Miraculous [HUN]

3.évad/,,-Borzalmas volt"

Adrien szemszöge:
Láttam,amint elterült a földön,ahogy lecsukódott a szeme.Nem tehettem már semmit.Vagyis...
Dühösen felüvöltöttem.
-Macskajaj!-ordítottam magamból kikelve.
Ha Alyáék nem kaptak volna el,nekiugrottam volna az apámnak.Danit még mindig a karjában tartotta,közben eszeveszettül vigyorgott.
-Nos,Adrien?-szólalt meg.Lerakta Danit a földre,majd felém lépett.-Most hogy meghalt a drágalátos Katicád,szövetkezel velem?Visszahozhatjuk őket ha...-nem tudta befejezni.A helységbe betörtek a zsaruk és a földre szorították.
-Ki szólt nekik?-kérdeztem meglepetten.
-Én voltam.-mondta Alya.-Tessék.-tartott felém egy könyvet.
Hálásan elvettem tölle,majd elhasználtam az erőmet.
Csak akkor jöttem rá mi is történt.Marinette élettelenül feküdt töllem pár lépésnyire,mögöttem.
Elkeseredetten megfordultam és odaléptem hozzá.
Letérdeltem mellé és a kezembe vettem a piros jelmezbe bújtatott kezét.Még meleg volt.
Nem is vettem észre,hogy sírok,csak akkor,amikor Marinette arcára cseppent az első könnycseppem,amit több száz követett.
Az ölembe húztam a fejét és szomorúan végigsimítottam az arcán,végig az éjsötét haját.
-Miért?-tört elő belöllem a keserves zokogás.-MIÉRT?-üvöltöttem el magamat újra, és a lány derekát átkarolva magamhoz öleltem.
Valami nem stimmel.
Miért érzem a szívverését?
Csodálkozva​ elengedtem a lányt.Megragadtam a kezét és ellenőriztem a pulzusát.Éreztem a lüktetését...
-De hisz...?-ráncoltam a homlokomat.
Értetlenül meredtem a lányra.Mikor kinyitotta a szemét,majdnem felugrottam,úgy megilyedtem.
-Hiányoztam?-kérdezte huncutúl mosolyogva.
Tátott szájjal meredtem rá.
-Bocs,nem bírtam ki.Látni akartam az arcodat.-szabadkozott mosolyogva.
-Hogy...?-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Nem is örülsz,hogy élek?-kérdezte tettetett felháborodással.-Tudja Mr.Agreste még jó pár évet le akarok húzni magamellett,szóval ne hidje, hogy ilyen könnyen megússza.-mondta mosolyogva és megcirógatta az arcomat.
Én addig bírtam.Újra eleredtek a könnyeim és magamhoz rántottam a lányt.Belefúrtam az arcomat a vállába,miközben ő a hátamat simogatta.
-Soha többet ne merj ilyet tenni!-motyogtam szipogva.
Marinette belemosolygott a vállamba.
-Tudod,hogy megilyesztettél?!Azt hittem,hogy...
-Viszont rosszul hitted.-mondta és megsimította az arcomat.Közben rólam már eltünt a jelmez és újra Adrien voltam.
-Úgy szeretlek!-tört ki belöllem.
Marinette kacagva feltápászkodott és az ölembe ült,majd a nyakam köré fonta a karját.
-Én is.-mondta mosolyogva,majd hagyta,hogy magamhoz húzva megcsókoljam.
Nem tudtam kiélvezni azt a boldog pillanatot,mert a következő percben éreztem,hogy egy pici kéz belekapaszkodik a vállamba.
-Ma...-ma...-hallottam,mire elengedtem Marinettet.Mind a ketten csodálkozva meredtünk Danira.-Mama!-mondta ki egyben azt a szót,mire Marinette szeme könnybe lábadt,majd kippattant az ölemből és felkapta a kisfiát.
-Igen,én vagyok az!Mama!-mondta sírva és nevetve.
Tovább ücsörögtem a földön,őket bámulva.A zsaruk, miközben én Marinette mellett térdeltem,elvitték apát,szóval nem láthatták ahogy visszaváltoztam.
Alya és Chloé könnyes szemmel figyeltek minket a bejárati ajtó mellöl.Mosolyogva biccentettem egyet feléjük,majd felálltam és odaléptem a még mindig nevetve zokogó Marinettehez.
-Mit ne mondjak,jó időpontot választottál,prücsök.-nyomtam egy puszit a fiam arcára.Dani felém nyújtotta a kezét,mintha azt kérné,most én ölelgessem.
Nevetve elvettem Marinettetől,majd feldobtam a levegőbe,mire hangosan felkacagott.
-Szerintem menjünk haza.-mondta Marinette.Bal kezét a jobbjára szorította.Csak akkor vettem észre,hogy vérzik.
-Te jó ég,ezt Matt tette?-kérdeztem döbbenten.
-Igen.-sóhajtott fel.-De semmiség,csak egy karcolás.-legyintett elgyötörten.
-Hogyne,persze.Abból a ,,karcolásból" ömlik a vér.-mutattam rá ingerülten.
Alya kezébe nyomtam Danit,majd visszamentem Marinettehez.
-Gyere,lent hallottam egy mentőautót.-mondtam,majd választ se várva az ajtó felé kezdtem tolni.

