Ch... Stréberek - hallottuk a hátunk mögül Kim hangját. Ő volt az osztály legidegesítőbb fiúja.
Lilyvel hátra sem pillantva nyitottuk ki az osztály ajtaját, majd Mr. Agrestet előre engedve elindultunk a vetítő terem felé.
A vetítő terem a tizedikesek osztálya mellett volt. Vagyis Dani osztálya mellett.
Miközben elhaladtunk az osztálya előtt nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak be az üvegen keresztül. Dani a táblánál állt és éppen írt valamit. A tanárnő a katedránál ült és árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. És Dani pont akkor pillantott a tanárnőre, mikor benéztem az ablakon. Tekintete egyből megtalálta az enyémet, de még mielőtt elkaphattam volna róla a pillantásomat, megeresztett felém egy bátortalan mosolyt.
- Ne maradjatok le! - szólalt meg hirtelen Adrien bácsi, miközben hátra pillantott rám. Szemében huncutság csillogott, miközben rám mosolygott. Biztos voltam benne, hogy elkapta a Danit bámuló pillantásomat.
Szóval jobbnak láttam, ha az óra hátra lévő részében kerülöm Adrien bácsi pillantását, mert mindig mikor rá néztem, elvörösödtem, zavaromban.
És ezen az állapotomon az egyik kedvenc könyvem filmje sem segített. Vajon mivel árthattam a Sorsnak, hogy ennyire kínoz?
- Jól vagy, Maya? - hajolt oda hozzám Lily, miközben az elsötétített tanteremben ültünk.
- Persze, miért? - kérdeztem vissza. Nem vagyok paranoiás, á nem.
- Nos, elsősorsban az arcod olyan vörös, hogy a vörös vérsejtecskék leckét is vehetnének tőled. Másodsorban a kezed minimálisan reszket és izzad - mutatott rá az asztalon pihentetett végtagomra.
- Nincs semmi bajom - töröltem a nadrágomba a kezemet. Tényleg reszketett egy picit. Az arcomat szerencsére nem láttam.
- Én máshogy vélekednék - mért végig újra. - Miközben a folyosón jöttünk benéztél a tizedikesek osztályába. Épp csak két pillanatig tartott az egész, mégis elég volt ahhoz, hogy zavarba hozzon, majd mikor a tanár is feléd pillantott te még inkább elvörösödtél.... - suttogta. Nos, ilyen mikor Sherlock Holmes lány alteregója a barátnőd.
- A tizedik  osztályba jár a tanár úr fia - folytatta a gondolatmenetét Lily. - Aki lehetséges, hogy épp szem előtt volt. Te pont rá néztél és a tanár úr elkapta, amint a fiát nézed, ezért vagy ilyen zavarban, viszont te nem ilyen vagy, hacsak.... - akadt el, majd kikerekedett szemekkel fordult felém.
- Neked bejön a tanár úr fia - mondta úgy, mintha ítéletet mondana.
- Nem - ráztam meg a fejemet zavartan, miközben próbáltam menteni a menthetőt.
- Te jó ég! Te szerelmes vagy a tanár fiában! - mondta elképedve.
Zavaromban lejebb csúsztam a széken. Miért kell ilyen okos legyen?
- Igen - suttogtam zavartan.
- Üdv a brancsban - mosolygott rám. Ja, igen. Neki van Victor.
- Megtudhatom, hogy mi olyan halaszthatatlan, Lily, hogy az órámon kell megtárgyalni? - szólította fel Lilyt Adrien bácsi, mire szényenkezve beleharaptam az ajkamba. Ó, ha tudná, hogy épp miről beszéltünk...
- Csak azt mondtam Mayának, hogy hányszor olvastam el ezt a könyvet - mondta ártatlanul.
- Értem. De ha lehet ezt inkább szünetben beszéljék meg - mondta szigorúan Adrien bácsi, de a szemén valami egészen más látszott. Ugyanaz a mindentudó, szórakozott kifejezés ült ki az arcára, mint ami pár perce a folyosón láttam. Valami azt súgta, hogy pontosan tudja, hogy miről beszéltünk, vagy inkább sejti.
Miután a tanár elindította a filmet igyekeztem a lehető legcsendesebb lenni. Viszont nem merülhettem el rendesen a filmben, mert Tikki megszólalt a fejemben.
- Valami történik - mondta a hangja a fejemben. - Kérezkedj ki - adta az utasítást.
- Muszáj? - kérdeztem nyűgösen.
- Muszáj megments pár életet? Várj, had gondolkozzak....
- Oké - sóhajtottam fel, majd felemeltem a kezemet.
- Igen, Maya?
- Kimehetek a mosdóba? - kérdeztem.
- Vigyázz Maya! Lemaradsz a legunalmasabb részről! - hallottam mögüllem Kim hangját, mire dacosan ökölbe szorult a kezem.
- Vigyázz, még megdobál a telesírt zsepijeivel - kontrázott egy másik.
