Miraculous [HUN]

Ébredés

Marinette szemszöge:
Már három napja kuksolok a sötétben.Nem látok semmit,de érzem,hogy be vagyok zárva.
Néha hagokat hallok a messzeségből,de egy szót sem tudok kivenni.
Néha olyan érzésem van,hogy elkezd minden körülöttem világosodni,de aztán visszavált minden feketeségbe.
Az elején féltem,de mostmár megszoktam valamicskét.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

-Marinette!-hallottam mesziről.
-Igen?!-kérdeztem elhaló hangon.Mi van velem?!-Ki beszél?
Nemtudom hogy,de felkeltem és elindultam a hang irányába.
-Ne ijedj meg.-mondta a hang.Na kösz.-A Mester vagyok.
-Tessék?-kérdeztem vissza.Azt hittem nem jól hallok.
-Jól hallottad.-modta a ,,Mester''.
-De meghalt.-rebegtem és egyre jobban meresztettem a szememet,hogy ki tudjam venni alakját.
-Igen.-mondta.-Most se élek.Csak egy látomás vagyok.
-De miért?-kérdeztem.Csak ez jutott eszembe,na!
-Hogy figyelmeztesselek.-mondta.-Fekete Macska körülbelül most tudta,meg,hogy a talizmánotok egyesítésével  visszahozhatjuk a holtakat...
-MI?-kaptam fel a fejemet.-Erről,mi miért nem tudtunk?Miért nem mondta el?
-Én sem tudtam erről.A halálom után  jöttem csak rá,hogy mire is képesek a talizmánjaitok.-mondta.-Figyelj,kevés időm van.Ha felébredsz,menj el a házamba és hozd el onnan azt a könyvet,amit még te szereztél Adrientől.Halálfejnek arra lesz szüksége,hogy egyesítse a talizmánokat.
-És ezt miért nem Adriennek mondja?Tudtommal ő most...ébren van.-utaltam arra,hogy ő...tudjátok.Nincs kiütve.
-Félő,hogy Macska megingott,amikor megtudta,hogy visszahozhatja az anyját.
-Most hol van?
-Jelenleg kiugrott egy ablakon.-mondta.
-Te jó ég.-képzeltem el.
-Marinette.Mindjárt felébredsz.Kérlek amint lehet menj el a házamba.-mondta.
-Jó,elmegyek.
-Köszönöm Marinette.-mondta.

-Köszönöm Marinette.-ez víszhangzott a fülemben,amikor kinyitottam a szememet.
-Kicsim!-hallottam anya hangját,majd valaki megölelt.
-Jobban vagy,Marinette?-kérdezte apa.Miután anya leszált rólam körülnéztem a szobába.
Apa és anya az ágyam mellett álltak.Én nyakig be voltam takrva egy fehér takaróval.A szoba hófehér volt,és velem szembe volt egy másik,üres ágy.
-Emlékszel a nevedre?-kérdezte mellölem egy ismeretlen hang.Odakaptam a fejemet és egy fehér köpenyes férfival néztem farkasszemet.
-Igen.Marinette vagyok.-mondtam.Anya megkönnyebbülten sóhajott fel.-Mikor engednek ki innen?-kérdeztem hírtelen.
-Ha minden jól megy,akár holnap.-mondta az orvos.
-Nem lehetne még ma?-kérdeztem reménykedve.
-Semmi kép sem!-rázta meg a fejét a doki.
-De miért?
-Mert még nem vagy stabil.Még visszaeshetsz.-magyarázta.-De ha holnapig minden rendben lesz,hazamehetsz.
-Oké.-dőltem hátra,majd a doki kiment.
-Kicsim,annyira agódtunk!-mondta anya könnyes szemmel.
-Mi történt,ameddig nem voltam?-kérdeztem.
Apa elmesélte,hogy Fekete Macska hozott be a korházba,aztán hogy Adrien mennyit volt bent,hogy Alya és Nino is meglátogatott,sőt még Chloé is (????).

Másnap reggel:
Anyuék még az este hazamentek.
Reggel arra keltem,hogy egy nővér lerak az ágy melletti komódra egy tálcát.
-Köszönöm.-mondtam,mire egy morgás volt a válasz.
-Hahó.-jelent meg az ajtóban egy szőke fej.-Jobban vagy,Hercegnőm?
-Adrien!-kiáltottam fel boldogan és felé nyújtottam a kezemet.
Mosolyogva odalépett az ágyamhoz és magához szorított.
-Tudod mennyire hiányoztál?-motyogta a válamba.
Eltoltam magamtól és mikor megláttam az arcát ilyedten kaptam a szám elé.
-Mi lett veled?-kérdeztem és óvatosan megérintettem az egyik karcolást.
-Á,semmi,csak kiugrottam egy ablakon és vittem magammal az üveget is.-mondta.-Bocsi,még nem szereztem vissza a fülbevalódat.-mondta szomorúan.
-Nem baj.-simítottam meg az arcát.
Leült mellém és megfogta a kezemet.
-Marinette...-kezdte.-Megtaláltam az apámat.
-Tudom.-bólintottam.
-Honnan?-kérdezte csodálkozva.
-Hát,tudod ameddig nem voltam,beszéltem a Mesterrel.-mondtam.
Adrien értetlenül meredt rám.
-Hogy micsoda?-kérdezte.
-Megjelent álmomban.-magyaráztam.
-Jaaaaa!Azt hittem,hogy átkerültél te is a....túloldalra és ott beszéltetek.-mondta és zavartan beletúrt a hajába.
-Te hülye vagy.-mondtam komoran.
-Na és mit mondott?
-Hát elmesélte,hogy mi történt ez alatt a három nap alatt és még mondta,hogy...-akadtam el.-rátaláltál az apádra.-mondtam zavartan.Majdnem kicsúszott a számon,hogy mit mondott a könyvről.