Aznap este,miután a tőbbiek hazamentek és Dani elaludt,Marinettel a nappaliban ültünk és beszélgettünk.
-Még mindig nem értem,hogy hogy jutott eszedbe ilyesmit tenni.-mondtam halkan.-Azt hittem,hogy meghalsz.
-De nem haltam meg.-mondta és megszorította a kezemet.
-De meghalhattál volna.-mondtam bosszúsan.-Mégis hogy sikerült...?
Marinette elhúzta a száját.Lábát felhúzta töröküllésbe,majd magához húzott egy párnát.
-Hát én sem tudom pontosan.-mondta.-Talán a véletlennek köszönhetem,talán a szerencsének,hogy a golyó pont mellettem ment el.Meg aztán arra is kellett ügyeljek,hogy hihető legyen a ,,halálom".
-Hidd el,az volt.-mondtam fintorogva.
Egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
-Tudod...el is hittem hogy meghaltál.-mondtam halkan.-Ahogy ott összeestél,pont mint az anyám...Borzalmas volt.-szöktek könnyek a szemembe.
-Sajnálom.-kúszott közelebb hozzám
-Semmi baj.-mosolyodtam el.-A lényeg,hogy mind jól vagyunk és Dani a másik szobában békésen alszik.-mondtam vigyorogva.
-Igen.-helyeselt Marinette.-Elizabethel mi lett?-kérdezte hírtelen.
-Hát,inkább nem mondom meg.-húztam el a számat,mire Marinette elszörnyedt.
-Ugye nem...?
-Nem,nyugi,még él.-mondtam.-Még.-emeltem fel mutató ujjamat.
-Ne hülyéskedj,nem tudnád megölni.-lökte meg a vállamat.
-Dehogynem.Ha téged vagy Danit bántják,bármire képes vagyok -húztam ki magamat.
Marinette mosolyogva megrázta a fejét,majd odamászott hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.
-Én is bármire képes lennék ha téged és Danit bántanák.-suttogta.
-Tudom.-mosolyodtam el,majd magamhoz húztam.

Na,ez is megvolt.😃
Ha bármi valakinek nem világos,vagy valami hibát fedez fel,írja meg commentben.
Szerettem volna megköszönni,hogy ennyien olvassátok és votetoljátok a könyvemet.Asszem tegnap átlépte a 33K-t.Nagyon köszönöm nektek és hamarosan hozom az új részt,pár új karakterrel.😉😏