- Persze Maya, kimehetsz - mondta Adrien bácsi, mire boldogan kiiszkoltam a teremből.
- Mi a helyzet? - kérdeztem, mikor végre magamra zártam a mosdó ajtaját.
- Valaki 13 perc múlva meg fogja támadni a polgármestert, mikor a repülőtérre ér - mondta a kis kwami. Igen, ők előre megérzik a veszélyt. Bárcsak nekem is lenne ilyen képességem. Suliba se jönnék.
- Rendben - nyújtóztattam ki az elgémberedett karjaimat. - Akkor lássuk ezt a támadót.

🐞🐱🐞

- Megvagy Macska? - térdeltem le a társam mellé.
- Persze - sziszegte behunyt szemmel, kezét a vérző felkarjára szorítva. - A polgármester?
- Hazafelé tart - mondtam halkan.
Idefele jövet összetalálkoztam Macskával, szóval együtt érkeztünk a büntett helyszínére. Mikor nagy nehezen megtaláltuk és odaverekedtük magunkat a polgármesterhez, ő és az emberei nemes egyszerűséggel kinevettek minket, majd folytatták útjukat a gép felé. Macskával döbbenten bámutlunk utánuk. Akkor valami furcsát vettem észre: az egyik embere valamit rejtegetett a zakójában és a kelleténél többször ellenőrizte annak ottlétét. Egyből felhívtam rá Macska figyelmét, mire alaposabban szemügyre vettük az ürgét. Sajnos nem támadhattuk le, mivel nem voltunk biztosak a kilétéről. De attól még ugrásra készen vártunk a pillanatra, ami el is jött: a fickó kést rántott és polgármester felé hajította. Ha nincs Makcsa, talán le is szúrta volna. Viszont szerencséjére a társam megállította a pengét a botjával.
Egyből nagy zürzavar alakult ki, miközben Macska és a támadó párharcba kezdtek. Akkor sebesítette meg Macskát. Szerencsére a biztonsági őrök elkapták és elvonszolták onnan. Macskával viszont senki sem törődött. Csak én.
- Eléggé idegesítő, hogy még így is a mások épsége a fontosabb neked és nem a tiéd - mondtam szemrehányóan, miközben lábra állítottam. A sebe csúnyán vérzett, csoda hogy még nem ájult el.
- Szerinted kibírod a kórházig? - kérdeztem aggodalmasan.
- Reménykedjünk - mondta, mire megcsóváltam a fejemet. Lassan kiballagtunk a reptér elé, fél karral azért fogtam a derekát, nehogy összeessen itt nekem.
- Nem hívunk egy mentőt? - kérdezte elgyötört hangon a társam.
- Hát... - húztam el a számat. Az előző Fekete Macskát és Katicát nem kellett a mentőnek összeszednie. Igaz, ők nem pontosan így sérültek meg. Vagyis jó, Macskát egyszer meglőtték, de Katica rendbe hozta, mert gondolom tudott egy s mást az ilyesmiről. Meg mikor Katica sérült meg, Macska becipelte a kórházba. De én nem bírom el Macskát és még kevésbé tudok sebet gyógyítani. - Oké, hívok egyet.
- Köszönöm, Maya - motyogta kásás hangon, mire ilyedtemben elrántottam a karomat, amivel a derekát fogtam, mire megtántorodott, mert szinte teljesen rám támaszkodott.
- Mi? - kérdeztem döntötten.
- Mi mi? - nézett rám zavartan. Már a nyelvemen volt a kérdés, mikor rájöttem, hogy ez itt fog elvérezni, ha nem hívok egy mentőt.
Nem sokkal később Macskát már el is látták. Igaz, elég furán néztem ránk a kórházban, de az mellékes. Azt mondta az orvos, hogy még kell egy kicsit pihennie, de nem érdemes bent tartani, max jöjjön vissza kontrollra.
Szóval mikor kiléptünk a sürgősségi tolóajtaján, már jópár kérdést megfogalmaztam Macskának, ameddig őt ellátták. Jó, lehet hogy csak félre hallottam és velem van a baj, de muszáj volt tudnom.
Már épp neki akartam szegezni a legelső és legfontosabbat, mikor szó nélkül a kezem után nyúlt és magához húzott, hogy megöleljen.
Zavartan ácsorogtam a karjaiban. Oké, így köszöni meg, hogy elhoztam a kórházig. DE HAGYD MÁR, HOGY KÉRDEZZEK!
- Köszönöm Maya - mondta, most sokkal de sokkal tisztább hangon, mire ellöktem magamtól.
- Micsoda? - kérdeztem. - Mit mondtál??!
- A nevedet - mondta kedvesen.
- De... Te... Mégis honnan tudod? - hebegtem zavartan.
Macska viszont nem válaszolt. Szeme hundutúl összeszükült, majd újraegragadta a kezemet és ismét magához rántott. Ezúttal viszont nemcsak megölelt. Neeem... Amint kellően közel voltam, lehajolt és minden szó nélkül megcsókolt.