Nem sokkal később hazaengedtek.Anya bejelentette,hogy nem mehetek sehova,ameddig nem jövök teljesen rendbe.Hiába magyaráztam,hogy már most jól vagyok.
-Nem érdekel Marinette.Az orvos azt mondta,hogy még visszaeshetsz.-mondta.
-És te az orvosnak hiszel és nem nekem.-mondtam sértődötten.
-Erről nem nyitok vitát.-mondta.-Na menj a szobádba.
Feltápászkodtam a kanapéról és dühösen felcsörtettem a szobámba.
-Anyukádnak igaza van.-mondta Adrien.Ja,ő is itt volt nálunk.-Vigyáznod kell.
-Már te is kezded?-kérdeztem dühösen.-Jól vagyok.Mit nem lehet ezen érteni?!-mondtam sértetten.Jó azért valahol a szívem mélyén igazat adtam nekik.Valahol mélyen!
-Csak azért mondjuk,mert szeretünk.-mondta és az ölébe húzott.Átölelte a derekamat és megpuszilta a nyakamat.
-És mit beszéltetek apukáddal?-kérdeztem totál vörös fejjel.
-Mesélt a talizmánjainkról.-suttogta.-Azt mondta,hogy csak együtt tudnak létezni.Vagyis ezt úgy értsd,hogy a mi talizmánjainkat csak együtt lehet kiosztani.-mondta.
-Aha.-bólintottam.

Nem sokkal később lefeküdtünk aludni.Adrien hátulról átölelt,de valamiért nem tudtam elaludni.
Óvatosan lefejtettem magamaról ölelő karját és gyarsan felöltöztem.Leosontam a lépcsőn,magamra kaptam a kabátomat,majd hangtalanul kiléptem az ajtón.
Az utca üres és kihalt volt.Futólépésben haladtam és 15 perc alatt odaértem a Mester házához.
A bejárati ajtó zárva volt.Vagy ötször körbejártam a házat,mire találtam egy nyitott ablakot.Csak az volt a baj,hogy az első emeleten volt.
-Na,oda hogy mászok fel?!-morfondíroztam.Hírtelen megakadt a szemem egy nagy fadobozon.Nagy nehezen az ablak alá húztam,majd felmásztam rá.
Szélesre tártam az ablakot,majd bemásztam rajta.
Bent sötétség honolt.Ahogy elnéztem,a Mester hálójában lehettem.Kiszúrtam egy könyvespolcot a szoba sarkában,ezért egyből odaléptem.
Persze,hogy nem volt ott.Kiléptem a folyosóra,ahol szintén sötét volt.
-Ááááááh!-kiáltottam fel.Egy sötét alak állt a folyosó végén,mozdulatlanul.Ilyedten hátraléptem,mire megakadt a szemem egy kapcsolón.Megnyomtam,mire felgyúlladtak a fények.
Mikor megláttam,hogy mitől ijedtem meg,felnevettem.Egy kalaptartó volt a szoba sarkába állítva.Tudjátok az a régi fajta,olyan magas és kabátot is lehet rá akasztani.

Jó pár szobát végigfésültem,de sehol sem találtam meg azt a könyvet.
-Ha a Mester helyében lennék,hova raknám?-ültem le a földre.
Egy hírtelen gondolattól vezérelve,levettem egy képet a falról.
És láss csodát,mi volt mögötte?!Egy kis szekrény.Kinyiottam és megtaláltam amit kerestem.
Boldogan megfordultam vele és szembe kerültem egy fekete ruhás férfival.
-Látom megtaláltad,amit kerestem.Köszönöm.-nyújtotta felém a kezét Adrien apja.Ez most miért nem lehetett kalptartó?!
-Ne hidje,hogy megkapja.-mondtam és védekezően hátraléptem.
-Ó,dehogynem.-mosolyogott rám nyájasan.-Ugye nem azt akartad mondani,hogy majd te megállítasz?!-kapta a szája elé szimpadiasan a kezét.-Hisz te Katica talizmánja nélkül nem vagy senki.
Ez fájt.Talán azért mert igaz...Én tényleg egy senki vagyok Katica talizmánja nélkül...
-Legyél jó kislány és add ide szépen a könyvet.-mondta mosolyogva.-Ha ideadod nem sérül meg senki.
-N-nem.N-nehm lehet.-ráztam meg a fejemet.
-Miért?
-Mert a Mester...
-A Mester meghalt.-mondta.-És te is meg fogsz ha nem adod is azt a rohadt könyvet.-azzal felém lépett.Védekezően magamelé emeltem a kezemet (mármint azt amiben nem volt semmi),amikor...