Miraculous [HUN]

3.évad/,,Ki vagy?"

Mégis ki tehette be a táskámba? Jó mondjuk bárki lehetett: ott hagytam a folyosó közepén. De ki jár a suliba ilyesmivel. Oké, még nem néztem bele. Elsőnek mondjuk át kéne világítanom. Habár ha eddig nem robbant fel, ezután sem fog. Talán oda kéne adnom anyuéknak... De nem, okkal került a táskámba. Vagy véletlenül...
- Ó, mindegy! Kinyitom! - dobbantottam egyet feszülten, majd az asztalom felé fordultam. A közepén ott pihent a kis fekete-vörös doboz érintetlenül.
Nagy léptekkel átszeltem a szobámat. Már legalább öt kilómétert legyalogoltam gondolkozás közben, csodálom hogy nem látszanak a nyomaim a padlón.
Lassan kihúztam a székemet és leültem rá. Felkapcsoltam az asztali lámpámat és többször is megforgattam a kezemben a dobozt, hátha észreveszek rajta valami figyelmeztetést vagy ilyesmit. Persze hogy semmit sem találtam.
Végül úgy határoztam hogy tényleg kinyitom.
Óvatosan felpöccintettem a zárat, majd felnyitottam a doboz fedelét.
Egyből megtöltötte a szobát a vakító fényesség. Ilyedtemben lefordultam a székről. Gyorsan bekúsztam az ágy mögé hogy pár másodpercet nyerjek még az életemből. Viszont nem történt semmi. A fényesség elült és nem érződött füst szag.
- Miért bújkálsz? - szólalt meg mellettem egy vékony hang, mire átvetődtem az ágyamon ilyedtemben.
- Ki volt az? - kapkodtam a fejemet ilyedten.
- Én voltam! - csipogta egy kis hang. Közvetlenül mellettem lebegett, amitől a földön koppant az állam. Nem gondoltam volna hogy egy ilyen ízét csomagolnak abba a dobozba.
- Szia Maya, Tikki vagyok! - nyújtotta felém csöpp kezét barátságosan. Piros volt az egész teste, fekete pöttyökkel.
- Szia - rebegtem ilyedten. - Honnan tudod a nevemet? - kérdeztem elhaló hangon.
- Komolyan ez az első kérdésed? - kérdezte szórakozottan. - Semmi ,,Te mi vagy?" ?
- Te mi vagy?
- Köszönöm - biccentett elégedetten. - Én egy kwami vagyok.
- Jó akkor most ezt magyarázd el az én nyelvemen - mondtam értetlenül.
- Oki - bólintott, majd fel-alá kezdett el röpködni a szobában. - Kwami. Jelentése mágikus lény, egy talizmánba zárva. A birtoklója azt felöltve képes egyesülni a kwamival, ez álltal egy mágikus lénnyé válhat. Lásd Katica és Fekete Macska - darálta Tikki, majd megállt a doboz felett.
- Szóval... Te voltál Katica kwamija? - kérdeztem, miközben odaléptem az asztalhoz.
- Igen! - bólintott büszkén Tikki. - És most hogy Katica kiöregedett a szuperhősködésből, te veszed át a helyét - mondta, mire újra ledöbbentem.
- Én? Szuperhősként? - kérdeztem hitetlenül.
- Úgy bizony - bólogatott szaporán a kis lény.
- Nem hiszem hogy ez nekem való lenne... - mondtam zavartan, mire Tikki felsóhajtott.
- Figyelj! Katica is ezt mondta amikor megkapott engem! Sőt le is akart passzolni! De végül, te is láthatod hogy milyen jól belejött.
- Jó de én nem vagyok Katica...
- Nem. Te kitalálhatsz magadnak más nevet, mivel egyik szuperhős sem olyan mint az elődje. Szóval. Ha felveszed a fülbevalókat akkor képes leszel átváltozni.
- Nem is tudom... - húztam el a számat.
- Jó akkor még ne dönts. Csak próbáld fel,és menj vele egy kört - mondta, mire felnevettem.
- Miért, mi ez, egy autó?
- Tudod hogy értettem - mondta unottan Tikki. - Ha felveszed őket és kimondod a mágikus szavakat át fogsz változni. Majdnem ugyanazokkal a szavakkal képes leszel visszaváltozni. Viszont ha használod az erődet mindössze öt perced lesz védett helyre jutni mielőtt még visszaváltoznál.
- Aham. És mik azok a szavak? - kérdeztem miközben beraktam a fülembe az ékszereket.
- Hát mondhatod kétféle képen: ,,Tikki, pöttyöket fel!" vagy ,,Tikki, változtass át!" - adta a számba a szavakat.
- Oké - bólintottam. - Akkor... Tikki, változtass át!

Odakint már rég besötétedett, de én még mindig kint gubbasztottam a hotel tetején. Anyuék későig dolgoztak, szóval nem kellett miattuk aggódnom.
Őszintén szóval nagyon jó érzés volt szuperhősnek lenni. Úgy éreztem bármire képes vagyok az én kis yo-yómmal. Igazán meglepődtem amikor tudtam hogy hogy kell használni. Mármint a yo-yót. Mintha a véremben lett volna. Mintha olyan dolog lett volna mint a biciklizés. Fantasztikus érzés volt tetőről tetőre ugrálni, megfeledkezni a bajaimról. Megfeledkezni Daniról.
Kábé fél tizenegy fele járhatott az idő. A levegő fagypont alá csökkent, de én úgy ültem kint mintha odafagytam volna. Az ösztöneim azt súgták hogy maradjak kint. Hogy valami fog történni. Mit ne mondjak, igazuk volt.
Pont mikor háromnegyed tizenegyet ütött az óra egy sötét árny szaladt végig a szemközti tetőn. Egyből behúzódtam a sötétbe, nehogy észrevegyen.
Meglepetésemre az árny leugrott az erkélymre, majd miután körül nézett lenyomta a kilincset.
Hangtalanul lemásztam a korlátra, hogy lássam mégis mit csinál az a valaki.  Valami azt súgta hogy nem betörő.
Az üvegen keresztül figyeltem, ahogy odalép az ágyamhoz.
Ja igen, még mielőtt kijöttem volna kitömtem az ágyamat, hogy úgy tünjön benne alszok.
Az ismeretlennek nem tünt fel hogy egy kupac párna mellé telepedik le, sőt még végig is simított rajtuk.
Valamit motyogott halkan. Minden erőmmel azon voltam hogy füleljek, de pont akkor ment el odalent egy autó, amikor mozgott a szája.
Majd a takaróért nyúlt. Lassan felhajtotta. Mikor észrevette hogy egy kupac párnához beszélt ilyedten felpattant és elhátrált az ágytól. Odabent nem volt semmi világítás, szóval semmiképp sem láthattam az arcát, csak árnyakat láttam, meg persze tudtam hogy mi hol helyezkedik el, elvégre az én szobámról beszélünk.
Az illető ilyedten visszalépett az ágyhoz és elkezdte szétpakolni. Persze nem talált meg benne. Még mielőtt odaléphetett volna az ajtóhoz, hogy kilessen rajta, beléptem a szobába.
- Mit keresel? - kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangomon. Az ismeretlen ilyedtében nekiugrott a falnak, egyenesen a villanykapcsolónak.
A szobát elárasztotta a fényesség, ezért pár másodpercig csak foltokat láttam. Aztán kitisztult a kép és egy talpig feketébe öltözött fiúval találtam szembe magamat. A fején két mókás fül virított, kék szeme zavartan méregetett.
- Ki vagy? - kérdeztük szinte egyszerre.
- Miért van rajtad Fekete Macska ruhája? - kérdeztem miközben tettem egy lépést felé. Anya még régebben mutatott pár újságcikket Katicáról és Fekete Macskáról, meg a többiekről, onnan tudtam hogy mi van rajta.
- És rajtad miért van Katica ruhája?
- Én kérdeztem előbb! - mondtam makacsul, mire halványan elmosolyodott.
- Én vagyok az új Fekete Macska - mutatkozott be, majd szórakozottan meghajolt.
- Akkor én meg az új Katica. Mit keresel itt? - kérdeztem.
- És te? - próbált meg zavarba hozni.
- Láttalak a tetőn és gondoltam követlek - vontam meg a vállamat.
- Aham - húzta el a száját.
- És ki lakik itt?
Na vajon ki. ÉN! Viszont Tikki nem hiszem hogy örülne ha megtudná hogy lelepleztem magamat.
- Senki! - vágta rá kapásból. - Mármint valaki biztos - javította ki magát.
- Miért jöttél be ide? - faggattam.
- Mert... - akadt el.
- Na? - vontam fel a szemöldökömet.
- Mert meg akartam bizonyosodni arról hogy jól van valaki, de eltévesztettem az erkélyt! - mondta a padlót pásztázva.
- És kit kerestél?
- Az nem a te dolgod - mondta sötéten.
- Hm. Kábé két napja vagy szuperhős, és arra használod az erődet, hogy titokban másokhoz lopózz be az éj leple alatt - összegeztem fintorogva.
- Jólvan! - mordult fel miközben elindult az erékly felé. - Nem tévesztettem el a szobát. Ide akartam jönni.
- Miért? - fontam össze a karomat.
Macska nem válaszolt, helyette leült az erkély szélére.
- Na válaszolsz? - mentem utána.
- Tudod elég kínos erről beszélnem egy...
- Egy komplett idegennel? - kérdeztem miközben leültem mellé.
- Igen.
- Hé! Én is kaptam egy talizmánt. Szóval annyira nem lehetek rossz ember - mondtam, mire felnevetett.
- Igaz... - bólintott. - Amúgy miközben kint voltál nem láttál egy vörös hajú lányt kimenni a hotelből? - kérdezte.
Lemerevedtem. Hogy? Egy vörös hajú lányt keres? Akár én is lehetnék...
- Nem... Nem tudom - motyogtam.
- Csak mert ez az ő szobája és nincs itt - mondta. Oké. Ez nagyon bizar. Mégis miért keres ez a fiú engem?
- Miért keresed? - kérdeztem gyanakodva.
- Mert... Jó elmondom! - bólintott zavartan, majd felém fordult. Látszott az arcán, hogy nagy vallomást fog tenni és hogy cseppet sem egyszerű kimondania. - Tetszik nekem az a lány... Vagyis nem tetszik. Asszem szerelmes vagyok belé - mondta halkan.
Wow. Oké. Asszem most tényleg leszakadt az állkapcsom.
- Értem... - bólintottam. Szerintem a legjobban reagáltam. - És... Csak kíváncsiságból... Barátok vagytok ezzel a lánnyal? Vagy csak távolról szemléled és éjszaka kémkedsz utána...
- Nem. Vagyis barátok voltunk még régebben... Most tudomást sem vesz rólam - vont vállat.
Megértően bólintottam. Csak ezt tehettem. Nem állhattam csak úgy fel, hogy ,,Vágom... Figyelj, bekattansz, de én vagyok Maya. De te mégis ki az Eiffel-torny vagy?".
- Megvárod míg visszajön? - kérdeztem egy kis idő után.
- Igen. Tudom kell hogy jól van.
- Oké. Akkor ... Ha nem baj én megyek. Későre jár...- mondtam miközben felálltam. - Ha kellek...
- Majd összefutunk - biccentett felé.
- Igen. Na szia Fekete Macska - veregettem meg a vállát, majd leugrottam a tetőről.
Pár háztetőnyit szaladtam, majd visszafordultam, amikor már nem láthatott.
Megkerültem a hotelt, majd visszaváltoztam és belógtam a hátsó bejáraton. A folyosókon senki sem volt. Se perc alatt felértem az emeletemre, majd óvatosan benyitottam a szobámba.
Meglepetten láttam hogy a szobában sötét van. Egy gyors mozdulattal felkapcsoltam a villanyt. Az ágyam úgy volt ahogy én hagytam, az erkély ajtó csukva.
Nem volt senki a szobámban, szerencsére. A biztonság kedvéért kipillantottam az erkélyre is. Ott sem volt senki.
- Eléggé kínos volt - suttogta Tikki, miközben bebújtam az ágyamba.
- Inkább fura - mondtam. - Egy ful idegen szerelmet vallott nekem, úgy hogy nem is tudott róla.
- Hát ez még akkor is egyszerűbb eset mint az előzőké - mondta, miközben letelepedett a párnámra.
- Miért, velük mi volt?
- Majd máskor elmesélem. Nekem is kell aludnom, rólad nem is beszélve - mondta miközben elnyomott egy ásítást.